Két polc, egy szekrény, egy szivacs, és a konyhai cuccok: ennyi maradt a lakásomból. Illetve a házasságomból is.
Helló földön alvás, helló üres szobák. Helló földön ülve óratartás a diákjaimnak, akiknek a piteformában viszem ki a bögréket és a teát, mert Csaba a tálcákat is elvitte.
Mindjárt itt a téli egyetem, találkozom a rég látott barátokkal, és a rég esedékes feladatokkal. Elnézve a teljesítményemet, a párnába akarom dugni a fejemet és megszűnni létezni.
Én egy hölgy vagyok, és kibírok mindent.
Sőt.
A földön ülve, a fogyó pénzemet nézve, a kialakulatlan tervekkel a fejem fölött, és egy állatira sehogy sem kinéző disszertáció mellett is sokkal kevésbé fáj az élet, mint eddig valaha, és nem vagyok képes szomorú lenni.
Esetleg megfordulhat a fejekben, hogy megérte-e, megéri-e mindez, de én nem tudok így, józan számítás szerint mérlegelni. Ha valamit helyesnek érzek, akkor teljesen mindegy, pártatlan szemmel nézve milyennek tűnik az a döntés. Nincs pro és kontra. Boldogság van, akár "szabad", akár nem.
Teljesen jó nekem a földön is. Mindenem megvan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése