Kedves egészségem!

Gyere vissza. Szükségem van rád. Tudom, hogy sokáig nem voltam nagyon jó fej veled, de mostanában tudod, hogy figyelek rád. Jógázom és egészségesen eszem (amikor csak tudok), és igyekezlek nem nagyon sok stressznek kitenni. Tudom-tudom, 25 évesen ennyi nyelvet és új dolgot a fejembe tömni nem egészen normális dolog (ezért bocsánatot kérek), de a munkára egy szavad sem lehet. Igen-igen, biztos a koli is hiányzik, de ez nem indokolja, hogy rendszeresen alám tegyél.

Nem fognak jobban menni a dolgok attól, hogy rövidre zárod az emésztésem, vagy görcsbe rántod az összes izmomat.

Nekem is hiányzik a természet és a pihenés, de légyszi bírd ki péntekig, utána megpattanunk Zebegénybe, és esküszöm egyetlen nyelvkönyvet vagy szakirodalmat nem nyitok ki. Még FB-ot se nézek. Becsszó.

Ennél többet sajnos nem tudok tenni, és nem tudom megígérni, hogy többet tudok pihenni. Azt is tudod, hogy az elmúlt 3 hétben nem volt segítségem. Igen, tudom, hogy más 8 órát dolgozik, nem 10-12-t és nem tudósnak tanul, hanem normális emberi dolgokat végez, de akkor is fel kell venned a ritmust. Nem tudok veled otthon pihenni az ágyban.

Tudod, hogy nem menne.

Tudod, hogy akkor is görcsösen rángatóznék, hogy mit kéne csinálnom ágyban pihenés helyett.

Kell a segítséged, hogy túléljem ezt az évet. Sok a dolgom.

Gyógyuljál meg, légyszi.

terviseks meg amit akartok

Éjfél. Kiváló. Azt hiszem, ma többet kommunikáltam finnül, mint magyarul. Hogy az életbe van az, hogy kibaszott fél órám kibaszott kajálni sem volt egész nap, mégis úgy érzem, mint aki semmi értelmeset nem csinált?

Pedig de. Vagy nem. Finnországban idén tartanak egy "értelmetlen dolgok és haszontalan tudás" előadássorozatot. Minden héten valaki más ad elő valami totál fölösleges(nek tűnő) dologról. Érdektelen régi kelta szokások. Teknősbékák taxonómiája. 2000 beszélős nyelvek költészete. Muslincák nemi élete. Van egyáltalán totál haszontalan tudás? Ezzel akarják felhívni a figyelmet arra, hogy az egyetem nem a kapitalizmus kiszolgálására jött létre, és nemcsak annak van létjogosultsága, ami sok pénzt hoz.

Szerintem egyébként semmi sem haszontalan, ameddig valakit is érdekel vagy fontos neki, Annál jobbat pedig nem tudok elképzelni, mint amikor valaki a szenvedélyéről átéléssel beszél.

Mint Heini a finn népdaléneklős kurzuson. Aznap túl voltam már 3 nyelvórán és egy adatbázison, és olyan jólesett Kalevala-metrumban énekelni a kakukkmadárról, hogy csak na. Igaza van Heininek, valóban nagyon hasznos és felszabadító, ha az ember megbarátkozik a saját hangjával.

Bár az észt a sokadik nyelv, amit elkezdek, mikor kiejtettem az első szavakat észtül, ugyanúgy beleborzongtam egy kicsit, mint anno a marival. Igen, észt, gyere, tanulódjál meg. Mintha egy régi hiányosságomat törleszteném le végre-valahára, és közben nagyon élvezem, mert iszonyú szórakoztató.

Miután szentül megfogadtam, hogy még este 10 előtt hazamegyek, hajnali fél 1 körül megállapítottam, hogy most már kurvára mindegy. Nem, nem akartam inni de nyilván kannaszám ott hevert a homoki, ne voltam éhes, de vagy ötféle kaja került belém, nem akartam filmet nézni de nyilván néztünk de ez már a végére tök nem fontos, mert csak az számít, hogy együtt voltunk megint, és lehetett tüncögni, vitatkozni, konyhafilozofálni. Mint már 6 éve annyiszor. Dolgok, amiket sose ununk meg.

Érzelmek... ain't nobody got time for that! Legalábbis se reggel, se este hulla fáradtan nem akarok az arcomba kapni alattomos nosztalgiát vagy feltépett sebeket. Azt' tipológiai adatbázist feltölteni ki fog, ha Bogika a sarokban nyüszít?

Ja, a tegnap kapcsán kötelező megemlíteni, hogy ha egyszer nagyhatalmú egyetemi főgóré leszek sok pénzzel, akkor állíttatok egy emlékművet L. tanárnőnek, vagy minimum elneveztetek róla egy termet. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes tanár és ember. Láv.

A FB lassan egy menekültekre szakosodott ebookhoz kezd hasonlítani.Megfigyeltem, hogy délelőtt/napközben kb. kora délutánig véreres kötőhártyával osztja mindenki a menekültes cikkeket (illetve saját véleményét) mintha nem lenne holnap, aztán olyan 4-5 körül elfáradnak, az ember agya már nem akar annyit gondolkodni, és lassan elapadnak a röszkei (ill. brüsszeli) tudósítások. Estére már jobbára olyanná válik a FB, amilyen szokott lenni. (És ja, én direkt nem foglalok állást.)

Csaba lassan hazajöhetne. Tudom, hogy a terheket nem tehetem át az ő vállára, de legalább az én fejemnek ott lesz.

Annyira utálok a Zsigmond téren lakni.

Sajnálom. Tényleg jobb lenne, ha nem utálnám, és van egy csomó jó része is, de akkor is sajnos utálom. A falakat, a lépcsőházat, a levegőt belengő tipikus nyugdíjas rosszindulat forgatja a gyomrom.

És tudom, hogy nem lesz attól jobb, hogy az utálatán töprengek, de mivel még Csaba sincs itt, hogy meghallgassa (vagy legalábbis jelen legyen) amikor ezen tombolok, kénytelen vagyok a blogra írni.

Hogy utálom ezt a nyugdíjasrezervátumot, ezt a halomra hányt félbolond bigott tajparaszt bunkót, és az összes undorító betokosodott, begennyedt szokásukat, életvitelüket, amivel megtestesítenek mindent, amit utálok Magyarországban.

Hogy nem képesek még csak visszaköszönni sem, csak szúrósan bámulni rám,

és különösen megsemmisítő pillantásokat vetnek rám, ha bicikli van a kezemben, és hagyják rámbaszódni az ajtót,

utálom a jöttömre állandóan idegbetegül csaholó ölebet a szomszédban,

és az állandóan üvöltve veszekedő családot a másikszomszédban,

a húgyszagú liftet,

a hányásszínű falakat,

meg azt a kurvaijesztő nénit a földszintről, aki állandóan az ablakban terem leskelődni, ha lecsatolom a biciklimet a belsőudvarban,

és azt az idegbeteg nyanyát a harmadikszomszédban, aki hajnali 5-kor kidugja az orrát az ajtón és üvöltözni kezd a folyosóval,

kikérem magamnak, hogy napi 10-12 órát dolgozom és állok mások rendelkezésére, a bioritmusommal totál nem összhangban 10-11 körül már lövöm a pizsit, mégsem tudom kialudni magam, mert HAJNALI 4 ÉS 5 KÖZÖTT VALAKI EGÉSZ BIZTOS ELKEZD ŐRJÖNGENI, én meg fél7-kor kelek,

és komolyan, haza kell mennem Nagyárpádra, hogy egyhuzamban 8 órát aludjak,

hát tudjátok mit, dögöljetek meg,

az összes életvitelszerű bunkóságotokkal,

az egymást hergelő rosszindulatotokkal,

a ragadós mocsaras nyomorúságotokkal,

azzal, hogy imádtok szánalmasak lenni,

alig várom, hogy elköltözzek a picsába,

mert egy másodpercet sem érdemeltek meg az életemből.

És ezt most jó volt leírni, bocs. Tudom, hogy nem lettetek jobb arcok tőle, de hát ti semmitől sem lennétek azok.

Rosszabb napjaimon pedig...

Ma 10 órát dolgoztam, finn dokikat kerestem egész nap a neten. A Mehiläinennnel meg a Terveystaloval fogok álmodni. Eladtam a lelkemet a finneknek.

Nem akarom, hogy elegem legyen belőlük, és valószínűleg nem is lesz, csak nem akarom, hogy a finn agyonnyomjon minden mást.

Hát igen, merthogy kell az egészséges egyensúly, meg a nyomás, de én már lassan nem tudom, hogy mi van, hiszen azért feszülök itt napi 10 órában, hogy legyen diplomám, ezért folyatom ki a szemem finn dokikkal, hogy legyen pénzem a képzésemre, a finnugrálásért, és ezért maradok a tanszéken este 8-ig tájékoztatni, és 6 órán át szekrényt pakolni, és pályázni és egyezkedni és cirka 900 kulcsszót munka és egyetem után egyenként kitörölni Drupalból, és könyvtári önkénteskedni, és honlapot programozni, és ügyeletes hoppmesterkedni, igen, mindezt a tanszékért meg azért, hogy legyen jövőm.

Jövőm, hát igen, mint tegnap, előadóként állva egy csomó elsőévessel szemben, akik nyíltan csak nyelviskolának akarják használni a szakot, hogy megtanuljanak finnül és pucoljanak egy jobb életbe, igen, meséljek nekik egy kicsit a finnugoros diákéletről, biztos érdekelni fogja őket, igen, magyarázzam el nekik, hogy jöjjenek IFUSCO-ra, mert buli marikat látni és komikkal táncolni, nem kell, félni, jó lesz... (és tényleg jó, csak ők ezt nem tudják!)

Hát igen, a tudomány nem érdekel senkit - mondta B.E. finnes szaktársam a munkahelyem irodájában üldögélve.

Hova jövök, hova megyek, tényleg nincs jobb ötletem az életemmel kapcsolatban, mint egy kihalófélben lévő nyelvcsalád kihalófélben lévő tanulmányozója lenni, és évente végignézni, ahogy mások az én tudásomat felhasználva a könnyebb boldogulásba képzik magukat?

És közben tudom, hogy nem, nincs jobb ötletem, és képes lennék ennél még jobban is kivérezni a tanszékért, de közben note to self: ha valamikor azt érzed valahol mélyen, hogy egy kellemes munka és tisztes megélhetés soha nem tenne igazán elégedetté, akkor bizony szarban vagy.

Beszélgetés a Kamarában

(A a Kamara tulajdonosa, a B értelemszerűen én.)

A: Hihetetlen bizonytalanság van. Az ember nem tudja, mikor veszíti el azt a kicsit is, ami van neki. Komolyan mondom, ha most újrakezdhetném, inkább önkormányzati dolgozó lennék. Azoknak biztos a megélhetés, és nem árthat nekik semmi.

B: És az kielégítő munka lenne neked?

A: Figyelj, az olyan munka lenne, amiben délután 5-kor kiesik a kezemből a toll, és akkortól kezdve vége. Kapnék juttatásokat, lenne szabim. 2002 óta nem voltam szabadságon.

B: Akkor is belesavanyodnál. Tudnád, hogy többre vagy képes.

A: Idővel mindenbe bele lehet savanyodni. De 40 felett az ember már elkezdi értékelni, ha valami biztos. És nem állandóan csak a munka van, még otthon is.

B: Na jó, de most képzeld el, hogy 80 évesen visszatekintesz az életedre. Elégedettebb lennél, ha azt mondanád, hogy "hm, önkormányzati dolgozó voltam egész életemben, király", mint hogy "a zsinagóga melletti Kamara Café tulajdonosa voltam, volt egy csomó törzsvendégem, és a saját kávézómat igazgattam"?

A (mosolyogva): Hát igen... jobb napjaimon ebből merítek erőt...

(A dalt küldöm Gergőnek, mert szerintem tetszene neki)

Alku aina hankalaa...

...mutta lopussa kiitos seisoo.

Reggel 10-től délután fél 5-ig kipakoltam egy teljes tanszékvezetői pálya összes lényegtelen dokumentumát 3 szekrényből. Kedvenc tárgyaim: egy aranyszínű bevonatos fésű, a konzulensem PhD disszertációja floppyn, egy etiópiai képeslap, a mostani izsevszki magyar lektor 0 pontos nyelvtipológia zh-ja, a doktoranduszok 10 évvel ezelőtti gyakornoki pályázatai, illetve kb. 3 üveg kerítésszaggató házipálinka.

Hazavittem egy életre elegendő bugyit (az irattartót), egy jól sikerült PhD beadandót, üres borítékokat, papírokat, néhány üres 80-as évekbeli orosz kockásfüzetet és egy üveg pezsgőt. Tanár úr engedelmével.

Kinyírtam magam, és kinyírom magam ezután is. Korán kell kelni, ott kell lenni, nem szabad lemaradni, meg kell csinálni. Este 6-tól már este van és vége a napi 10 óra munkának.

Ha egyáltalán elvállalom.

Alternatív energiaforrásokat kell találnom. Mint mondjuk jó eredmények, több kedvesség az emberek felé, forró fürdő, mély alvás és pontos elképzelések.

Teher alatt nő a pálma.

dead of night

Tudjátok, az a k sötét része az éjszakának, amikor már pont meguntad az álmatlanul fetrengést, már pont végeztél minden gondolatoddal, és már egészen világos számodra, hogy hajnalig úgysem fogsz tudni elaludni, viszont most még éjszaka van, hosszú és sötét és unalmas éjszaka, és már rég nem kényelmes egyetlen alvópóz sem, de nem szívesen állnál neki olvasni vagy netezni, mert tudod, hogy akkor aztán végképp sicc az álomnak, de amikor már az egyetlen szórakozásod minden házbéli és kinti rezzenésre fülelni és pánikolni, mint valami kezdő házőrző kutya, akkor feladod, és inkább izé, blogolsz, mert hajnali fél négykor még az anyádat sem akarod felzavarni azzal, hogy nem tudsz aludni és félsz és sötét van és fáj a hasad és utálsz egyedül betegen virrasztani.

Pedig ma már sokkal jobban voltam, mint tegnap. :(

Szóval Bogáta vs fosósvírus 0 : 2.

Pedig kevés dolgot utálok jobban, és kevés dologtól félek jobban, mint az álmatlan éjszakától.