august slipped away in a moment in time
Harminchat fokof forróságban suhanok a Duna-parton, előttem a Parlament és a Batthyány téri templom csúcsai derengenek, a budai vár kupolájával. Szmog üli meg a várost, enyhe folyóillat árad a Dunából, strandtáskás családok kúsznak a Dagály felé.
Tegnap hajnalban 12 fokban és esőben indultam Tartuból. Délután fél kettőre (időeltolódással) már landoltam is Budapesten. Most minimális öltözékben igyekszem túlélni a hőhullámot, de folyamatosan úgy érzem, az ájulás kerülget. A szívem táncot jár a koffeintől, a gyomrom liftezik a tegnapi söröktől. Bevetem magam a jó öreg Marangona légkondicionált belső terébe. Az elfogyasztott fagyi még jobban megpörgeti a szívemet. Két sarokkal odébb van egy lakás, amiben négy évet töltöttem. (Az ma már két lakás amúgy.)
Meglátogatom a kedvenc boltjaimat és a kedvenc embereimet. Feltöltődök itthon. Ez a terv.
Liljával szemben ülve számot vetettem a tartui életemmel és magam is elcsodálkoztam. Odaát folyamatosan úgy érzem, nem teszek eleget és elvacakolom az időmet. Ehhez képest most belegondolva igencsak nehezített pályán tolom ott az életet.
Mitől érzem magam nyugodtnak és magabiztosnak, és mitől nem? Hol van rám szükség?
Ki vagyok én?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése