Szombat van, részeg finnek vannak az utcán.
Fél órával lekéstem a nyelvjárásos bögréket árusító nőci boltját, majd fél órával lekéstem az utolsó nyitva tartó boltot is, így most kb. vajas hapankorppun élek, és még söröm sincs. Igen, hüpp.
Találtam egy helyet, ahol adnak értelmes kávét, juhhé, és bele is futottam az egyik tanárba, aki nagyon örült nekem. Mikor megkaptam a lattémat, az eladó megkérdezte, kérek-e hozzá cukrot, mire én bután bámultam rá, ugyanis ott mosolyogtak a kockacukrok az orrom előtt egy kis tálban, és nem értettem, miért izgatja, hogy teszek-e bele. Erre felkapott a pult mögül egy kis tasak cukrot, és megmutatta, hogy ez a cukor. Egy kicsit szomorúan távoztam a pulttól, abban a tudatban, hogy az eladó most azt hiszi, azt sem tudom, mi az a cukor finnül...
Azért szeretek egyedül sétálni, mert ekkor tudnak váratlan dolgok történni velem. Mint például az ír és skót nyugdíjas nő, akik leszólítottak, hogy katolikus térítésben részesítsenek, de mikor megállapításra került, hogy köszönöm jóban vagyok az Istennel meg ilyesmikkel, Szűz Máriához, pedig sem most fogok elkezdeni imádkozni, akkor csak beszélgettünk egy kicsit. Az ír belelkesült, hogy nyelvész vagyok, megkérdezte, hogy esetleg írül is tudok-e egy kicsit, majd megajándékoztak egy emléklappal, amin egy ortodox Mária-ikon van, a hátulján a finn Miatyánkkal. Vigyorogva megköszöntem, és közben buzgón sajnálkoztam, hogy erre a találkozásra nem változhattam Antal Gergővé.
Gondolkoztam, hogy ők ilyenkor azt gondolják, hogy Isten munkáját végzik, és Isten munkáját szerintem nem úgy kell hatékonyan végezni, hogy random finneket (stb.) szólítanak le, hogy ugyanmá miért nem katolikusok (lol), de igazából hazudnék, ha azt mondanám, hogy fájt ez a találkozás. Ari volt. :)
A magányos sétálás további öröme volt meghallgatni pici finn zeneiskolások utcai koncertjét a sétálóutcán (a legkisebb hegedűje akkora volt, mint a tenyerem!!!), illetve véletlenül bezáratni magamat, kb. 4 finn tini társaságában, egy bevásárlóközpontba. Végül sikeresen megmenekültünk.
Na legalább ma 15 km-t gyalogoltam, felfedeztem az oului gyalogos és biciklihálózatot, majdnem hazavittem egy elgörbült kerekű félredobott bringát (megjavíttatom, csak legyen már min tekernem!!!!), és megint elmerültem abban, milyen szép és igazi és élhető ország Finnország.
Úgy élvezem ki, mint a finnek a nyarat (amikor nem ilyen): lelkesen, gondolkodás nélkül, hedonistán, ösztönösen. Teljes szívvel nekieshetek a kritikátlan imádatának, mert úgyis hazamegyek belőle. Úgy idealizálom, ahogy akarom. Csak el ne higgyem túlságosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése