Nem mondom, hogy az Észtországhoz, a lakóhelyemhez és a párkapcsolatomhoz való hozzáállásom az érkezésem óta változatlan,
de a kanapén alvó, összegömbölyödve csendesen szuszogó Imart nézve pont annyira szerencsésnek és boldognak érzem magam, mint bármikor október vége óta.
Amint elköltöztem Budapestről, hozzá jöttem lakni, és alig egy hónapja éltünk együtt, amikor beütött a karantén. Azóta gyakorlatilag a nap 24 órájában együtt vagyunk, és nem unjuk, jaj de mennyire, hogy nem.
<3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése