Felöltözés-levetkőzés. Napi százszor. Befagy a seggünk a téli egyetemen, néha a hó is szállingózik, a kabátunkban élünk, a nagypulóver az otthonkánk.
Sokat változott Göttingen óta a sugri világ, és sokat változtam én is. A terjeszkedő angol ellen berzenkednek a régebbiek. Igazuk is van, az angol alattomosan kúszik be minden megbeszélésbe, előadásba és kocsmai beszélgetésbe, miközben összesen kettő angol anyanyelvű van jelen, és összesen egy (nem angol anyanyelvű), aki nem tud egyetlen finnugor nyelvet sem. Cserébe kontrasztnak ott van Dima és az ő zseniális udmurtórái, melyeken bizony nincs egy gramm angol sem, ellenben 100% sugri és örömködés. Dima mindent megtestesít, amitől az udmurt nyári egyetem zseniális volt. Végtelenül jól szórakozunk a délelőtti órákon.
A szünetekben a kávéért tolakszunk. Az emberek félénken sandítanak egymásra. Mindenkinek kicsit más a célja a FU világgal, és egyre inkább kiderül, hogy kinek mi... egyre kevesebb a "de jó, hogy látlak" beszélgetés, és több a kialakult klikk.
A gyömbérshotos srácot imádjuk. Egyrészt gyönyörű és kedves és mosolygós, másrészt a kávézója egy csodálatos zero-waste ékszerdoboz, megtanult Tücsi kedvéért cortadót készíteni, és zseniális, iszonyúan gyömbéres "gyümölcslé-shotja" van, amiből minden nap legurítunk egyet, és ezért nem betegedtünk még meg a konstans 15 fokos, lakásnak elig nevezhető, huzatos, ikeás építőkockákból összekalapált airbnb-nkben.
Este megtaláltam egy régi udmurt dalt, amit már régóta kerestem, és Dittával arra poppoltunk, és imádtuk. (Igen, ez a вöзад луо... sajnos nincs YT-on.) Lassan érik az éneklés, udmurtórán a kezdők terméből áthallatszottak a buranovói nagyik. Bradley úr laptopján véletlenül beindult valami mari népzene.
Másfél óra alatt volt alkalmam alaposan végignézni, ahogy a többi előadó hogyan húzza el az időt a mi négy hónap alatt, keserves munkával összeállított előadásunk elől. Volt alkalmam ücsörögni a fenekemen, játszani az üveggel, fojtottan majd nem olyan fojtottan sóhajtozni, blogolni, Csabával csetelni, Tücsivel csetelni, hogy ne robbanjak fel, szégyellni magam, amiért ilyen hisztis vagyok, mindenféle technikát kipróbálni, hogy lenyugodjak, érzékelni, ahogy az idegeim repedeznek, de hát nincs hova menni, nézni kell, ahogy szalad az idő. I'm a linguist, not a five year old.
A szedett-vedett társaság tarkán festett a diplomáciai akadémia dísztermében, Rein Oidekivi észt nagykövet őexcellenciája jelenlétében. Fontos ilyenkor a jó asztalhoz ülni, és mi a legjobbhoz ültünk, és finnül és magyarul társalogtunk imádnivaló turkuiakkal, és cseppet sem érdekelt az angol, és lakmározánk bárányt és málét és orángutánt, és kisvártatva a vécébe tartottunk Jüržö Jürešt-énekelve, és a vécében Tücsivel kitört belőlünk a Peippo, mire a többiek dobaláfestét improvizáltak a csempén és a mosdókagylón, és eldöntöttük, hogy ebből hagyományt csinálunk (=a vécében éneklésből), és megittuk a fenszi bort, és elindultunk afterpartizni százan, és találtunk egy helyet, ahol az imádnivaló magyar házninéni beengedett minket és fennmaradt a kedvünkért, és még karintiai vegyes házipálinkát is kapart elő nekünk a pult alól, és nem mentünk haza 2-ig, és megindult a "másnaposan is működök és nem vagyok hullafáradt" című, konferenciákon és nyári egyetemeken gyakorolt fennmaradási módszer. Én egy lady vagyok, és nem lehetek másnapos, kéremszépen.
Az előadásunk előtt magának Nick Evansnak mutogattam az udmurt tagadó partikulát, majd a szociális kogníciós bemutatónk simán és mosolygósan lezajlott. Mákunk volt, mert péntekre már mindenki sikeresen beleszeretett Udmurtiába, tehát mindenkit kicsit megérintett az ELAN-fájl, amin Lyova és Paša kirakózott a képkártyákkal. Jólesett a taps és a kérdések, jólesett a jutalom gyömbérshot és a 20 perc szünet. Ügyes kis nyelvész, jár a jutifali.
Nem mondom, hogy mindig értem magam az ugri-mugri esteken. Az ugri-mugri estek után mindig szégyellem magam, hogy így belelkesültem, és vállalhatatlanul, mindennemű arányérzék és méltóság nélkül vadultam a finnugor könnyűzenére, és énekeltem a többi nemnormálissal torkom szakadtából. De én imádom ezeket az estéket. Ezek az élet értelmei. Északi számiul dalolászni csodálatos. Az udmurt Despacito pedig mennybe ment, miután Dima leírta a szövegét. Fogalmam sincs, hogyan lett hirelen hajnali egy, de hiába füstölgött Tücsi hazaúton meg másnap, igazából, hát... nem vártam nagyon mást magamtól. Ha úgy alakul, akkor bizony úgy alakul, Kolja Anisimov dalai előkerülnek a Youtube csontvázas szekrényéből, Niko és Alex jóvoltából rendesen isszuk a vodkát (tehát savanyúuborkával), és mindezen keménydrogok hatására Koivunen úrral mari-udmurt pidzsinül társalgunk, mert megtehetjük. Ez van.
A második ugri-mugri esten senki nem számított rá, hogy újra sokáig fent maradtunk, de úgy lett. Észtek jöttek, és varázslatosan szép koncertet adtak, majd az egészből egy rögtönzött táncház, majd egy nagy közös jammelés lett. Dittával egymás vállának dőlve vigyorogtunk. Ha most leszakad az ég és véget ér a világ, akkor is nagyon boldogok vagyunk.
Búcsúölelések, Merit, Bradley úr, Iida... hát... lehetetlen leírni, mi mindent éreztem ez a téli egyetem alatt, de ez tette különlegessé. Az idő megy, a kedv marad, végre megtanultam a Keče lekteš-t (ez eddig hogy maradhatott ki az életemből), és nincs más hátra, mint előre.
"Nobody talks about ohra."
Imádom a finnugorokat.
A felét sem tudtam most ebben leírni, de... вöзад луо котьку.
