безвозмездный

Leszakad az arcom a fáradtságtól.

A tüdőm olyan, mint egy porzsák. Lehet, hogy holnap belázasodok.

Elég nehéz lenne kifejezni azt a hihetetlen büszkeséget és meghatottságot, amikor azt látom, hogy mindenki időt és koszt nem kímélve, nejlonzacskóval a fején vakarja a festéket a szobánk faláról... Hebling derűs sztahanovizmussal, Internacionálét dúdolgatva, Isti szkeptikus hozzáértéssel, Nóra magában röhögve, Szonja lányosan, Nóri harsányan és lelkesen, Vivi folyton viccelődve, Eszti csendben és komolyan, és tengernyi élvezettel. Cigiszünetben rádőltem Nóri lábára, ő kicsit meggyúrta a vállam. Fel a fejjel, Kuklinc! Valahogy megnyugtató, hogy létezik olyan ember a világomban, akinek én Kuklinc vagyok.

Felnőttünk, az a nagy büdös helyzet. Magunknak festjük a szobát, és szülők helyett barátok jönnek segíteni. Najó, anya is ad távlelkiszupportot, de akkor is. Az én kezem sebesedik ki a sok sikálástól.

Megalázó érzés becsomagolni a szobát és zacskókba tömködni az egész életemet. Festékporos szobában aludni is megalázó. Az is megalázó lesz, ha holnap orosz zh-n semmit sem fogok tudni.

Kicsit most már fognám és eltenném magam, mint egy befőttet. Nincs kedvem az előttem álló héthez. Mondjuk úgy, hogy épp nincs kedvem élni.

A barátaim, a családom, Kendall és Tereza a világ legmenőbb emberei jelenleg, toronymagasan. Miért is kezdett el hiányozni Amerika és a CHB hirtelen!

Talán mert akkor nem volt festékpor a hajamban.

Álmomban újra firefly-ok döngicsélnek körülöttem.