Vidáman sütött a nap. A levelek néha tömegesen hullottak le a fákról egy-egy szellő jóvoltából, és árasztották el a padokat, meg az ücsörgő bölcsészek haját.
Daninak a vállára hullott egy. Innentől kezdve nehezebben fókuszáltam az arcára, mert mindig azt a levelet figyeltem, hogy mikor esik le onnan. Kicsit sajnáltam, hogy nincs este és nem sörözünk, akkor ezek a régnembeszéltünk-csevegések általában jobban mennek. Ettől még borzasztóan örültem neki, és annak, hogy végre szakítottunk időt egymásra.
Vigyorogtam, mint a tejbetök, egyszerűen nem lehetett rólam lehámozni a vigyort. Gergő pedig bámult engem és tüncögött, hogy milyen vidám vagyok. A közelben finnugrista tanárok sütkéreztek, és ők is aranyosak voltak.
Az intézeti titkárnő rám sem nézett, olyan hülye libának tartott, amiért csakúgy besétáltam a titkárságra a gyakornokság miatt reklamálni. Nem kaptam ugyanis behívólevelet. Máris mézesmázosabb lett velem, amikor rámutattam a nevemre a papír hátoldalán, amit eddig nem vett észre. Mármint azt, hogy van a papírnak hátoldala.
Így aztán most tanszéki e-mailek jönnek a postaládámba, és úgy érzem magam, mint egy bennfentes. Lö LOL.
Milyen sok különböző ember, gondoltam, ahogy végignéztem a munkatársjelölteken. Zsuzsa ült velünk szemben és lökte a rá jellemző stílusú szövegeket ("ennyi erővel a kanálisba is guríthatja a pénzét, akkor legalább tudja, hol van..."), Ancsival sokszor összenéztünk és vigyorogtunk, mi, a Nagy Projektmenedzserek, akik szintén bölcsészek, szintén ugyanabból a KK-ból ittuk évekig a kávét, és ugyanazon a Trefort Kerten vágtunk át minden áldott nap, mint a mostani kis jelöltek. Szerettem a HR-ességet, és élveztem azt, ahogy kinéztünk. Minél több munkahelyelet ismerek meg, annál jobban szeretem a Szövit.
Eszti egy sóhajjal lehuppant elém. Bezzeg az ő munkahelye...! De mindent pótol egy hihetetlenül finom marhapofapörkölt, hozzá cseh sör, indokolatlanul jó ubisali, ismert és szeretett kolibüfé, szaladgáló gyerekek és felgyógyuló Szonja. Bármennyire is egyre ijesztőbben felnőttes az életünk, ez marad, mint a cövek, mert lehet, hogy mások jól elvannak barátok nélkül, de mi bizony nem!
Egyre jobban szeretem ezeket a zenélős hétköznap estéket. Emberek, akiket ritkán látok, de tudom, hogy jó fejek, zene, amit ritkán hallgatok de élvezek, hegedű, amit ritkán húzok, de amikor igen, akkor mindig rájövök, hogy ez bizony csodajó. Ádám akkordokat keresgél, Angwennek megfájdul a keze a basszgitártól, gillz felvillant egy zombivigyort, Aeglos szóval tartja azt, aki éppen nem a hangszerét nyüstöli. Újratöltődnek a poharak.
Vettem egy hatalmas, gyönyörű, pihe-puha sálat. Olyat, amire W azt mondaná, hogy graceful. Így most aztán én is nagyon annak érzem magam. Ami meg W-t illeti, épp ma írt nekem, hogy egy konferencián elkapta Bill Gatest egy kis csevejre. Hát így telnek ezek a hétköznapok arrafelé, jajdeszarvalakinek.
A Rokon Népek Napja miatti frusztrációmat, fájós lábamat, hulla fáradtságomat azonnal elfújták, amikor beoppantam IHB-ra. Az emberek, a tüncögés a szeretetrohamok levettek a lábamról. Nem tudom, mi volt tegnap pontosan, hogy mindenki valamiért nagyon szeretett, de hihetetlen volt. Mintha az egész heti pozitvságot ott és akkor kaptam volna meg, sűrtíve... az IHB klasszikus kiegészítéseivel. :) Én is annyira szeretek mindenkit...!
Holnap megint piac, főzés, élvezkedés. Asszem mos elégedett velem a világ, én meg igyekszem elégedett lenni vele.
Ami azt illeti, seggre ültem attól, mennyi kedvességet és nagyrabecsülést kaptam a héten. Tényleg. Főleg most úgy, hogy úgy érzem, meg is dolgoztam érte.
Hétvége rulz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése