So will you please show me your real face

Tegnap kitöltöttem egy 94 kérdésből álló személyiségtesztet, amit egy barátnőm facebook-oldalán találtam (ha valakit érdekel). Lelkiismeretesen kitöltve azt kaptam, hogy én az INTP - tervező személyiségtípusba vagyok sorolható, mely jellemzője, hogy mindenekfelett racionalista, "Mindenre logikus magyarázatot keres, ami érdekli. Elméleti beállítottságú. Jellemzően olyannyira leköti őket, hogy a problémákat logikus magyarázatokká alakítsák, hogy életük nagy részét a saját fejükben töltik, és olykor nem  tulajdonítanak túl nagy jelentőséget vagy értéket a külvilágnak. Az INTP nem érti és nem tartja sokra a személyes szubjektivitás vagy érzelmek alapján hozott döntéseket. Az INTP-k nincsenek természetesen ráhangolódva mások érzéseire, és nem igazán állnak készen arra, hogy megfeleljenek mások érzelmi szükségleteinek." Csak hogy a legjobbakat említsem. El tudtok esetleg képzelni mérnökként?

Valahogy nincs szerencsém ezekkel a személyiségtesztekkel. Az 50 kérdéses eneagramma azt hozta ki, hogy alkalmazkodó tucatember vagyok, és a legszörnyűbb rémálmom kilógni a sorból vagy valamiféle különlegességet produkálni.

Erről eszembe jutott egy régebbi eset, melyen azóta is jókat vigyorgok és szívesen mesélem, ha valaki végighallgatja.

Volt barátommal, Cinegével (igyekszem következetesen a Cinege nevet használni, de ha Mátét láttok valahol, akkor az is rá vonatkozik -druszaság rlz) halloweeni programot kerestünk anno 2008-ban, és mikor megláttam, hogy a pécsi Ifjúsági Ház Halloween-buliján a Virrasztók-koncert mellett jóst és grafológust is meghívnak, azonnal rángatni kezdtem, hogy grafológus grafológus grafológus.

Tudniillik engem nagyon érdekelnek az emberek, a személyiségük, Agatha Christie-t is azért olvasom olyan lelkesen, mert hiszek abban, hogy mindenkinek az egyedi személyisége tükröződik mindenben, amit csinál - így az írásában is, és igenis le lehet vonni következtetéseket abból, hogy hogyan teszi az i-re a pontot. Persze persze, tudom, hogy az ember írásképe ezer más dologtól is függ, de tartottam olyan intelligensnek a grafológiát, hogy ezt figyelembe vegye. Cinege is a szkeptikusok oldalán állt (pedig alapjáraton ő egy ezoterikusabb alkat, mint én), áltudomány, mondta nekem, őt anno nem is tanították meg rendesen írni, ez látszik az írásán, és egyébként is, ő mindig máshogy ír. Szkeptikus arccal vette el a lapot a három grafológustól, akik már épp menni készültek, de minket még utolsóként vállaltak. A feladatunk levélírás volt - mindegy, kinek, mindegy, miről.

Nos persze, ilyenkor nem jut eszembe semmi. Ráadásul fájdalmas arccal bámultam a néhány golyóstollat, mely a rendelkezésünkre állt: utoljára általános hatodikos koromban írtam önszántamból golyóstollal, azóta kizárólag töltőtollat használok. Végül lelkesen firkantottam egy levelet másod-unokatesómnak egy képzelt horvátországi családi nyaralásról és széles mosollyal lecsaptam a grafológusok elé.

Mély csend. A három nő megrökönyödve nézte a lapot. Fél perc után az egyik óvatosan megkockáztatta, hogy könnyed, humoros alkat lehetek, aki az élet problémáihoz is humorral próbál hozzáállni. Hát, az évek során kialakult egy egész kellemesnek nevezhető humorérzékem, de azért hogy én legyek a mókamester, az azért kissé túlzás. Arról nem is  beszélve, hogy kiskoromban kifejezetten komoly és kellemetlen voltam. A grafológus látta, hogy nem talált, mire tovább vizsgálódva megállapította, hogy reál beállítottságú vagyok. Fail. (akkoriban magyar-töri fakultációs voltam, négy nyelven tanultam épp és hegedültem egy folk metál zenekarban) Nem akartam nagyon mutatni, hogy olyan messze jár tőlem, mint Cook kapitány az Északi-sarktól, de azért az arcomra fagyott mosoly mégis ott volt az arcomra fagyva. Az önbizalmam felé váltott gyorsan, és azt mondta, hogy nagy pulzálás lát benne, mintha néha nagyon magabiztos volnék, néha meg egyáltalán nem. Ez esetben eltalálta a triplahúszast, ez egy nagyon jellemző tulajdonságom. Megkérdezte, hogy a rám váró fiú a barátom-e, ezt megerősítettem, majd a levelemre szegezve a tekintetét megkockáztatta, hogy jól megvagyunk. Nos, ez akkor, 2008 október végén valóban elmondható volt rólunk De nem nagyon szoktunk beszélni a kapcsolatunkról másoknak, mondta. Ezzel már vitatkoznék, nem tartom magam egy különösebben prűd embernek, és még ha nem is beszéltük másoknak magunkról (márpedig beszéltünk), akkor is általában jól látható volt, mikor akarjuk letépni egymás fejét és mikor ellenkezőleg. Kiszúrta a 'Gyöngyi' nevet a levelemben (az egyetlen név, amit írtam benne, a megszólításon kívül), hogy ez az ember számomra valaki különleges és fontos lehet, nagyobb betűkkel írtam, mint a környezetét. Nos tény, Gyöngyi húgom számomra egy különleges és fontos valaki, de ennek a kitalálásához azért nem kellett olyan nagy tudás. Kikövetkeztette továbbá, hogy a harmóniára törekszem minden esetben - erre nem igazán tudtam mit mondani, mert általában harmónia vett körül, és nem igazán voltam tisztában azzal, hogy egyébként mennyire vagyok neutralizáló hatással a környezetemre. Mondott még pár dolgot, amik nagyrészt ökörségek voltak, nem emlékszem már az összesre, de láthatóan kezdett kicsúszni a talaj a lába alól - mire egyik kollégája nekiállt mindig rákontrázni, mikor látta, rajtam, hogy hülyeségnek tartok egy feltételezést, mindig rámutatott random pontokra a szövegemben, melyekben az állítás ellenkezőjének bizonyítékát vélte felfedezni. Kérdezték a horoszkópomat, de a Rákkal nem sokra mentek, az aszcendensemet, ami Mérleg, erre rögtön ráhúzták a harmóniára való törekvésemet, hogy lám, igazuk van... alapjáraton okoztam nekik egy nagy szenvedést, ők meg okoztak nekem egy nagy csalódást, és mikor végeztek és letörten elbattyogtam a padhoz, ahol Cinege várt rám, elég fájdalmas grimaszt vágtam felé, mire ő sötét elégtétellel nyugtázta, hogy már megint igaza volt. Bizalmatlanul leült a grafológusokkal szemben és felvette a "győzzetek meg, ha tudtok" arckifejezését.

Nos, én nem hallottam,  miket mondanak neki, ellenben azt tisztán láttam, hogy ellenszenves tekintete egyre jobban felragyog, egyre szélesebben mosolyog és nagyokat bólogat. Kevesebb ideig ült a grafológusok vallatópadján, és mikor felkelt, elképedéssel közölte velem, hogy igazam van, tényleg van valami ebben a grafológiában. Mint kiderült, a szövegét látva megkönnyebbülten kiáltottak fel, hogy végre egy rendes, férfias kézírás, és rögtön megállapították róla, hogy műszaki beállítottságú de az elvontabb és érzelmibb dolgok irányában sem teljesen analfabéta, zenész, sőt gitáros (ezt mondjuk a hosszúhajúférfi-sztereotípiából jó eséllyel tippelhették is), nagyon büszke és határozott, de gyakran küszködik önbizalomhiánnyal, nagyon tud szeretni és ragaszkodni... többre nem emlékszem, de mondta, hogy bár időnként nála is mellényúltak, ő teljesen le van nyűgözve és tényleg nem gondolta volna, hogy ebben van valami de lám.

Én ezt hallgatva úgy nézhettem ki, mint a síró anime-szereplők, akiknek vastag hullámos csíkban folyik le a könnyük, teljesen az arcuk vonalát követve. Neszeneked. Ebből nem tudtam meg, hogy a grafológia áltudomány-e vagy sem. Lehet, hogy Cinege írása nagyon tipikus (vagy csak akkor éppen tipikusra sikerült), az enyém meg nagyon nem az, lehet, hogy én egy UFO vagyok, Cinege meg nem (bár azért őrá sem igazán lenne alkalmazható a prototípuselv, azt hiszem), lehet, hogy a golyóstoll zavart be, vagy csak nála jobban tippeltek, meg eleve, egy ilyen gyorselemzéstől mit vár az ember... lehet találgatni, lehet mesélni ezt a sztorit, mint egy tanulságos állatmesét, én meg gondolkodhatok, hogy valószínűleg tényleg külön kategóriát kéne felállítani nekem a személyiségtípusok között, mert az én közelemben az összes teszt bekrepál. :)