2021. október 29., péntek

Nárcisztikus abúzusról akarok írni, nahát milyen fura.

Ennek valószínűleg két kiváltó oka lehet, az egyik a nemrég tett látogatásom Imarnál (a lakáskulcsomért mentem el, illetve megismertem az új barátnőjét is), a másik a kedvenc nárcizmus-szakértőm új youtube-videója, amiben a szakítás utáni szociálismédia-használatban próbál segítséget nyújtani. (NB: ez egy régebbi bejegyzésem, amit csak mostanában sikerült befejeznem.)

A nő nagyjából azt mondta, amit én is nagyjából csináltam: kikövetés, tiltás, törlés, és nem folyamatosan róla beszélés az ismerőseimnek. Közülük aki érti, érti (és meghallgat és szívesen segít), aki nem, az úgysem fogja (remélhetőleg soha).

De most tegyük fel, hogy ezen poszt olvasója érti. Volt már olyan kapcsolatban, ahol úgy érezte, kihúzták alóla a talajt de ez az ő hibája, soha nem érezte magát elégnek, fokozatosan elmagányosodott, mindenért meg lett magyarázva, hogy miért ő a hibás, kételkedni kezdett a saját józan eszében és ítélőképességében, kiéhezve vágyakozott egy szem figyelemmorzsára vagy kedves szóra, vagy folyton a kezdeti lángolás után vágyakozott vissza, ami tulajdonképpen nem is érti, miért tűnt el olyan hirtelen. Mindemellett folyton megkapta a világtól, hogy a párja milyen szuper és milyen okos és milyen különleges (mellyel persze egyetértett csak épp nem volt boldog mellette), és halvány fogalma sem volt, hogy mégis hogyan kezdje elölről a konkrét nulláról, sőt mínuszból, ha esetleg véget érne a kapcsolatuk.

De tegyük fel, hogy mégis véget ér. És tegyük fel, hogy semmi mást nem akar, csak valahogy újra jól lenni. Visszatalálni önmagához. Újra mosolyogni. Egyelőre nem tudja elképzelni, egyáltalán hogyan lehetséges ez, de azért emlékszik, hogy valamikor az élet szép volt.

Ebben az a nehéz, hogy olyan, mint a drogfüggőség. Tudod, hogy megbetegít, de ha leállsz vele, akkor az eleinte annyira fáj, hogy szinte elviselhetetlen.


Szóval mit tegyél, hogy végre újra "tiszta" legyél?

Szerintem ebben az egészben az a nehezebb inkább, hogy mi mindent ne tegyél.

Kövesd ki, némítsd le, tiltsd le, kerüld el a házát és a kedvenc kávézóját messziről. De mindemellett:

Ne kérdezősködj a közös barátaidnál, hogy mit csinál és hogy van és kikkel találkozik. (Biztos lehetsz benne, hogy van új valakije. Találj te is. Meg egy terapeutát. :))

Állj ellen a kísértésnek, hogy mindenkit tájékoztass arról, hogy milyen szemétláda és miket csinált veled. Lehet, hogy felháborodnak, esetleg haragudni fognak rá egy ideig, de elfordulni tőle tuti nem, és az isteni igazságszolgáltatás nem most fog lecsapni rá. Főleg mivel a barátai többsége pontosan tudja, milyen alak, és ennek ellenére van jóban vele.

Ne próbáld meg az új áldozatait figyelmeztetni, hogy milyen alak. Akár a homlokára is lehetne tetoválva, hogy "önző, mérgező rossz ember vagyok", az sem riasztaná el az új kiszemelteket. És rohadtul nem fognak rád, a leselejtezett exre hallgatni, ameddig az ő figyelmét élvezik. Minden ember van annyire önhitt, hogy azt hiszi, hogy ő, ő egyedül, majd nem fogja megszívni vele. Te is ezt hitted.

És nem, még egy relatíve drámamentes szakítás után sem szabad azonnal "barátoknak maradni" vele. Még akkor sem, ha segítőkész és barátságos, amilyen tulajdonképpen Imar volt velem. Ez is ugyanaz az érzelmi függés, amitől a kapcsolat során szenvedtél, csak álruhában.


A gyógyulás egyetlen módja az illető irrelevánssá tétele az életedben. Ami azért nehéz, mert neki az élete célja, hogy mindenhol, mindenkinek releváns legyen, és a többi ember versengjen a figyelméért. De akkor is van rajta kívül élet.

Az elmúlt hónapokban úgy érzem, elég sokat javult az állapotom és sok jó döntést hoztam annak érdekében, hogy visszaépítsem az életemet. De mégis, a nemrégiben az Emajõe-n tett látogatásom után még órákkal is fizikai tüneteit éreztem a stressznek, és még napokig pörgött rajta az agyam. A mentális méregtelenítés pedig még mindig folyamatban van.

Az életem jelenleg szuper, és imádom, különösen a párkapcsolatomat (<3), és egy másodpercig sem kívánok semmit sem vissza, de az abúzus az abúzus. Úgyhogy néha még lesznek gondolataim róla. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése