Oroszországról

Bár lenne akár csak egyetlen túlzás ebben a cikkben.

Az a baj, hogy az emberek nem látják át igazán, mi volt vagy van Oroszországban/a Szovjetunióban. És ennek most egy posztot fogok szentelni, mert szerintem ez komoly probléma. Nagyon durva dolgok történtek, nagyon közel, és azoknak nagyon durva hatásuk van nemcsak Oroszországban, hanem itt, nálunk is. És úgy teszünk, mintha nem lenne egy kétszázmilliós nemzet hihetetlenül traumatizálva, és nem lenne szükségük arra nagyon de nagyon, hogy ezt feldolgozzák. És egy olyan népről és ideológiáról beszélünk, ami ránk is jócskán hatással volt.

Először is, pár tény a múltból.

Az Orosz Birodalom volt az a zseni ország, melynek majd' 400 éven át abból állt a gazdasági modellje, hogy nyomás keletre hódítani. Meg is hódították fél Ázsiát, aztán meg a cári udvar Szentpétervárott azon rinyált a palotában, hogy az ország nem egységes. Amikor pedig kiküldtek néhány szépreményű idealista hivatalnokot a mongol sztyeppére, hogy akkor most faragjon nyugat-európai polgárt a nomádokból, akkor nagy meglepetésre azt kapták, hogy nyasgem. Esetleg egy szaftos lincselést. Ebből 2 dolog következett az utókor számára:

1. A "de akkoris orosz legyél már" retorika ősi cári szokás, mely azt a konklúziót vonta le Európából, hogy a modern állam homogén. Ez a sztori a bolsevikok céljaival is egyezett, tehát a verdikt kimondatott: ha akarsz valamit az életedtől, orosz legyél, ha pedig vidéki orosz vagy, akkor különösen.
2. A parasztok hülyék, barbárok és műveletlenek, és nem értik a felvilágosult modern eszméket. Ez valószínűleg valóban így volt. De ha mégis modernizálni óhajtana az egyszeri diktátor, akkor nyilvánvaló, hogy szépszerivel nem megy, tehát a legjobb lesz köldökig befosatni a népet kivégzéssel, deportálással, leváltásokkal, éheztetéssel, létbizonytalansággal, és akkor majd megtanulja szépen, hogy mi az a reform.

Ehhez jött még Sztálinbácsi.

Szánalmas, mennyire keveset tud a Nyugat arról, hogy ki is ült a Kremlben 1953-ig. Lenin is egy jó nagy rohadék (ráadásul német ügynök) volt idealista helyett, Trockij is megérdemelte a jégcsákányt, de Sztálin az összesnél rosszabb volt. Azért, mert ő nem volt sem okos, sem idealista, ő egyszerűen perverz pszichopata volt, semmi más. Nem túlzok. Egyedül a káoszhoz és az intrikákhoz értett, ezzel érte el, hogy egy kontinensnyi nemzet olyan szinten adaptálódott a folyamatos életveszélyhez, erkölcsi és emberhez méltó normák tökéletes lenullázásához, a totálisan kiszámíthatatlan tébolyhoz, melyben nemcsak a hatalomban nem bízott, hanem a saját csahos kutyájában sem, hogy annak még mindig durván látszanak a nyomai.

Élve a kézenfekvő összehasonlítással, Hitlernek legalább voltak elvei. Voltak dolgok, amiket szeretett. Egy rohadék volt ő is, de volt egy eszméje, ami bár nyilván torzult, és még tovább torzult volna, de attól még eszmének lehetett nevezni. Sztálin csak ölni akart, istent játszani, marionettbábuként rángatni egész népek sorsát, és popcornt majszolva élvezni, ahogy halálra éheztetve egymást falják fel. Mint Rettegett Iván, aki gyerekkorában kiskutyákat dobált ki az ablakból és azt leste boldogan, hogyan szenvednek ki. Képzeljetek el egy Batman-féle Jokert a hatalmon: nincs cél, nincs elv, még bosszúvágy sincs, nincs semmi, ami alapján ki lehetne számítani, mit lép legközelebb, csupán vér van, és az a tény, hogy a magasságos vezér nem alszik jól, ha nincs megfelelő számú friss hulla a pincebörtönben.

Ez az alaphangulat.

Tehát ha jól számolunk, 1953-ra a következők álltak a szovjet néplélek rendelkezésére:

• valami random orosz nyelvűek (függetlenül attól, hogy a térség milyen nyelvű) idejöttek és közölték, hogy őnáluk most hatalom van
• abszolút semmit nem tettek azon kívül, hogy szopatták az egyébként sem k vidám életű parasztokat, de minderre közben irtó büszkék voltak ("Jobbágyfelszabadítás! Lehet, hogy 400 éve itt él a családod ezen a darab földön, de most menj és vásárold meg a földesúrtól! Szívesen!")
• simán jöhetett egy másik orosz nyelvű banda, és lepuffanthatta az eddigi orosz nyelvű bandát, mondván most ők az urak, de jobb vagy rosszabb semmi nem lett, mert alapvetően bárkivel bármikor bármi megtörténhetett, mert semminek nem volt igazi oka
• ha rád került a gyanú árnyéka, csak úgy szabadulhattál (jó esetben), hogy másokat hoztál leöletni saját magad helyett
• ja és egyébként valószínűleg legalább a fél családodat így is, úgy is megölik. Vagy szimplán éhen haltok mind.

Oké, meghalt Sztálin.

Csak az a baj, hogy akkorra már lelki roncs volt az egész Szovjetunió Vilniustól Kamcsatkáig, Szevasztopoltól Verhojanszkig. Hruscsov alatt enyhült sok minden, de még ha az egész át is fordult volna valami emberbarát good guy kommunizmusba, akkor sem sikerült volna, mert már mindenki elhitt mindent és senki nem hitt el semmit.

Az emberek már lemondtak mindenről. Számukra a világ ez volt:

• a sorsukba bele kell törődniük, mert úgysem ők alakítják
• a bizonytalanság állandó, de ha panaszkodsz, csak még nagyobbat szívsz
• cselekvésről ne is álmodjanak, de nem is teszik, hiszen cselekedni csak a nagyok és okosak tudnak
• infantilizálódás is a way of life, mások gondolkodnak helyettük, döntenek helyettük, és egyébként is megszokták, hogy ha nem "ismernek valakit" valahol, akkor teljes kiszolgáltatottságban vannak.

Így ment ez a Szovjetunió összeomlásáig.

Ja nem.

Mert még most is így megy.

Az a szomorú helyzet, hogy mindezt az ország még ma sem heverte ki. És a paradox az, hogy nem is nagyon igyekszik. Számukra a szovjet időszak a nemzeti nagyság évei voltak, melynek hagyományát ápolni kell. (74 évet elismerni tévedésként nyilván sokkal nehezebb lett volna, mint anno a németeknek a maguk x - de 30-nál nem több - évét... és ja, az orosz nem is az erre hajlamos nemzet.)

Oroszországban egy cseppet sem igyekeznek eltávolítani a szovjet kor emlékeit. A vidéki városokban még mindig Lenin út, vagy Kommunizmus út a főutca, a Kreml tetején ugyanúgy vörös csillag díszeleg, és Moszkva belvárosában kibaszott élő Sztálin-hasonmással lehet fotózkodni. Érted bmeg, próbálná meg ezt valaki Berlinben Hitlernek öltözve...!

Teszik ezt azért, mert nem szégyellik magukat.

Mert a jelenlegi hatalom ereje is pontosan ennek a végletekig traumatizált nemzetnek a megrendült öntudatára alapszik. Mint Gríma Théoden királlyal: hízeleg, manipulál, elhiteti, hogy nélküle a nép életképtelen lenne, és jóízűen kiszívja a vérét.

Manapság már nem él olyan orosz ember (vagy csak nagyon kevés és az is fogatlan), aki látta volna a Sztálin előtti időket. Na nem mintha a cárok rocksztárok lettek volna, de azért Sztálin éppenséggel nem voltak. Sok cárnak is voltak elvei (kivitelezhetetlen idealizmusa), Sztálinnak pedig nem, ő random-elven nyomta saját népének a felkoncolását. Ezért ment neki ilyen jól.

A bizonytalanság, bizalmatlanság, intézményes paranoia, az önkényes elbocsátásokra, fenyegetésekre, merényletekre való vállrándítós közöny pedig apáról fiúra száll azóta is, mióta a Generalisszimusz abban a pár tíz évben kollektív elmegyógyintézetté változtatta a világ legnagyobb országát. Nem kellett hozzá más, csak ölni halomra. Lehetőleg értelmiségieket. És sajnos ez mind a mai napig, 2015-ben is így van: ha valahol felütné a fejét valaki, aki ezen változtatni akar, azt pillanatok alatt ellehetetlenítik. De valami elképesztő sebességgel. Tudom, miről beszélek, mert én is láttam ilyet.

Az a tapasztalatom, hogy ha mesélek erről, illetve arról, mi mit éltünk át Oroszországban, az emberek elképednek, mondván azt hitték, ezek az idők már elmúltak. Persze minket nem kínoztak vagy ilyesmi, de épp eléggé éreztették velünk, hogy nem, a rendszer még nem múlt el. Nagyon is itt van még jelen, csak x kilométerrel odébb. Ha azt hiszed, hogy Magyarország nem jogállam, nos lehet, hogy nem tévedsz, de így is összeteheted a kezedet a jó dolgodért.

De a legnagyobb probléma nem az, hogy a hatalom ilyen. A legnagyobb probléma az emberek, akik már el sem tudják képzelni, hogy ne így működjön a világ.

És erről muszáj tudni. Mert különben elfelejtjük. Nekem nem nehéz erre emlékezni, látok elég Oroszországból érkezettet (és egyszerűen képtelenek vagyunk megérteni egymást), meg nem vidám dolog tanulni órán, hogy majd' minden finnugor értelmiséginek 1937 a halálozási éve, de ezt másoknak is tudniuk kell.

Oroszország nem buli. Oroszország nem lehet követendő példa. Ne tévesszen meg senkit, hogy ennyire nagynak meg erősnek látszik: saját magától való rettegésében ilyen militarista. És Oroszország nem akar jót neked (vagy bárkinek).

(Végezetül itt egy Kányádi-vers egy udmurt költőnőről, aki költőtársa kivégzése után soha többet egy sort sem írt, hanem megmaradt sebészorvosnak.)