EMA Gala 2023

Az életben néha fura dolgok történnek. Ilyen fura dolgok egyike volt az is, hogy Anti egyik zenekarának, a Swarnnak az albumát (Whispers from Beyond) jelölték a 2023-as Észt Zenei Nagydíjra (Eesti Muusikaauhinnad) metál kategóriában. Így hivatalosak voltunk mindketten, közösen a másik zenekartaggal és barátnőjével (Tiit és Keiu), ill. a lemezkiadó főnök-menedzserével és barátnőjével (Patrick és Dominyka) a nagy díjkiosztó gálára.

Izgi.

Sorra lapozgattam a tavalyi gála galériáit (a 2021-est hiába lapozgattam volna), hetekig böngésztem a különböző boltok és turik kínálatait estélyi ruha után. Antinak találtunk egy nagyon szuper lila inget a Kaubamajában, és végül velem is szembejött a tökéletes ruha egy észt dizájnerboltban. Foglaltam időpontot a fodrásznál, pedikűrösnél, kiműveltem magam sminkelésből, pózolásból, foglaltunk hotelt…

Az EMA gálát nem is tudom, mihez hasonlítsam. Hát mint valami MTV Music Awards vagy nem is tudom. Az észt (nem csak) könnyűzene krémje jelenik meg itt-ott celebekkel és influenszerekkel megfűszerezve, hogy 20 kategóriában kihirdessék az év zenészét (dalát klipjét albumát stb). Mindenki kiglancolja magát, van vörös szőnyeg, szolgálnak fel vacsit (ha rendelsz), ingyen dől a pia, közvetíti a tévé, mindenki ott van, aki számít.

Még mi is. :)

A nap jól indult, a Postimeesben megjelent a cikkem, a fodrászlány teljesen elolvadt tőlem, hogy „milyen szépen beszélek észtül”, majd amint felültem a buszra, rögtön nyelvet kellett váltanom, mert a mellettem ülő egy "szalam"-mal köszöntött, és mint kiderült, mari. Remek hangulatban beszélgettünk az úton észt-mari keveréknyelven, majd Tallinnban rögtön Vicához mentem, aki nemcsak megetetett, hanem végre kibeszéltük a világot is. Jó három órát dekkoltam nála, majd átteleportáltam a hotelbe, ahol nekiláttam sminkelni. Közben befutott Anti is, aki persze azt hitte, hogy csak felöltözünk és uccu, de a dolgok nem így működnek. A smink egész jól sikerült, a hajam viszont katasztrófába fulladta magát az utazás és az esős idő viszontagságainak köszönhetően, így ottbasszameg-jeligável feltűztem. Anti ezen a ponton már jó ideges volt, mert persze a kommunikációjából nem sikerült kihallanom azt az információt, hogy 6-kor nemcsak kapunyitás van, hanem a többiek is akkorra várnak minket.

Megérkeztünk. Megtaláltuk a VIP bejárót, ahol csatlakozunk a SWARN-delegáció maradékához, felkaptunk egy-egy welcome likőrt és megkerestük az asztalunkat. Megállapítottam, hogy Tiit és Patrick a legkevésbé sem lógnak ki a sorból a bőrdzsekijükkel és bakancsukkal, a zenészek a létező legkülönbözőbb összeállításokban díszelegtek, az öltözködés itt nyilvánvalóan az önkifejezés egy módja volt. Inkább én éreztem magam a sorból kilógónak a decens félvállas koktélruhámban, amiben hirtelen nagyon konzervatívnak éreztem magam. (De azért Anti mellett nagyon szívesen feszítettem. Ő remekül nézett ki.) Mi nem rendeltünk kaját, így a mi asztalunkat nem terítették be jobbnál jobb falatok, mint a körülöttünk lévőkét, de volt egy túrórudiízű tortánk és egy üveg likőrünk, amit elszopogathattunk az este során asztaltársainkkal a Zahir zenekarral.

A vörös szőnyegen. Szépek vagyunk, min egy új traktor.

Az este első tíz perce nagyon izgalmas volt. A műsor első fél (vagy akár egy) órája is egészen élvezhető, különösen a díjazottak kihirdetése volt izgalmas. És nagyon jó előadók voltak közben, különösen Anett, a Rock Hotel, az Elephants from Neptune és nublu tetszettek. Meg izé, Stefan cuki. Eszetlenül sok díjat nyert, és abszolút nem tud beszédet mondani, de az az arc, aki olyan esetlen, hogy nem félnél leszólítani vagy meghívni a kertedbe grillezni. Cuki volt továbbá Karl-Erik Taukar, Lenna, a Jalmar és Sandra Vabarna, és az idősebbek. Néhány nagyon elhivatott, zenét nagyonnagyon szerető, szimpatikus, önmagától nem elszállt embert láttam a színpadon és a meghívottak körében.

Meg néhány unszimpatikus és önmagától elszállt embert. Azaz sokat. Ezek egy része zenész volt, egy része (gondolom) tiktoker, influenszer, vagy valami ilyesmi. A mellettünk lévő asztalnál csupa extrém rikítóan öltözött, és hasonlóan extrém hangosan bulizó ember ült, akikre soha nem fókuszált a kamera díjkihirdetésnél, mely annak a jele, hogy egyikük sem volt jelölt. Viszont láthatóan ismerték a zenészek extravagánsabbikát, mert mikor lement az összes díj átadása, velük fotózkodtak végtelenül.

Én egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Nemcsak egyre kényelmetlenebb lett az estélyi ruhámban ücsörögni a pódiumnak háttal, de kezdett egyre jobban zavarni a lépten-nyomon tetten ért nárcizmus is. Egymillió videót láttam már a nárcizmusról, különösen a grandiózus nárcizmusról. Ez egy nárcizmus-paradicsom. Ide vágyik minden szerencsétlen, akinek valamiért ott van az a bizonyos feneketlen lyuk a lelkében, nem kapott elég szeretetet és nem tudja, mitől szokás embereket szeretni, így folyamatosan tömködi a feneketlen lyukat a lelkében kinézettel, ruhákkal, botoxszal, szilikonnal, követőkkel, fotókkal, videókkal, presztízzsel, kamerák elé szambázással és náluk nagyobb, elismertebb, híresebb emberekhez való dörgölőzéssel, hogy véget nem érően bizonygassák a világnak meg maguknak, hogy odafigyelésre érdemesek. Ismerem a fájdalmukat és sajnálom őket, de azt is tudom, hogy csak egy dolgot lehet csinálni velük: elkerülni őket messziről. Ha ignorálnak, szarul érzed magad, ha felkelted a figyelmüket, kiszipolyoznak. Persze ezen az estén ignoráltak minket, ami a jobbik eset, de látván mindezt, nagyon szorongtam.

Elmenőfélben mondtam Dominykának, hogy úgy érzem, mintha az egész eseményen folyamatosan, a mi szemünk elől rejtve, folyna egy másik esemény is, amire mi nem kaptunk meghívót. Folyt az ide-oda mászkálás, networking, kontentkreálás. Valakik pontosan tudták, hová kell menni, kikkel kell összefutni, mit kell csináli. Kosztolányi Dezső egyik novellája jutott eszembe, amelyben egy szobalány nyer egy luxusutazást, és végig szörnyen érzi magát, mert mindenki tudja, hogy ő csak nyerte ezt az utat, és abszolút nem tartozik a vendégek szokott körébe. Így éreztem magam én is a SWARN- társasággal. Bár meg kell hagyni, a metál kategóriában jelöltek bizony odajöttek hozzánk, és Antiák találkoztak ismerősökkel.

Anti aznap és másnap is megosztott velem cikkeket, melyekben ilyen-olyan prominens zenészek arról panaszkodtak, hogy holmi tiktok-picsák kaptak meghívót ripacskodni, míg közben az igazi zenészeket nem hívják meg. Nem tudom, ezen cikkek írói kaptak-e meghívót, de a a SWARN kiadója, a Warhorn Records Instagram-posztja jutott eszembe, mikor bejelentették a jelölést: Events like this are certainly the least motivation why all of us make music. Szóval Antiék teljesen jól ellettek volna, észre sem vették volna, hogy van ez az esemény, ha nem jelölték volna őket. Másoknak viszont ez élet-halál kérdése. A tiktokos macák egyébként elég sokat dolgoznak, hogy bejussanak ilyen rendezvényekre, mert nekik ez fontos, és mert nekik tényleg a megélhetésük múlik rajta. Szóval tényleg meglepő, hogy azok kapnak meghívást, akik akarnak is jönni?

Antiék végül nem nyertek. Hasonlóképp nem nyert asztaltársaságunk, a Zahir. A Lonitseera viszont nyert, akiknek nagon drukkoltam, hiszen Kaisáról, volt kórusom karmesteréről tudom, hogy ő igazán a zenének és a közösségnek él. A díjátadó után hamar vettük a kabátunkat és zúztunk a Balti Jaamra, hogy egy bodegában hamburgerezzünk a tökhidegben, a kontraszt kedvéért. El akartunk menni még sörözni, de kockára fagyván Anti és Tiit leszavazták, így hazamentünk. Kicsit sajnálom. Talán jó lett volna még egy sört meginni.

Ez volt az EMA gála. Feltehetőleg többször nem veszek részt rajta. Nem sikerült Karl-Erik Taukarral, sem Grete Paiával beszélnem pedig szerettem volna, megköszönve nekik a felbecsülhetetletlen segítséget, melyet az észt nyelv tanulásában adtak. De Kaisa örült a fotóknak, amiket róla lőttem a díjátadón. Morcos és egy kicsit depressziós lettem a végére, de Anti sikerrel tartotta bennem a lelket, amennyire tudta.

Jó, hogy volt.

Jó, hogy vége.

Többet kéne észt zenét hallgatnom. :)

elmúlt 2022 is

...úgyhogy ideje írni róla.

Sokat öregedtem ebben az évben. Látom a bőrömön, a hajamon, érzem az ízületeimben. Amikor 30 éves lettem, még nem csapott arcon a halandóság gondolata, de most, a 32. születésnapom környékén már sokkal valósabb. Én természetesen nem öregszem, hanem érek, mint a jó bor, és természetesen csak egyre szebb leszek, de azért igenis látom a különbséget a 28 éves és a mostani fejem között.

Még akkor is, ha a mostani önmagam jobban tetszik nekem, mint a 28 éves. Bár nyilván ő is tök jó fej volt.

Hát nem is tudom hol kezdjem.

Asszem tagolom.

A TERVEK ÉS AMI MEGVALÓSULT

Nagy terveim voltak 2022-re, talán túl nagyok is. Viszont az már valamennyit előrevetített az új évből, hogy ilyen nagy terveket tűztem ki magamnak. Komolyan érdekelt az önfejlesztés és komolyan befektettem abba (könyvek, programok, viedók, podcastok de főleg idő formájában), hogy egy jobb verziójává váljak önmagamnak, mint korábban voltam.

Nem minden sikerült, pláne nem az eredeti terveim közül, de nem tudom letagadni azt sem, hogy egy csomó más, talán jobb és idevalóbb dolog, projekt, terv kivitelezésre került. Például:

- A fejlődés, amit a Kännu Peal Käbi elért, nyilván nem csak az érdemem, de részben igen, és látványos és 10000%-ig élem. Nagyon büszke vagyok a teljesítményünkre. Soha nem gondoltam volna, hogy én hegedüléssel és énekkel pénzt fogok keresni, oszt' lám.

- Azt hiszem, minimum megduplázódott a követőim száma a Twitteren, ami több fronton is nem várt elismerést hozott.

- Ennek egyenes következményeként felkért a Postimees, hogy legyek rendszeres véleménycikk-írójuk. Eddig 4 cikkem jelent meg, az ötödik célegyenesben, és hát lol, ez is valami. Többen írtak azóta, vagy jöttek oda hozzám személyesen, hogy gratuláljanak vagy megköszönjék vagy még gyakrabban hogy hozzátegyenek ahhoz, amit tőlem olvastak, és hangsúlyozák, hogy nagyon fontos, amiket leírtam. Persze kaptam legalább ennyi negatív kommentárt és gyűlölködő üzenetet sőt lejárató kampányt is, de nem bánom, ez az üzlet része.

- Elváltam, visszakaptam végre a nevemet, bejegyeztettem a cégemet Észtországban és megtanultam adózni. Olyan emberként, aki világéletében adminisztrálni és ügyintézni gyűlölt a leges-legjobban, ez komoly jellemfejlődést okozott bennem.

- Megalkottam a mari instagramomat! Egymillió éve szerettem volna már ezt megcsinálni, és megcsináltam. Nem olyan rendszerességgel, mint szeretném, talán nem is olyan közönségnek, de megcsináltam, nem csak tervezem!

- Egy csomó ponton kitartottam vagy bíztam magamban. Előadtam az ERM-ben észtül, majd az IFUSCO-n is (meg hegedültem!), majd a CIFU-előadásom is rendkívül nagy közönséget és sok pozitív visszajelzést vonzott, majd Väike-Maarjában is egyedül adtam elő. Még egy magyarországi hakni is belefért. Hula estét tartottam idegeneknek, ami nagyon sok bátorságot igényelt, és ekkor még nem beszéltem azokról a kisebb eseményekről, mint mikor mariknak adtam elő mariul zoomon, vagy a FUFF-on tartottam előadást finnugor influenszerekről... jesszus. Rengeteg ilyesmi volt. Még reklámfilmben is szerepeltem.

- Jelentkeztem a Hõimulõimed elnöki pozíciójára és megkaptam. Persze a munka még csak most jön, de na. Egyáltalán a tény, hogy jelentkeztem. Két évvel ezelőtti önmagam rám sem ismerne.

- Elkezdtem kajafutárkodni, és imádom! Nemcsak anyagilag, hanem a mentális egészségemnek is nagyon jót tesz, hogy napközben otthon tespedés helyett kint vagyok a szabadban és kaját hordok éhes embereknek, mint a Jézuska. Kicsit edzés, kicsit nyelvgyakorlás, kicsit társadalomismeret. Nagyon penge vagyok már a panelházakba való besurranásban. :) Meg az is tetszik, hogy lett egy kajafutár-identitásom is.

Mindebből én az önbizalmam terén történt jelentős fejlődést olvasok ki, ami tőlem nem kis szó. Ebben nagy szerepe volt pszichológusomnak, Irénnek is, aki végtelen türelemmel hallgatta az indokolatlan nyönyörgéseimet, illetve akinek lelkesen mesélhettem, ha valamiben úgy éreztem, eredményt értem el.

TANULÁS ÉS FEJLESZTÉS

2022-ben rengeteget olvastam vagy hallgattam önfejlesztő cikkeket, könyveket, videókat és nagyon élveztem őket. És segítettek. Néhányat hadd emeljek ki, mert megérdemlik:

- Dale Carnegie: Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásuljuk az embereket Self-help körökben régi klasszikus, de okkal az. Rengeteget formálta a látásmódomat épp ott, ahol úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Magyarul kicsit manipulatívnak hangzik a címe, de nincs benne semmi manipuláló, nagyon jó szándékú, emberbarát könyv. Kicsit látszik rajta a kora (az 50-es években íródott), de én ezt a régimódiságot is élveztem benne.

- Jillz Guerin csatornája. Mostanában ellepték a világot a femininity coach-ok, de Jillzben azt szeretem, hogy rengeteg szeretet, empátia és segíteni akarás sugárzik a videóiból, egészen a legapróbb részletekig kibontja, mi hol szokott bekadni meg félrecsúszni, de anélkül, hogy túlságosan leterhelne információval. Az egészből árad a nőiesség, amiből talán nem látunk eleget (én pl. biztos nem), vagy félreértelmezzük.

- James Clear: Atomic Habits 2021-ben mindenki odáig volt ettől a könyvtől, de szintén okkal. Nekem nagyon sok időbe telik megemészteni egy-egy fejezetet, de akár csak egy pár oldalt is érdemes elolvasni belőle, tulajdonképpen akárhol, mert mint a címe is sugallja, ő is a legapróbb részletekre koncentrál, és azokkal kapcsolatos felismerések tudnak a legnagyobbakat ütni.

- Timothy Snyder - The Making of Modern Ukraine Ez a Yale-kurzus bearanyozta az év utolsó néhány hónapját. Meghallgattam mind a 23 órát és azon gondolkozom, újra kéne kezdenem. Az öreg Tim olyan szeretnivaló, hogy haza akarom hozni, a belőle áradó tudás meg teljesen átformálta a területről alkotott képem. Ha sehogy máshogy nem tudunk segíteni az ukránoknak, akkor legalább annyit megtehetünk, hogy tudomást veszünk róluk. Sokkal érdekesebbek, mint Putyin remegő keze és duzzadt arca.

- The Atlantic Az egyik legjobb befektetés volt előfizetni az Atlanticra. Elsősorban Anne Applebaum cikkei miatt tettem meg, de azóta több más szerzőt is nagyon megszerettem, Rengeteg intelligens írást olvastam politikáról, világról, satöbbi, illetve abba is érdekes volt belepillantani, mi érdekelhet egy átlagos Atlantic-olvasót. Úgy képzelem, hogy a többségük sikeres, nálam idősebb amerikai, és izgalmas volt látni, hogyan keresik azt a boldogságot, amit én is, és jellemzően mik akadályozzák meg őket a megtalálásában.

- Saját magam videózása. Remélem egyszer az internetre is kiteszek valamit belőle, de önmagam elfogadásának az egyik leges-leghatékonyabb módja az volt, hogy felvettem a kamerát, bekapcsoltam, belenéztem és jól elmondtam a dolgaimat. Aztán megnéztem. És rájöttem, nincs is velem semmi baj, nem vagyok ronda, nem áll hülyén a hajam, nem törnek össze a poharak a hangomtól és egész jó dolgokat tudok mondani itt-ott. Azt a gyerekkori sebet, miszerint nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok, ez gyógyította a legjobban.

A MACSKAÁLLATOK

Jelenleg három macska fekszik abszolút kómában körülöttem egy kétméteres sugarú körben. Ez 2022 érdeme. 2021 októbere végén elvesztettem Syksyt, a világ legtökéletesebb hercegnő-macskáját, és ebből lett a 2022-es év macskadömpingje. Ami rohadt jó buli volt.

Kezdődött Jaanuarral, aki egy hónapig volt nálunk, majd elvitte egy fiatalember, akivel, ha minden igaz, azóta is boldogan él.

Aztán jött Tibullus, a maga lenyűgöző egyéniségével, milliószor bújt az ölembe miközben dolgoztam vagy pihentem, ő augusztus elején ment haza egy võrumaa-i tanyára egy rém szimpatikus fiatalember családjához.

Mindeközben hozzám költözött Sinderella, akit mindenki meglepetésére választottam a cicaszobából, pedig mindenki azt mondta, hogy ő félős. Tisztán emlékszem, hogy az orrához tartottam a kezem, ő megszagálaszta és meg sem rezzent, és tudtam, hogy őt szeretném hazahozni. Sinderella 1-2 hetet töltött az ágy és a szekrény környékén majd egy pillanatban odaszaladt hozzám és leállíthatatlanul dörgölőzni kezdett hozzám. Hónapokba telt, míg megszerette a kezemet és teljesen megbízott bennem, de addigra már tudtam, hogy ő engem választott, és az én dolgom csak értesíteni a macskamentő szervezetet. Sinderella velem maradt.

Sindja Sinderella tesója volt, akit augusztusban cserkésztünk be. Lévén sokkal félősebb azonban sokkal intelligensebb mint Sinderella, Sindjával komoly előrehaladást értünk el a megszokott módokon: játékszerrel való simogatással, kézből etetéssel, közös macskatévé-nézéssel. Sinderella és Sindja, bár rég nem látták egymást, hamar összebarátkoztak és rengeteget játszottak együtt. De Sindja, lévén az egyik leggyönyörűbb macska, akit valaha láttam, hamar otthonra talált egy võrui hölgy lakásában.

Sindja után megkérdeztem, kinek kellene most hamar nevelőotthon és a választás Lucindára esett. Lucinda két évig élt a korábbi nevelőotthonában, ahol egészen felbátorodott. Nálam azonban teljesen leblokkolt. Öt napig nem evett, majd miután elmentünk pár napra, kiderült, hogy addig nem is tud, ameddig a lakásban tartózkodunk. A szekrényt alig hagyta el, legfeljebb néha felment az ablakba sírni. Én belebetegedtem a cica iránti aggodalomba, így végül ő a cicaszobában kötött ki, ahol, ha jól tudom, sokkal jobban bírja más macskák, mint idegen emberek társaságát.

A cicaszobából a bátor és játékos Gloriát hoztuk el. Reméltem, hogy olyan fejlődést érek el vele, mint Sindjával, Jaanuarral vagy Sinderellával, de Gloria a mai napig menekül az emberi érintés elől. Pár tekintetben mutatkozott nála fejlődés, de úgy tűnik, hogy tényleg belenyúltunk: ez a macska, bármilyen okos, kíváncsi és szeretnivaló, aligha talál új otthont úgy, hogy nem lehet hozzáérni. Úgyhogy Gloria feltehetőleg sokáig marad nálunk.

Ebben a nyugodt, Sinderella-Gloria állapotban jutott el hozzám Nööbike híre. Nööbike ripityára törte magát egy autóbalesetben, és három gomb tartotta egyben az állkapcsát. Magamhoz vettem. Napi kilencszer cseppentettem a szemébe és krémeztem a gombjait. Botmixerrel turmixoltam le minden kajáját. Pár héttel később végre megszabadult a gomboktól, de így is egy csomó teendő volt vele. Nööbike jelenleg kezd hasonlítani egy értelmes cicára, és jól megvan Sinderellával és Gloriával, de nagyon látszik, hogy ő szinte kölyök, és hím, és rengeteg energiája van. Remélem, hamar talál egy megfelelő otthont mert imádnivaló.

HÁBORÚ VAN

"A nagypolitika bármikor szörnyeteget csinálhat belőlünk, a társadalom a korábban természetesnek vagy normálisnak tekintett viselkedési módot bármikor kollektíve lecserélheti valami másra, és bármikor jöhet olyan krízis, hogy a szomszédom szájába lépve akarom majd kicsavarni a kezéből az utolsó falat kenyeret." - írtam a tavalyi évértékelőmbe. Hát ezt 2022 meg is mutatta.

A háború talán a legtöbb magyarnál egy kicsit közelebbről érint engem, mert egyrészt több közeli ukrán barátom is van, és nagyon bensőséges személyes élményeim Ukrajnából, másrészt ennél jobban nem lehetett volna kinyírni a finnugor együttműködést. Úgy vártam a covid végét, hogy végre újra elutazhassak Mariföldre és Udmurtiába, hogy elmondani nem tudom. Hát most nem nagyon kell mennem... nem beszélve arról, hogy közellenség is lettem, miután bejárta a mari telegramot, hogy részt vettem egy Oroszország elleni tüntetésen. Tudom, hogy ez kvázi a leges-legkisebb probléma ebben az egész konfliktusban, de engem nagyon mélyen érint, ahogy az is, hogy az oroszok direkt a kisebbségeket sorozzák be harcolni. Nem tudom, hányszor éreztem azt, hogy megszakad a szívem az év során, de nagyon sokszor - és nem kevésszer annak láttán, ahogy általam ismert, egyébként nem rosszindulatú emberek kajálják be mindenestül a beteg gyilkos náci propagandát.

És mégis - ez az egész háború nekem nagyon sok reményt adott. Tudom, hogy kicsit kifacsart logikának tűnik, de engem már kezdett megbetegíteni az orosz dezinformáció hatékonysága: az elmúlt években minden zavarossá vált, a nyugati társadalmak elbizonytalanodtak az értékeikben, az autokrata rendszerek megerősödtek, minden hírre megjelent egy másik, ami az ellenkezőjét állította: még tanult ismerőseim között is akadtak, akik higítatlanul ontották magukból az orosz propagandát anélkül, hogy észrevették volna. Nem hittem el, hogy az emberek meglepődnek azon az állításomon, Oroszország diktatúra. Na, szóval ennek lett vége. Persze még most is vannak oroszpártiak (khm magyar kormánymédia), meg hülyék (khm amerikai szélsőbal), de már sokkal hülyébbnek kell lenni, hogy az ember benyelje az orosz meséket. Igen, a putyini Oroszország tényleg ennyire gyilkos, és igen, pont ennyire nem hatnak rá az EU-s jedi trükkök, és igen, Ukrajna tényleg azokért az értékekért küzd, amikben mi errefelé olyan nagyon elbizonytalanodtunk, mert igen, azok ennyire fontosak. Végtelenül örülök, hogy egy olyan országban élek, ami ezt felfogja, ahogy annak is, hogy a nyugati országok végül is úgy-ahogy, de képesek voltak összezárni Ukrajna mögött. Örülök továbbá az amerikai időközi választásoknak, annak, hogy Trump ennyire kínos, hogy Musk ennyire hülyét csinál magából, mert ezek mind azt mutatják, hogy vannak még úgynevezett értékek, és úgynevezett szint, ami alá nem sikerült (még) süllyedni.

Ukrajna nyerésre áll, Oroszország vesztésre, ha van egy kis mákunk, talán még szét is esik. És ha elfogadjuk azt az alapigazságot, hogy minden békés stabil állapot megbomlik egyszer, bomolhatott volna ez a mostani ennél sokkal, de sokkal rosszabb irányba is.

ÖSSZESSÉGÉBEN

Rengeteg minden történt és rengeteg minden változott 2022-ben, és talán ebből az összefoglalóból is látszik, hogy nehezen ragadom ki belőle a főbb mozzanatokat. Ez talán azért is van így, mert a mostani változások egy jó része már tavaly, tavalyelőtt elkezdődött, és rengeteg belső munka eredménye.

De most egy sokkal nyugodtabb, sokkal kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb és szeretettel telibb önmagam vagyok, mint eddig valaha. És ebben természetesen nem kis szerepe van Antinak, aki mindenestül szeret (és én is őt), és napomat boldogabbá teszi. <3

Két bölcsesség, ami talán a leginkább megérkezett hozzám ebben az évben.

1) Az érzéseid és megérzéseid helyesek. Ha pihenned kell, pihenj. Én elképesztő mennyiségben pihentem ebben az elmúlt évben, és nagyon megérte. Ha vágysz valamilyen kajára, edd meg. Ha szerinted valami nem oké, akkor feltehetőleg nem is az. Ha valami furán hangzik se szerinted megéri kipróbálni, feltehetőleg meg is éri. Ha fáj, akkor ne engedd, hogy bárki azt mondja, hogy nem fáj. Ha nem ízlik, ne engedd, hogy bárki azt mondja, hogy márpedig finom (tehát veled van a baj). Ha nő vagy, a havi ciklus befolyásolja a gondolataidat, képességeidet, energiaszintedet, és jobb, ha ezzel inkább együttműködsz, mint ha próbálsz úgy tenni, mint ha nem is létezne. Ez mind teljesen oké.

2) Az egész sztori nem rólam szól. Nagyjából most jutok el odáig, hogy az engem magasztaló hangok átjussanak az önutálat pajzsán, de nem nagyon érdekelnek. És őszintén, számomra ez nagyon felszabadító volt. Dicsérnek? Nem rólam szól. Utálnak? Nem rólam szól. Ahogy egyes vezető pozíciók betöltése, vagy cikkek megírása, és azokra adott reakciók sem rólam szólnak. Az én egyetlen feladatom az, hogy ha van valami, ami szerintem említésre érdemes, akkor azt feldolgozhatóvá tegyem mások számára is. Ha képes vagyok rá, kutya kötelességem. Én csak egy hírnök vagyok, és ez azért jó, mert eltávolítja az egót az egyenletből. Ha nem rólam szól, akkor bárki bármit mond, nem kell magamra venni.

Rengetegszer megnéztem ezt a videót, ami arról szól, hogy lesz valaki Miss Aloha Hula (a legnagyobb elismerés, amit hulatáncos kaphat). De most érkezett meg hozzám, amit az egész győzelemről mond:

You're just the vessel for all of these people that came before you. For all of the knowledge that you have, and it's your responsibility to share that, it's your responsibility to perpetuate.

Ezzel a hozzáállással nyitom a 2023-at, és remélem, hogy semmilyen durva világméretű esemény nem szól bele!