amit Bogáta csinál: befejez egy finnugoros cikket a Fashion Street Hungarynek, illetve megír egy pályázatot a tallinni Liszt Intézet igazgatói posztjára.
amit Bogáta csinálni akar: feküdni a földön és Syksy elvesztését gyászolni.
Rég volt ilyen nehéz napom.
Ennek valószínűleg két kiváltó oka lehet, az egyik a nemrég tett látogatásom Imarnál (a lakáskulcsomért mentem el, illetve megismertem az új barátnőjét is), a másik a kedvenc nárcizmus-szakértőm új youtube-videója, amiben a szakítás utáni szociálismédia-használatban próbál segítséget nyújtani. (NB: ez egy régebbi bejegyzésem, amit csak mostanában sikerült befejeznem.)
A nő nagyjából azt mondta, amit én is nagyjából csináltam: kikövetés, tiltás, törlés, és nem folyamatosan róla beszélés az ismerőseimnek. Közülük aki érti, érti (és meghallgat és szívesen segít), aki nem, az úgysem fogja (remélhetőleg soha).
De most tegyük fel, hogy ezen poszt olvasója érti. Volt már olyan kapcsolatban, ahol úgy érezte, kihúzták alóla a talajt de ez az ő hibája, soha nem érezte magát elégnek, fokozatosan elmagányosodott, mindenért meg lett magyarázva, hogy miért ő a hibás, kételkedni kezdett a saját józan eszében és ítélőképességében, kiéhezve vágyakozott egy szem figyelemmorzsára vagy kedves szóra, vagy folyton a kezdeti lángolás után vágyakozott vissza, ami tulajdonképpen nem is érti, miért tűnt el olyan hirtelen. Mindemellett folyton megkapta a világtól, hogy a párja milyen szuper és milyen okos és milyen különleges (mellyel persze egyetértett csak épp nem volt boldog mellette), és halvány fogalma sem volt, hogy mégis hogyan kezdje elölről a konkrét nulláról, sőt mínuszból, ha esetleg véget érne a kapcsolatuk.
De tegyük fel, hogy mégis véget ér. És tegyük fel, hogy semmi mást nem akar, csak valahogy újra jól lenni. Visszatalálni önmagához. Újra mosolyogni. Egyelőre nem tudja elképzelni, egyáltalán hogyan lehetséges ez, de azért emlékszik, hogy valamikor az élet szép volt.
Ebben az a nehéz, hogy olyan, mint a drogfüggőség. Tudod, hogy megbetegít, de ha leállsz vele, akkor az eleinte annyira fáj, hogy szinte elviselhetetlen.
Szóval mit tegyél, hogy végre újra "tiszta" legyél?
Szerintem ebben az egészben az a nehezebb inkább, hogy mi mindent ne tegyél.
Kövesd ki, némítsd le, tiltsd le, kerüld el a házát és a kedvenc kávézóját messziről. De mindemellett:
Ne kérdezősködj a közös barátaidnál, hogy mit csinál és hogy van és kikkel találkozik. (Biztos lehetsz benne, hogy van új valakije. Találj te is. Meg egy terapeutát. :))
Állj ellen a kísértésnek, hogy mindenkit tájékoztass arról, hogy milyen szemétláda és miket csinált veled. Lehet, hogy felháborodnak, esetleg haragudni fognak rá egy ideig, de elfordulni tőle tuti nem, és az isteni igazságszolgáltatás nem most fog lecsapni rá. Főleg mivel a barátai többsége pontosan tudja, milyen alak, és ennek ellenére van jóban vele.
Ne próbáld meg az új áldozatait figyelmeztetni, hogy milyen alak. Akár a homlokára is lehetne tetoválva, hogy "önző, mérgező rossz ember vagyok", az sem riasztaná el az új kiszemelteket. És rohadtul nem fognak rád, a leselejtezett exre hallgatni, ameddig az ő figyelmét élvezik. Minden ember van annyire önhitt, hogy azt hiszi, hogy ő, ő egyedül, majd nem fogja megszívni vele. Te is ezt hitted.
És nem, még egy relatíve drámamentes szakítás után sem szabad azonnal "barátoknak maradni" vele. Még akkor sem, ha segítőkész és barátságos, amilyen tulajdonképpen Imar volt velem. Ez is ugyanaz az érzelmi függés, amitől a kapcsolat során szenvedtél, csak álruhában.
A gyógyulás egyetlen módja az illető irrelevánssá tétele az életedben. Ami azért nehéz, mert neki az élete célja, hogy mindenhol, mindenkinek releváns legyen, és a többi ember versengjen a figyelméért. De akkor is van rajta kívül élet.
Az elmúlt hónapokban úgy érzem, elég sokat javult az állapotom és sok jó döntést hoztam annak érdekében, hogy visszaépítsem az életemet. De mégis, a nemrégiben az Emajõe-n tett látogatásom után még órákkal is fizikai tüneteit éreztem a stressznek, és még napokig pörgött rajta az agyam. A mentális méregtelenítés pedig még mindig folyamatban van.
Az életem jelenleg szuper, és imádom, különösen a párkapcsolatomat (<3), és egy másodpercig sem kívánok semmit sem vissza, de az abúzus az abúzus. Úgyhogy néha még lesznek gondolataim róla. :)
a legrosszabb rész mindig az, amikor induláskor, vagy hazaérkezéskor mindig egy kicsit reménykedik. Hátha most felbukkan Syksy kicsi feje, fehér tappancsai, szép nagy zöld szemei, és nyávog egyet, hozzám dörgölőzik majd bekéretőzik a lakásba.
Mindig van egy kicsi remény.
De Syksy soha nem bukkan fel.
Elmentünk Saaremaa-ra két éjszakára, és ami várt, az csupán macskaverekedés nyomai és Syksy hűlt helye. Ennek négy napja.
Álmomban Syksyvel játszottam. Épp úgy szaglászott, dörgölőzött hozzám, nézett a nagy szemeivel, éreztem a puha szőrét, mint élőben. De ez nem a valóság, ugye? kérdeztem anyától, aki mellettem állt. Anya megrázta a fejét. Bármennyire is szeretném, hogy ez a valóság legyen, ez csak egy álom.
Syksy nincs itthon.
Reformierakond-jelöltek mosolyogtak egy óriásplakátról barátságosan Antira, mikor leparkolt a Rõngu Pagar mintaboltja előtt. Egy héttel korábban elbeszélgettem egy jelölttel a Kaarsild partjánál, és elmesélte, hogy zöldövezetet akarnak kiépíteni az Atlantise Majánál.
A Sotsid kampánya vérvörös és torony alakú. Lemmit Kaplinski bajsza országos vitát vált ki. Lehet bízni egy bajszos jelöltben?
A Keskerakond sátra mérgesen-irigyen bámulja a szomszédos EKRE-sátrat, ahol popzene szól, bulihangulat van és egy szőke nő nyújtogatja a szórólapokat a járókelőknek. Én is akartam egyet, de Liljával voltam, és valahogy lesírt rólunk a külföldiség és valahogy nem adott.
A Lai új lakója a zöldek egyik jelöltje.
Tartu vajab muutust. Viljandi vajab muutust. Minden városnak változásra van szüksége az Eesti200 szerint, úgy tűnik.
Jobban kezelt Tartu.
Szeretett Tartu.
Főváros Tartu.
Kb. ezer kilométerrel délebbre a több voksot kapó jelölt visszalép a kevesebb voksot kapott jelölt javára. Török Gábor elemez. Mérő László statisztikákat magyaráz. Négy közvéleménykutató intézet négy különböző eredményt hoz ki, mégis mindenki az ő adataik alapján hoz döntéseket.
Isabel Jezierska a vízvezetékszerelőjét edukálja a társadalmi folyamatokról, hogy lebeszélje az EKRE-re való szavazásról.
A Reformierakond jelöltje tollat és törökmogyorót ad nekem. Utóbbi finom, előbbi meglepően jól fog.
A lakásunkba bedobott szórólapon Imar mosolyog rám bizalomgerjesztően.
Mattias véleménycikket jelentet meg a Tartu Postimeesben a szocik LMBTQ+ programjáról.
Személyi, lakcímkártya, útlevél. Hoppá, már le is szavaztam.
Érdekes látni, vagy feltételezni, hogy ki mi alapján adja le a voksát. Toll és törökmogyoró? Bulihangulat és mosolygás? Szivárványos zászlók és matricák? Martin Helme karcos tenorja a Kaubamajában arról, hogy ő szereti Észtországot? Mérsékeltség vagy radikalizáció? Ki tudja leváltani Orbánt?
Kíváncsi vagyok, mit hoz a vasárnap. Valószínűleg nem azt, amit én akarok. De akkor is nagyon jól esett szavazni.
Lassan besötétedett. A Hermann tornyot már alig látom a Lido ablakából, ahol ülök. Tallinnban vagyok, orosz beszéd, házias koszt, akváriumok és észt feliratok vesznek körül.
Tervislik.
Värske.
Head isu.
A Lido a kötelezően meglátogatandó tallinni helyeim közé tartozik, a Promod mellett, amit kegyetlenül kifosztottam. A Lido orosz típusú önkiszolgáló étterem. A tányéromat héjában sült burgonyával nyakon öntő hölgy az én észt nyelvű kérdésemtől egy cseppet sem zavartatva magát magyarázta nekem oroszul, hogy fel kell mutatnom a védettségi igazolványomat, de nem nála, hanem a kasszánál. Meglepően zavartalanul váltott oroszra az agyam. Hipp-hopp.
Az utca túloldalán jólöltözött emberek igyekeznem az operaházba. Hmm, milyen régen is voltam én operán vagy baletten, pedig anyával annak idején még bérletünk is volt.
Az elmúlt két és fél napot anyával töltöttem. Nagy vidáman mutogattam neki az életemet, Syksyt, Antit, Tartut és mindent, ami engem jelenleg olyan boldoggá tesz. Anya mosolyogva szívta be a levegőt, a hangulatot vizsgálta persze az épülőben lévő házak vázszerkezetét, és dobott fel ilyen-olyan vállalkozásötleteket.
Drága anya, segíteni szeretne abban, amiben csak tud. De nekem tulajdonképpen mindenem megvan. És mindennél többet jelent nekem az, hogy magam teremtettem meg és magam tartom fenn.
Most elmegyek és jól megnézem Antit, hogyan hörög a színpadon. :) Már Tallinnt sem utálom annyira (tulajdonképpen sohasem utáltam).
