március végére

Hárfahang, hegedűhang,

észt falvak és kisvárosok (néha nagyok is),

néha munka, főleg északos és maris,

néma csend a Messengeren,

néma csend itthon a lakásban,

munkanapok számlálása, ahogy ketyeg az óra és peregnek a percek,

én igyekszem beszámolni mindenről,

nézd itt az életem,

nyugodtan haragudj rám, és legyél megbántva,

én is meg vagyok csak még mellette én is haragszom magamra,

legalább azt tudom, hogy felnőtt vagyok, és egyszer ez a világ legfurcsább tavasza is elmúlik.

maailm ootab

Csodás virágillat van, mindenhol rózsaszín és élénkzöld foltok, a flat white épp most kezdett el hatni bennem, hogy felpörgesse a szervezetemet. Szakirodalmat van kedvem olvasni, meg keleti mari hanganyagokat hallgatni. A My Greep Cup elévülhetetlen érdeme, hogy nem működik benne a wifi.

Dolgozzál, Bogáta.

Na persze egy csomó mindent csinálok dolgozás helyett. De milyen jó, hogy ezt a My Green Cup-ban, virágillatban és flat white mellett tehetem. Ma már túl vagyok házi mosószer főzésén, folttisztításon, improvizált kajafőzésen és végtelenített hegedülésen, így kötöttem ki Újlipótváros szélén éppen, Mamika ropogósra vasalt blúzában. Hogy is lenne okom panaszra. Élénkek a színek, erősek az illatok, és én furcsán úgy érzem, hogy élek, csak nem éppen abban az életben, amelyben éppen vagyok. Továbbra is rettegek a mariföldi úttól.

A biciklimen Észak-Pest felé suhanva bámultam a játszótereken zsibongó gyerekeket, a parton sétáló párokat, csoportokat, unokákat terelő nagyszülőket, a társadalom szövetét. A Szilas-patak továbbra is dimenziókapu, épp annyira, mint 6 évvel ezelőtt: amint áttekerek rajta, megcsap Kápmegyer békés hangulata. L. Réka mellett a Farkas-erdő oxigénjében sétálni kicsit visszarepített engem a 4, 5 évvel ezelőtti énemhez, hiszen kb. akkor találkoztunk utoljára: Helsinkiben, a Kiasma füvén, Core fagyit majszolva, kutyák közt grasszálva. „Én már rég nem vagyok finnugrista.” Ameddig IFUSCO-ra jársz, addig azért valamennyire mégiscsak az vagy. (Mármint ha az akarsz lenni.) Tessék, egyél a pizzámból. Úgy tűnik, veled minden rendben. Igen. Csak valamiért szomorúnak tűnsz.

Karafiáth Orsolya hihetetlen partit csapott könyvbemutató címén Kätlin Kaldmaa-val az Észt Héten a Nyitott Műhelyben. Hogy én mennyire szeretek észtek közt lenni. Random emberek bukkantak fel körülöttem, a nagykövet asszony már ismerősként köszöntött. Az itt dolgozó konyhai kisegítő időnként a fülembe pisszegett és egy darab tepsis krumplit tolt az arcomba egy villán. Lol, kösz. Egyszercsak megtámadott Kreet és az Észt Intézet operatőre: mit vársz Kätlin új regényétől? Hejj, tudjátok emberek, mekkora pohár bort adott Laci bácsi az imént, biztos én válaszoljak?

De milyen jó volt 2 év után megint sorban állni egy észt írónőnél, akit imádok, és egy-két észt szót váltani vele. „Vära tore kohtuda & vahvat lugemist. Maailm ootab.”

Mehetnékem van.