Amiben a legtöbbet Taylor Swift beszél hozzám. (Úristenazújalbum,
úristenúristen!) Otthon ülök, ki sem mozdulok, ha meg igen, akkor előtte órákig
készülődök. Bámulok a tükörbe, és nem tudom, jó-e nekem, amit látok.
Finnugorral abszolút nem foglalkoztam. Úgy döntöttem, hagyom,
amíg újra hiányozni nem kezd. Most munka van, meg valami egészen furcsa
introvertálódás. Mást sem csinálok, mint nagyon mélyen gondolkozom. Emlékezek,
érzéseket rámolok, szituációkat találok ki, szereplőket cserélek fel egymással,
és vizsgálom, hogyan reagálok rájuk gondolatban. Mint egy allergiateszt. Ha itt
megnyomom, mi lesz…
Egészen meglepődtem, micsoda rumlit találtam. J De már látom valahol a
végét, vagy a rend első jeleit… good.
Taylor új albuma a bőröm alá mászott. Ott volt benne minden,
amit én átéltem, és egy csomó olyan gondolat is, ami mintha csak bennem
fogalmazódott volna meg. (Bár Taylor mindent képes úgy leírni, hogy mások
sikonyálni kezdenek, hogy „ezénvagyok, ezénvagyok!!!”) Én is ott vagyok, ahol
ő: 24 évesen már túl sok minden történt velem ahhoz, hogy a világnak bármitől
is vége legyen, vagy bármi is megváltsa azt. Húdebölcsnek tűnök, ugye?
Kár, hogy legfeljebb egyelőre csak a Shake if Off-ot tudnám
ide belinkelni… bár az is ideillő lenne, ami azt illeti… :D
Inkább megyek tüntetni, és főzök, és szövegírókat
koordinálok, és alszom, és… újra gondolkodok és gondolkodok és gondolkodok.
Ankalimon: Na hát akkor már tényleg nagyon jónak kell lennie.
-_-"
Igen, ez a KÖMT-ről szóló bejegyzés. Köszönjük, hogy velünk tart.
(Mindig visszaolvasom ilyenkor a tavalyi KÖMT-beszámolókat, és mindig megállapítom, hogy mennyit nőttem azóta... és már előre röhögök az egy évvel idősebb, jövőbeli énemen, aki ezt olvassa, hogy höhö, kis csíra...)
Szóval az idei KÖMT. Hát alapvetően máshogy éreztem magam rajta, mint az eddigi bármelyiken. Ez nem nagy mutatvány, minden KÖMT-ön kicsit máshogy érzem magam, de most valahogy különösen.
Meggyőződésem volt, hogy nem fogom valami nagyon jól érezni magam, de valahogy majd csak kibírom - de nem így lett. Nagyon is jól éreztem magam. Totál más okokból, mint eddig, és igen, elfáradtam, és igen, volt néha bajom, de úgy jöttem haza, hogy ez pöpec volt kérem. Azért, mert eddig mindig az volt az issú, hogy Bogi vs közösség, de most inkább valahogy Bogi mint a közösség tagja vs... hát, Bogi.
Mert most először egy kicsit "belsősnek" éreztem magam. Nagynak, réginek, tagnak, vagy nem is tudom. Mert nekem mindig az a fájás minden KÖMT-ön, hogy nem érzem igazán idetartozónak magam, minden áldott KÖMT a félősségemmel való hadakozásról szólt, de most valahogy idén először nem. Mintha az emberek is máshogy szóltak volna hozzám, de ez király, kéremszépen, ez nagyon jó. Nagyon kellemes meglepetés volt így érezni magam, és ez bőven elég volt ahhoz, hogy nagyon jó kedvre derítsen egész idő alatt. Márpedig a fő cél az volt, hogy jókedvű legyek egész végig. Mennyi idő is kellett neked ehhez, Bogáta, 5 év...? marha.
Teszem hozzá, imádom, hogy ennyi "fiatalabb", vagy új arc volt. Most nem a gyerekekre és a babákra gondolok, bár ők is most különösen imádnivalók voltak és nem zavartak, hanem a gimis korúakra. Felnőtt a TLV-generáció, aminek én írtam a feladatokat, nyuunnny!!!4!
A műhelyek egytől egyik zseniálisak voltak. (Jövőre énistartok énistartok énistartok!!!) Egy kis tánc, egy kis kreatív írás, egy kis játék, egy kis agyalás, egy kis kézműveskedés... néha már maga a műhelyvezető személye olyan volt, akiért megérte jelentkezni. Pont ezekre volt szükségem, izomlázra a fókusztánc után (a nyakamban!), Angwennel üvöltözésre (jelenetem felolvasása során) és hatalmas nevetésekre (talán a jelenetírás volt a kedvencem a műhelyek közül), őszi Zebegényre, a maga minden szolgáltatásával, röpizésre, kirándulásra, földönalvásra, paninire. És emberekre, és beszélgetésekre.
Beszélgetésekre a barátaimmal, Orsieval és Abdullal, és Nidoval, és Felixszel (észtek!!!), és Pillangóval miközben Tarcsay Tibi vs gyerekek epikus küzdelmet figyeltük, és különösen Eszturral, hogy önfeláldozó módon vállalta, hogy... váll lesz nekem tegnap éjjel, és még annyi emberrel annyi tevékenységre, amit nem láttam előre, de mégis király volt, illetve arra, hogy spontán királyságok történjenek kb. 100 irtózatosan király emberrel, akikkel volt szerencsém együtt tölteni 3-4 napot. :)
Néhány embert azért fájón hiányoltam. Nem ugyanaz a KÖMT Meta nélkül, Minc is nagyon hiányzott, Ági meg Esgal a feminista vitakörről, és a nagy beszélgetés Ankalimonnal is elmaradt, pedig mondjuk el tudtam volna viselni. Ellenben volt Zsolti, és bizony király élmény volt őt ott látni a KÖMT király közegében. :)
Fura, hogy idén kevesebb volt a műhely és kevésbé feszes a tempó, mégis mindenki istenesen elfáradt. De ez nem baj, elfáradni jöttünk ide, és én annyira örültem, hogy senki nem kísérelte meg megváltani a világot 3 óra alatt (hehe, kivéve a feminista vitakört :D)... nem volt kapkodás, dráma, hiszti. Legalábbis a simamezeiek számára nem látszott, de persze mindig megkérdezhettem Foxot a helyzetről, aki az ajtóban strázsált és bármelyik pillanatban lehetett filózni vele a KÖMT-ről. :) Ellenben megkaptam, hogy cuki vagyok. ^^ Meg az utolsó este... "mindenki ölelje meg Bogit", jaj! :')
Köszönöm, hogy drágák vagytok velem.
"A KÖMT mindig egy nagy adag meditáció, belső félelmekkel gyürkőzés, elvonulás, újjászületés, katarzis, feltöltődés, felkészülés a télre" - írtam tavaly. Most valahogy nem annyira ez volt. Felnövés, jókedv fenntartása, lazaság, barátkozás, hazajárás érzése voltak inkább a kulcsszavak - és ez nagyon jó volt így.
Fela söpröget, hirtelen rám néz. "Bogi, épp téged kerestelek! Volt duális az ősmagyarban?" :D Na az ilyenekért szeretem a KÖMT-öt.
Formák és vonalak, egymás mellé ülések, sár, kilátás, sárgák és zöldek és barnák, vízforraló, tűzveszélyességi osztályok, szőke csaposnő, elkapott és elkapott pillantások, almapálinka, mászó kisbabák, összeröhögés, didergés odakint, burger, kötelek és padok és zsámolyok, reggeli zene, társasozó gang, végiglejtés a sulin a szervezői szobáig, vagy a tornateremben garázdálkodók nézése... atmoszféra. Most is sokat tanultam magamról.
Rájöttem, hogy minden csak addig ijesztő és zavaró és fájdalmas, ameddig nem megyek szembe vele és ismerem meg. Ez izgalmas és jó.
Semmit sem vennék el, tennék hozzá (legfeljebb a kimaradt embereket). De tényleg. Nagyon jó szívvel emlékezem vissza ezekre a napokra. És ez sokkal több, mint amire számítottam.
Ezért jó a KÖMT. Azt hiszed, tudod, hogy milyen, aztán minden évben kiderül, hogy egész másmilyen is lehet. :)
Na helló, otthon.
Az alábbiakban a jelenetírós műhelyre készült "egy darab csokitól kitör minden feszültség rosszul működő kapcsolatban" koncepció általam történt megvalósítását olvashatjátok. Ez műhelymunka, tehát az életemhez nincs köze.
Én: De Ditta, finnugristával nem szabad kezdeni...!!!
Ditta: Jól van, de... na várj, az indiai is finnugrista?
Én: dehogy, ő biomérnök!
Ditta: De te finnugrista vagy!
Én: Bazeg, tényleg...
Na hát itt van a baj velem. Meg ahogy Ditta rámutatott, ha én külföldre megyek, tuti kikészül a szerelmi életem. Az élet nagy tanulságai ezek, kéremszépen.
Meg az, hogy Erzsébetvárosban hétköznap este kóla-kókuszlikőrözni, világmegváltani, csapossalhaverkodni, dartsozni, küldföldiekkel ismerkedni és franciáulbeszélni még 24 évesen sem az ördögtől való tevékenység. Ellenben nem is azoknak való, akik reggel 6 óta kukorékolnak, mert még rogyadozó térddel ér haza szegény jómunkásleány.
Vidáman sütött a nap. A levelek néha tömegesen hullottak le a fákról egy-egy szellő jóvoltából, és árasztották el a padokat, meg az ücsörgő bölcsészek haját.
Daninak a vállára hullott egy. Innentől kezdve nehezebben fókuszáltam az arcára, mert mindig azt a levelet figyeltem, hogy mikor esik le onnan. Kicsit sajnáltam, hogy nincs este és nem sörözünk, akkor ezek a régnembeszéltünk-csevegések általában jobban mennek. Ettől még borzasztóan örültem neki, és annak, hogy végre szakítottunk időt egymásra.
Vigyorogtam, mint a tejbetök, egyszerűen nem lehetett rólam lehámozni a vigyort. Gergő pedig bámult engem és tüncögött, hogy milyen vidám vagyok. A közelben finnugrista tanárok sütkéreztek, és ők is aranyosak voltak.
Az intézeti titkárnő rám sem nézett, olyan hülye libának tartott, amiért csakúgy besétáltam a titkárságra a gyakornokság miatt reklamálni. Nem kaptam ugyanis behívólevelet. Máris mézesmázosabb lett velem, amikor rámutattam a nevemre a papír hátoldalán, amit eddig nem vett észre. Mármint azt, hogy van a papírnak hátoldala.
Így aztán most tanszéki e-mailek jönnek a postaládámba, és úgy érzem magam, mint egy bennfentes. Lö LOL.
Milyen sok különböző ember, gondoltam, ahogy végignéztem a munkatársjelölteken. Zsuzsa ült velünk szemben és lökte a rá jellemző stílusú szövegeket ("ennyi erővel a kanálisba is guríthatja a pénzét, akkor legalább tudja, hol van..."), Ancsival sokszor összenéztünk és vigyorogtunk, mi, a Nagy Projektmenedzserek, akik szintén bölcsészek, szintén ugyanabból a KK-ból ittuk évekig a kávét, és ugyanazon a Trefort Kerten vágtunk át minden áldott nap, mint a mostani kis jelöltek. Szerettem a HR-ességet, és élveztem azt, ahogy kinéztünk. Minél több munkahelyelet ismerek meg, annál jobban szeretem a Szövit.
Eszti egy sóhajjal lehuppant elém. Bezzeg az ő munkahelye...! De mindent pótol egy hihetetlenül finom marhapofapörkölt, hozzá cseh sör, indokolatlanul jó ubisali, ismert és szeretett kolibüfé, szaladgáló gyerekek és felgyógyuló Szonja. Bármennyire is egyre ijesztőbben felnőttes az életünk, ez marad, mint a cövek, mert lehet, hogy mások jól elvannak barátok nélkül, de mi bizony nem!
Egyre jobban szeretem ezeket a zenélős hétköznap estéket. Emberek, akiket ritkán látok, de tudom, hogy jó fejek, zene, amit ritkán hallgatok de élvezek, hegedű, amit ritkán húzok, de amikor igen, akkor mindig rájövök, hogy ez bizony csodajó. Ádám akkordokat keresgél, Angwennek megfájdul a keze a basszgitártól, gillz felvillant egy zombivigyort, Aeglos szóval tartja azt, aki éppen nem a hangszerét nyüstöli. Újratöltődnek a poharak.
Vettem egy hatalmas, gyönyörű, pihe-puha sálat. Olyat, amire W azt mondaná, hogy graceful. Így most aztán én is nagyon annak érzem magam. Ami meg W-t illeti, épp ma írt nekem, hogy egy konferencián elkapta Bill Gatest egy kis csevejre. Hát így telnek ezek a hétköznapok arrafelé, jajdeszarvalakinek.
A Rokon Népek Napja miatti frusztrációmat, fájós lábamat, hulla fáradtságomat azonnal elfújták, amikor beoppantam IHB-ra. Az emberek, a tüncögés a szeretetrohamok levettek a lábamról. Nem tudom, mi volt tegnap pontosan, hogy mindenki valamiért nagyon szeretett, de hihetetlen volt. Mintha az egész heti pozitvságot ott és akkor kaptam volna meg, sűrtíve... az IHB klasszikus kiegészítéseivel. :) Én is annyira szeretek mindenkit...!
Holnap megint piac, főzés, élvezkedés. Asszem mos elégedett velem a világ, én meg igyekszem elégedett lenni vele.
Ami azt illeti, seggre ültem attól, mennyi kedvességet és nagyrabecsülést kaptam a héten. Tényleg. Főleg most úgy, hogy úgy érzem, meg is dolgoztam érte.
Ha most valaki megkérdezné, hol lennék legszívesebben az egész világon, azt mondanám, hogy Gergő bőröndjében. (Bár lehet, hogy már leszállt, ez esetben Helsinki utcáin.)
Fura, épp ma kaptam egy csomagot Helsinkiből. Ez nagyon boldoggá tett.
Meg ma mutattam végig a legizgisebb helyeket a finneseknek a Kaziczy utcában. Amitől fél napon át a zsidó kultúrát bújtam a Wikipédián. Time well spent!
Most meg marad a syksypliin, és a holnapi hazamenetel. Remélem a család majd új erőt önt belém.
Asszem minden mindegy, és a továbbiakban nem is szeretnék foglalkozni vele, mert minek, mert van jobb dolgom is, nem? Tegnap bánatomban vettem egy mari szótárt. A jegyzetboltos közölte, hogy 6000 Ft, majd mikor elővettem a pénztárcámat, kinevetett, hogy valóban képes lennék-e ennyit adni érte, egyébként 2000 Ft.
Ma a kávézóban a felszolgálók rommá flesselték magukat rajta. Rájuk kellett szólnom.
Egyébként a Szatyorban voltam a finnes csoporttal és jó volt. Holnap én viszem őket a Kazinczy utcába.
Meg volt Szonja, meg Eszti, meg Nóri, meg anya, meg mindenki, aki ilyenkor kell.
Nem akarom mondani, hogy újratervezés, mert nem kell olyan sok mindent tervezni meg gondolni... sőt, inkább jobb csak a dolgokat csinálni, mert a végén még elromlik a tudatom. Halmozzatok el teendővel.
