Birtokos személyjelölők szintaktikai megoszlása főnévi birtokos mellett. Igen, a dolgom az ugor nyelvi tipológiai adatbázisban készített mari paraméterek leellenőrzése. Nem a Facebook. Nem a shitstorm. Meg, ha már itt tartunk, nem a blogolás.
A mezei mariban a birtok affixálása opcionális, a birtokos főnév megformáltsága ezt nem befolyásolja.
Ha egy helyzet már idáig fajult, jó látni, hogy vannak még konstruktív hangok. Rossz látni, ahogy a nyűgök és az aggodalmak kikészítik az embereket. Rossz volt felismerni, hogy egy szerencsétlen vagy nem jóindulatú megjegyzéssel mennyit lehet ártani. (Ez én voltam.)
A magyarban a disztributív számnevek különbözők alaptagjuk szófaja szerint. Főnévi alaptaghoz reduplikált számnévi tő, míg igeihez speciális szuffixum járul.
Ez a fél hét alatt minimum egy fél évnyit tapasztaltam és tanultam a világról meg a felnőtt életről. Megosztom a hallgatókkal a lopás hírét egy zárt FB-csoportban és a segítségüket kérem egy sütivásárhoz, aztán az esemény legközelebb az Index meg az Eduline címlapján köszön vissza. Egy naiv és jóindulatú kezdeményezésből pedig az ellenzéki pártok és portálok kormányszapuló károgásdömpinget indítanak. Mi meg nézünk, mint hal a szatyorban.
A kijelölő jelzői alakulat egy referáló kifejezésnek az értelmezési tartományát szűkíti le azokra az elemekre, amelyekre nézve a kijelölő jelzői alakulatban megfogalmazott állítás igaz.
Azért azt hadd tegyem hozzá, hogy csodák még vannak, és irdatlanul jó fej emberek is. És hogy a FU tanszék a legjobb tanszék a világon, bármi is történt vagy történjék.
De hogy az istenbe fogok én így adatbázist hegeszteni meg KRESZ-vizsgára készülni?! :D
gotta live for the fight when it's all that you've got
Minden szétcsúszóban volt ezen a héten, de innen szép feljönni. A tanszéki lopás híre pillanatok alatt az ELTE Online-ban köszönt vissza, így gyorsan megcsináltam a FB-eseményt a sütivásárhoz, hogy odaterelődjön a nép, és terelődött is, több százan jeleztek vissza, és délután már a Dékáni Hivatal vezetőjének telefonhívását hallgattam, miszerint az ELTE-re milyen rossz fényt vet ez a kezdeményezés. Természetesen ők hajlandók kompenzálni, amilyen hamar csak tudnak. Ja, akkor jó.
Jó érzés volt látni, ahogy a történtek híre eljut Finn- és Észtországig is, onnan is kapunk adományokat, és bár nem nagyon sokan adakoznak, már az a megosztással járó 1,5 perc figyelem is sokat jelent nekünk.
De rengeteg pénz jött már össze, és valószínűleg nemsokára sikerül új projektort vennünk. És ezt magunknak köszönhetjük!
Mindez segített egy kicsit abban, hogy a munkában is jobban teljesítsek, és az általános káosz se daráljon be teljesen. Rázósan, rögösen indul ez az új év, de tudom, hogy tavaly is így indult, és éppen ezért lett jó.
Rossz a laptopom ventilátora, olyan hangokat ad ki, mint egy Zetor traktor. Még hetekbe telik mire megjön a pótalkatrész, addig itt kerreg nekem. Nem csoda, ha ideges vagyok.
"Közeleg az újhold, és nem csoda, ha mostanában mindenki ingerlékeny és befelé forduló lesz", mondta a tánctanár hétfőn. (A hangulatokra és energiákra való érzékenysége egyébként is mindig lenyűgöz.)
Valami nem jó.
Valami nem oké a konstans energiátlanságban, dermesztő hidegben, állandóan este 11 után hazaeső, fáradt és elgyötört Csabában, egyre koszosodó lakásban, a zsibbadtan sápítozó tanszéki kollégákban, akik ijedtükben egymás torkának esnek neki. Nem jó, hogy úgy tudnak eltelni napok, hogy egy szál sikerélményt nem tudok elvinni az ágyamba magammal, mikor véget érnek.
Mindig azt gondoltam, hogy bármi történjék is, megoldjuk. Biztos van valami mód. Általában van is, de ilyenkor tud annyira elkeseríteni, ha azok az intézmények akadályozzák az életet, amelyeknek elvileg az lenne a létezése lényege, hogy segítsenek... csak hogy egy szemléletes példát mondjak, a mostani rablás 1000%, hogy belsős dolgozó műve. A rendőrség valószínűleg ki is tudná deríteni, de azt hiszitek, nyomoz? Örülünk ha nem kell majd fizetni a jegyzőkönyvért. Az ELTE-től sajnálkozáson kívül még semmit nem kaptunk. És akkor mit tudunk tenni?
Innen már csak feljebb lehet, mondta anyukám, és remélem igaza van, de nem csodálkoznék, ha holnap arra jönnék be, hogy aládúcolták és felrobbantották a tanszéket.
Egy értelmes világban nem történik olyan, hogy sírva találom az egyik tanáromat a konyhában, mert ma kirámolták a doktoranduszi szobát, és elvitték az összes, tanszéki tulajdonban lévő laptopot és projektort (beleértve az én régi laptopomat is).
Mindezt a finn lektorunk felmondása után, mert szeptember óta nem kapott fizetést, ugyanis az ELTE benyelte az évek óta használt lektori szerződést, átadta egy ügyvédi irodának, és azóta nem veszik fel a telefont.
Egy értelmes világban van ideje a doktori témavezetőnek a vezetettjeivel foglalkozni, és nem azzal köszönt januárban, hogy júniusig be van táblázva ingyenmunkával.
Meg nem kell elküldeni a doktoranduszjelölteket más tanszékek tanáraihoz kopogtatni, mert a mi programunkban tuti nem kapnak államis helyet.
És ez az egész rohadt tanszék nem csak dísznek van itt, hogy legyen mit jelenteni a minisztériumnak, aztán mi meglepve tapasztaljuk, hogy a jelentés szerint itt még szamojedológia szak is van. (1 szamojédos tanárunk van, ő is 3 éve ingyen tanít, folklórt.)
Január közepét írunk, de még mindig nem egészen kezdődött el az év. Ekkor toppant be az évnyitó/évzáró céges gyűlés a naptáramba, és én komoly aggodalmakkal, de elrugaszkodtam a földtől egy WizzAir-járat segítségével, hogy Lengyelországban, Varsó helyett egy közeli burzsuj-kisvárosban nézzem meg személyesen, milyen is a cég, amelynek dolgozom. Azért tettem ezt, mert reméltem, hogy növeli a lelkesedésemet az, ha látom, kiknek dolgozom, és tudok arcokat rendelni a nevekhez, és hátha segít jobban megismerkednem a munkatársaimmal. Ennek ellenére abszolút nem voltam félelmek nélkül, hiszen tapasztalataim szerint elég nehezen megy az ismerkedés, illetve nem mindig azokat a dolgokat élvezem/értékelem, mint mások - tehát egyszerűen tartottam attól, hogy nem fogom jól érezni magam, és olyan lesz, mintha marslakó lennék az emberek közt.
Ó ó, de sok bajod van, Bogáta.
És ez a hét, minden félelmével és beszélgetésével és lakomázásával és ismeretlen miliőjével végül nagyon jól sikerült. Tudom, hogy az ember adaptálódik, meg minden, főleg ha folyton össze van zárva másokkal, de engem meg is lepett, milyen jól éreztem magam ezekkel az új, más, érdekes, kedves emberekkel.
Szóval, ha már a magamnak szánt emlékeztetőknél tartunk, itt van még néhány nekem.
- Bár szeretem azt mondani, hogy nem képeznek központi szerepet az életemben a világi hívságok, azért eléggé jók tudnak lenni. Igenis nagyon jó volt egy úri kúriákkal teli kisváros sokcsillagos szállodájában reggelente úszni és pezsgőfürdőzni, svédasztalos reggelizni, á la carte ebédelni, stílusos étteremben vacsorázni. Jó volt különautóval vitetni magunkat, ingyen kávézni, hatalmas ágyban aludni, a hotelban nekünk lefoglalt magánbulin mulatni.
- Gazdag, sikeres és csillogó emberekkel találkoztam, akik büszkék a teljesítményükre (joggal). Kívülről azt lehetne mondani, hogy ezek az emberek igazi győztesei az életnek. Mégis, mikor beszélgettem velük, egytől egyig az irigykedésüket fejezték ki, amiért én megtaláltam azt, amit keresek az életemben (munka terén), ők pedig még nem. Biztos vagyok benne, hogy ők is meg fogják találni, hiszen zseniálisak és jó fejek, de ezt nagyon megjegyeztem.
- Nem kell görcsösen ragaszkodnom ahhoz, hogy más vagyok, mint a többiek. Lehet szeretni és élvezni azt is, amit mások. Vagy ha valamiben különbözöm is tőlük, lehet arról beszélgetni. Meg alapvetően lehet akármiről beszélgetni, el lehet mondani, mikor hogy jártam, miket tapasztaltam, és ez érdekelni fogja a többieket.
Holnap kezdődik a finnül telefonálgatás, és nem tudom, jobban fog-e menni most, hogy kicsit jobban megismertem a céget. Azt sem tudom, motiváltabb leszek-e. Az is lehet, hogy az elején így is, úgy is nehéz lesz, és ezen túl kell esni. De nagyon örülök, hogy végül vállaltam ezt az utazást, és gazdagabb lettem ezekkel a tapasztalatokkal.
- Valószínűleg abszolút nem érdeklek másokat. Annyira legalábbis biztos nem, amennyire kétségbe tud ejteni pár kellemetlenebb helyzet vagy félresikerültebb megszólalás.
- Az lesz benne az életemben, amivel foglalkozom. Ugyanitt, ha valamivel nem foglalkozom, akkor azt egyre nehezebb lesz újrakezdeni, és emlékezni rá, miért is szeretem.
- A munka az csak munka. Pláne ha csak mellékállás.
- A "hát igen" egy tökéletesen megfelelő válasz szinte minden megnyilvánulásra. A nagy levegővétel pedig tényleg segít minden stresszes helyzeten.
- Az este rossznak tűnő dolgok reggelre rendszerint megjavulnak. Kivéve a halogatást. Az rosszabb lesz, te lusta gyökér.
- Arra kell koncentrálni, aki fontos, nem arra, aki nem.
2016, amitől mindenki, aki trendi, olyan érzelmekkel búcsúzik, mint egy gennyes keléstől az arcán.
És fellélegezve koccint szilveszterkor, sóhajtva, hogy jessz végre újév van, mintha 2017 valami megváltás lenne a jelenlegi problémákból, elhalálozó hírességek sorából, végre megtört az átok, mostantól tiszta lappal indulunk. Aha, Törökországban robbantottak, 40 halott.
Najó.
Ambivalens érzéseim vannak 2016-tal kapcsolatban, mert egyrészt a világpolitikai események tényleg borzasztóan elkeserítettek, és alaposan megingott az emberiségbe vetett hitem, de közben ez az év nekem hihetetlenül jó volt. Mármint komolyan, kinek van ilyen jó éve. Ki érdemelhet meg egyáltalán ilyen jó évet.
2015 végén azt fájlaltam magamban, hogy még nem tettem le semmilyen "tudományosat" az asztalra. Hála Istennek, az első negyedévben rendesen ráfeküdtem erre, sikerült beadni minden beadandót, és a szakdolgozatomat is úgy sikerült befejeznem, hogy nagyon jó fogadtatásban részesült. 2016 további része ettől kezdve jutalomjáték volt, egy nagyszerű dologgal a másik után.
- Megvédtem a szakdolgozatomat, 22 éves önmagam álmát beteljesítve kitüntetéssel diplomáztam és felvettek állami ösztöndíjas doktori képzésre. Kaptam egy irodát az ELTE-n, túl vagyok az első doktoranduszkonferenciámon és bevettek egy-két egyetemi projektbe. Énekeltem a finn népdalkörben, kijutottam a Finnugor Világkongresszusra. Tartottam előadásokat Zircen, Kőbányán, illetve a fokoláre közösségben.
- 3 év után megint kijutottam Oroszországba: 3 zseniális hetet töltöttem Udmurtiában, megismerkedtem Anika kisasszonnyal, Dimával, Juliával, Vikával, és még egy csomó nagyszerű emberrel, és az udmurt vidék bájával. Minden napja csoda volt.
- 16 zseniális napot töltöttem az öcsémmel körbeutazgatva Franciaországot, sátorozva-buszozva-biciklizve-túrázva, csodálatos volt, imádtam, nagyszerű emberekkel töltöttük az időt, nagyszerű volt jobban megismerni az öcsémet is, Franciaország pedig tényleg az Isteni Hatszög. Az út nyomát valószínűleg örökre a sípcsontomon viselem... :)
- Eljegyeztek, és szervezem minden idők leg... hát, nem is tudom, milyenebb esküvőjét, mindenesetre tele van "eredeti" ötletekkel, és nagyon élvezzük. :) Férjhez megyek idén, ollé ollé, marha jó buli lesz, és év közben a párkapcsolatom is csak egyre jobb lett.
- Szereztem egy új munkát, egy olyat, amire 1-2 évvel ezelőtt abszolút alkalmatlan lettem volna (és nemcsak a nyelvtudás hiánya miatt), most viszont egy remek kihívás, amitől remélem, csak fejlődni fogok.
- A "szűkebb" családom 1 fővel bővült, és 2 másik úton van, illetve Csabáéknál is gyarapodóban vannak, férjhez adtuk drága Andi unokatesómat, továbbra is mindenkit imádok, és nagyon szerencsés vagyok, hogy közéjük tartozom.
- Sok-sok edzés, több sport kipróbálása és jó sok odafigyelés segítségével valahogy az év végén sikerült jelentős mennyiséget fogynom. 2011 óta nem voltam ilyen kevés kiló, ilyen izmos pedig kb. soha, és ez elmondhatatlanul jó érzés. - És akkor még nem volt szó arról, hogy egy csomót utaztunk Csábrágra, Dragéba, Tamperébe, Anyádra, részt vettem a remek KÖMT-ön és énekeltem musicalt színpadon (és nem dobáltak meg paradicsommal), megmaradtak a legjobb barátaim és továbbra is imádom őket, és egy csomó csodálatos élmény köt hozzájuk.
És ezeknek a többségét viszem tovább 2017-be is, hiszen ezek folyamatok, melyek elindultak, vagy kiteljesedtek az elmúlt évben. Bár pillanatnyilag megint szakmai kihívással nézek szembe, nagyon sok erőt ad, hogy tavaly is erősen kételkedtem magamban, és akkor is sikerült megugrani a lécet. Talán a legnagyobb eredménye a tavalyi évnek az, hogy most már sokkal ritkábban vesztem el a hitemet, és nem ülök fel a negatív károgásnak. Elengedtem a megfelelési kényszerem (egy jelentős részét), és ez hihetetlenül kifizetődőnek bizonyult. Mint az MTT-ben, mind random összegyűlt társaságokban végre igazán nyugodtan és kényelmesen éreztem magam, úgy, ahogy vagyok, és gyakran pont ez tett népszerűvé. Ilyet még nem éreztem! :D Ha valaki mégsem kedvelt, az egy cseppet sem izgatott (legfeljebb érdekes volt). Nyilván nekem is voltak veszteségeim és csalódásaim 2016-ban, több közülük meglehetősen fájt, de nem tudom magamat okolni értük. Bárcsak ne történtek volna meg, de most, hogy megtörténtek, nem érzem úgy, hogy elkerülhetők lettek volna. Végső soron leginkább magamnak tartozom őszinteséggel, és van az a helyzet, amikor a barátság további fenntartása csupán önámítás.
És hát ez az, hogy a legnagyobb csalódásom az emberiségben volt. A Brexit teljesen a padlóra küldött, Trump megválasztásából pedig máig nem száradtam fel. Teljes mellszélességgel a megértés pártján állok, hosszú-hosszú órákat töltöttem az emberek motivációinak, érveinek hallgatásával, analizálásával, de sajnos úgy éreztem, nem kerülök közelebb az igazsághoz, hanem csak azt látom át, milyen könnyen manipulál kevés ember sokat, milyen szörnyű, hogy az internet összes tudása csak butábbá teszi embereket, és hogyan menekülnek a túlságosan kitágult világ elől saját alternatív valóságbuborékjukba, mert, lássuk be, a teljes kép valóban kétségbeejtő. A saját kicsi, csodálatos életem alapjaiban köszönhető annak, hogy az én városom éppen nincs útban senkinek, az én hátteremmel érkező emberekben valakik látnak valamilyen potenciális hasznot, épp ezért hagyják, hogy nekem jó legyen, miközben a bolygó itt is, ott is omladozik össze, de mindez olyan kevésen múlik, és bármikor megváltozhat. Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy az ember ezek tudatában nyugodtan élje világát, de én éppen ezért jobban félek az eljövendő évektől, bármennyire is 2016-ban történtek az azokat elindító események.
(Ami a híres emberek elhalálozásait illeti, bocsánat, de ezek nem vágnak elevenembe. Az öreg és/vagy drogos emberek sajnos bizony meghalnak, és ez nem 2016 hibája. Imádtam sokukat, de lássuk be, jelentős részük már csak vegetált, vagy nagyon szenvedett. Sajnos ilyen az élet, senki sem halhatatlan. Ahogy öregszünk, életünk fontos művészei sorra előttünk fognak meghalni.)
2015-ben azt kívántam magamnak, hogy próbáljak fiatal és nyitott maradni, ne szűkítsem be a világomat. Furcsa, mert úgy érzem, nem tettem, rengeteget tapasztaltam ebben az évben, ugyanakkor ez azt eredményezte, hogy szinte még ragaszkodóbb lettem a meglévő világomhoz. Nem igazán tetszett, amit "odakint" láttam... a fásultságot azonban sikerrel elkerültem. 2016 a felnőttségről szólt. Felnőtt feladatokról és terhekről, amiket muszáj volt felvállalni, de felnőttem hozzájuk, és sikerült teljesíteni őket. Felnőttes szabadságérzetről, és felnőttes sérülékenységről... egyre kevesebb ember van, aki engem vezet, engem véd, és egyre több, aki inkább bennem látja a vezetőt/védőt, vagy csupán az embert, aki majd megoldja.
Mit kívánok 2017-től? Hogy ne kényelmesedjek el. Ne vegyem úgy, hogy alanyi jogon jár nekem a FU világ, Csaba, a család, a minden. És lazítsak egy kicsit, ne rettegjek folyton az apokalipszistől.
Boldog új évet szokás kívánni egymásnak, és nekem 2016 tényleg boldog volt. Remélem, 2017 is az lesz, és nem csak nekem. :)
