...didn't I, my dear?

-Szakdolgozat?

-Hogy haladsz vele?

Merőben félrevezetném kedves olvasómat, ha azt írnám, hogy nem hallottam mostanában a fenti kérdéseket és változatait aránylag sokszor. Bár aranyos a családom meg a barátaim, aránylag keveset cseszegetnek vele, tudják, hogy nem kifizetődő. Épp eleget zümmögött ez a bogár az én fejemben, és épp elég nyugtalanságot okozott. De valahogy nem tudtam nekiugrani. Valami hiányzott.

Ami a gondviselést illeti, elém ugrasztotta az összes hiányzó kelléket. Egy rövid, de annál szívmelengetőbb beszélgetést Ankalimonnal, egy kutatásmódszertan órát (ugyanis kutatni fogok), illetve Ladányi Mária tanárnőt, a konzulensemet.

Ladányi tanárnő óráján diszkréten szénné röhögtem magam. Szerintem mindenki ismeri azt az érzést, mikor valaki (általában a tanár) órán mond valami rettentő vicceset, de alig vagy nem nevet rajta, és az embernek nincs ideje megfelelően nagyot nevetni, mitől aztán rendszeresen visszatér a röhögési ingere, amikor csak rágondol, akkor is, amikor már rég el van felejtve az adott poén.

Zsilka János szerves-dialektikus nyelvelméletéről volt szó (mely rettentően hangzik, de igazából rendkívül érdekes), mely során tulajdonképpen egyes szavak jelentésrétegeiről tanulunk, hogy milyen átfedésben állnak egymással és hogyan lesz belőlük metaforikus jelentés. Néhány szó szó szerinti és átvitt jelentését hasonlítottuk össze, és ez meglehetősen humorosra sikerült, L. tanárnő egyhangú, alig mosolygós előadásában pedig még hajmeresztőbben röhögésre késztetett. Arra biztatott minket, hogy mondjuk ki az egyes tulajdonságokat, mi miatt lehet ezt vagy azt a szót egészen átvitt értelemben használni, és a legkülönfélébb módokon vezetett rá ezekre minket.

-Nyilván a "szór" azért kerülhetett a "szórja a pénzt" kifejezésre, mert nincs tekintettel arra, egyszerre mennyit "szór" el, ahogy amikor a tyúkoknak szórjuk a magot, akkor sem számoljuk ki, hogy mittomén, a kendermagos most tizenöt magot kap, a fehér tyúk meg csak tízet, mert az... kevesebbet tojt... bár lehet, hogy ez nem is lenne jó stratégia, többet kéne adni a fehérnek, hátha attól jobban tojik...

-Rendben, a "sokáig gyúrta az öreget" jelentése az, hogy sokáig győzködte, ez a "gyúr" melyik jelentésével álla kapcsolatban? Mert a tésztát nyilván nem meggyőzni szeretnénk, hogy álljon össze...

-Oké Bogáta, dagasztáskor ön a tésztát az edény falához csapkodja, de nem állhat ebből az egész folyamat, csak nem a négy tojást magában vagy egy kiló lisztet ütöget a lábas szélének!

-És milyen irányú ez az "emészt" szó, a gabonára nézve a "féreg emészti a vetést" kifejezésben? Rendben, hogy visszavonhatatlanul megváltozik, de egyébként is megváltozna, ha egyszer kinőtt, nem lehet visszatuszkolni a földbe, mint egy teleszkópos csövet...

-Egyébként szórakoztatók ezek az átvitt jelentések. Ha szomorú az ember, igen vidám dolog elgondolkodni azon, milyen lenne, ha valaki tényleg rágná a fülét a másiknak az engedékenység érdekében. (itt eszembe jutott az a legendás reggel, mikor a hűtő tartalmával együtt felkínáltam Nórának a bal bokámat is reggelire, ő pedig kapva kapott az alkalmon - mármint a fent említett ízületen, alaposan kiugrasztva engem az ágyból.)

Szóval az örökké nyugodt L. tanárnő majdnem kiabált velem, mikor megtudta, hogy még nem kezdtem el a szakdogámat. Azt hitte, nem is végzek ebben a félévben. Kiadott nekem két határidőt is, amikor pontos kérdőívet és szakdoga-részletet vár tőlem, és egy perc lazsálást sem engedélyezett. Na ez kellett nekem! Határidők és a megfelelő ember, aki lecsesz. Nem mintha örülnék, hogy így megriasztottam őt, de most már tudom, mit akarok. Most már jöhet a dolog.

30 Napos Dal Kihívás

Tetszik az ötlet, de túlságosan hosszúnak tartom ahhoz, hogy 30 napon át ezzel terrorizáljam a facebook ismerőseimet. Így inkább írok róla egy blogbejegyzést.




Day 1: A kedvenc dalod (perpill)
Day 2: Az első dal, amit hallottál a kedvenc előadódtól (anno ez jött le elsőként a DC++-ról, audiotrack_18 néven...)
Day 3: Az első dal amit valaha hallottál (biztos nem ez az első dal, amit valaha hallottam, de erre pontosan emlékszem, hogy apával boldogan énekelgettem óvodás koromban, hogy "zsákmányállat máját mosod egy névtelen patakban" és rettentően tetszett a zsákmányállat szó)
Day 4: egy dal amitől mindig mosolyogsz

Day 5: egy dal amitől sírni tudsz (ettől a daltól és kliptől bármikor, bármilyen helyzetben el tudom sírni magam)
Day 6: egy dal ami megnevettet (nem a dal, hanem a klipjében szereplő kacsintó ló az örök nevetésfakasztó ^^)
Day 7: egy dal amit utálsz (a Blackmore's Night a szívem csücske, de ettől a daltól kitépem az összes hajam)
Day 8: egy dal ami folyton beleragad a fejedbe (főleg mikor kint voltak azok az 1%-os plakátok)
Day 9: egy dal amiről valaki eszedbe jut (Sz.N.) (fordítással az igazi)
Day 10: egy dal ami egy családtagodra emlékeztet (öcsikém nagy kedvence, az apjával egyetemben)
Day 11: egy dal ami egy barátodra emlékeztet (F.T., főleg azokban az időkben hallgattam sokat, amikor úgy volt, hogy nem látom 2 évig)
Day 12: egy dal ami egy olyan emberre emlékeztet akit utálsz (a dalt kedvelem, sajnos összekapcsolódott esz számomra nem kedves emberrel)
Day 13: egy dal amit csak úgy szeretsz
Day 14: egy furcsa dal (ennél furcsábbat jelenleg nem tudok prezentálni)
Day 15: egy dal attól az előadótól akinek legutóbb voltál a koncertjén (megjegyzem igen jó volt)
Day 16: az utolsó dal amit hallottál
Day 17: A dal, amire először akarsz majd táncolni az esküvődön (erre még vagy kitalálok valamit, vagy nem, most semmi nem jut eszembe, ami megugorja a szeretem-táncolható-esküvőmön kivitelezhető-szerelmes dal négyes akadályt)
Day 18: egy dal amit akarsz majd a temetésedre (tulajdonképpen fogalmam sincs, miért, de ennek a dalnak a hallatán mindig eszembe jut, mi lesz, ha meghalok)
Day 19: a legjobb barátod kedvenc dala (nem tudom, mi Szonja kedvenc dala, de ezt tőle hallottam és azóta erőst a szívemhez nőtt)
Day 20: egy dal a kedvenc albumodról (egyik kedvenc albumom, ideális háttérzene minden fizikai munka végzéséhez)
Day 21: az első dal a kedvenc albumodról (másik kedvenc album, kifejezzen imádott nyitószámmal)
Day 22: az utolsó dal a kedvenc albumodról (harmadik kedvenc album)
Day 23: egy dal egy olyan előadótól akit utálsz (LFMAO-tól falra mászok, de legalább ennek a videónak van egy groteszk bája)
Day 24: egy dal ami a keresztneved első betűjével kezdődik
Day 25: egy dal ami a vezetékneved első betűjével kezdődik
Day 26: egy dal ami "you" szóval kezdődik (PotF nélkül nem lenne az igazi a dolog. Mindig Z.M. jut eszembe, róla, pedig ő nem is szereti ezt a zenekart.)
Day 27: egy dal ami felvidít (kevesen viselik el a környezetemben rajtam kívül, de nekem abszolút energiabomba :) )
Day 28: egy dal ami nagyon idegesít (Zsófi húgom nagyon kedveli, én meg fejvesztve menekülök ha berakatja.)
Day 29: egy dal (csak úgy válassz egyet!!!) (Gloria örök kedvenc)
Day 30: A kedvenc dalod (talán más lett, mint ami az első napon volt) (évek óta nem tudok leszállni róla... annyira ÉN vagyok)




Na ez jólesett. Egész jó kis metszet a zenei ízlésemről.


Hallgassátok őket, mert a többségük menő, még azok is, amiket én nem szeretek annyira.

Hogy is mondta Shizuku?

Stupid jerk, stupid jerk, stupid jerk!!!!!!




Ó a fene vigye el. Kicsit csalódott vagyok. De van ennél rosszabb is.

Na remélem ezt hamar kikúrálom magamból! Holnap böjt, más életvitel, talán egy ESÉLY, hogy végre magamra találjak. Akármit is csinál a többi ember!!

Ez most az a poszt, amit sokáig folytathatnék, de nem folytatom, mert minden egyes betűvel magam alatt vágnám a fát.

Tehát ennyi. Sajnálj, vagy nem, akinek fontos ez a szánalmas entitás, az döntse el, a többi meg hagyjon békén, JÓ MESSZIRE.


---

Edit: Ja, nyilván elég feldúlt voltam, amikor írtam ezt, de nem törlöm ki, mert egyrészt ez is egy dokumentum, másrészt valahol cuki. :P

We'd like to help you learn to help yourself

Valószínűleg mostanában túl sokat törődök magammal. Vagy valami hasonló bajom lehet, abból a megfigyelésből kiindulva, hogy halálosan leszarva érzem magam. Mindenkinek hulla nagy problémái vannak, a jelenlétem kell, a véleményem kevésbé, és most valahogy nem érzem magam erre annyira felkészülve, arról nem is beszélve, hogy nekem is hoppá vannak problémáim, amivel persze nem fontos másoknak foglalkozniuk, de én azért szeretnék, és kezdem kicsit nehezen viselni, hogy kiejtek egyet a számon és hirtelen mindenkinek önmaga jut eszébe, én meg érezzek együtt.

Épp eleget olvastam a projektálásról ahhoz, hogy kiegyensúlyozatlanság-szagot érezzek magam körül a fenti mondat gyors és viharos egy szuszra legépelése tényétől, de nem nagyon tudom, hogyan tudnék változtatni ezen. Persze a szakdolgozat nagyon frusztrál engem, meg még néhány egyéb dolog, meg lehet, hogy túl kevés szociális életet éltem... de pont a szociális élet készít ki... vagy csupán minőségi változás kéne?... nem tudom. Nem kezdődött még el ez a szemeszter.

Valahogy ez a két kvázi inkognitóban végigállt diplomaosztó a mai napon szintén nem tett sokat hozzá a boldogságomhoz. Lehetetlennek és gyereknek éreztem magam tőle, és ez nagyon frusztrál egy ideje.

De ez a gondolatsor valahogy nem áll rá a klaviatúrámra. A számra sem, mert a megoldást pontosan tudom, nem kell elmondani nekem, mégis valami visszahúz.

A Könyvek Hercegének margójára

Az a baj az embernek a kedvenc rajzfilmjével, hogy mindenkinek azt az érzést kívánja, ami őt magát elönti, de mikor elhatározza, hogy megmutatja a barátainak, hirtelen megtorpan, mert tudja, hogy úgysem érné el a várt hatást.

A legnagyobb szerelmeit az ember maga fedezi fel.

Mármint ezt a mesét is Nóri mutatta nekem (bár ő maga is akkor látta először), de én lettem, akinek többet jelentett.

Talán egyedül Esztinek merném megmutatni nyugodt szívvel. Ő érzékeny a hétköznapok finom varázsára.

Úgy vagyok ezzel a francos rajzfilmmel, mint A szilmarilokkal. Minél többedszer látom, annál jobban szeretem. Nem is tudom, mi fog meg benne legjobban. Most pl. leírtam egy rakás dolgot és egy az egyben kitöröltem, mert úgy éreztem, megszentségtelenítem az elemzéssel.

És jó tudni, hogy nem én vagyok a retardált, az ideális férfiról készült elképzelésem más embereknek is eszükbe jutott, és ők meg is tudták formálni... ó Seiji, miért csak a mesében létezel?

--- Ha véletlenül belebotlanátok A Könyvek Hercege (The Whisper of the Heart) c. rajzfilmbe, ajánlom.

abriendo puertas

Nem csináltunk még ilyet, de gondoltuk, ingyen smink, masszázs és salsa óra még sosem ártott meg senkinek. Így aztán megbeszéltük, hogy elmegyünk.

Bezuhantam Eszti mellé a latinos hangulatú szórakozóhelyen, levetkőztem a felesleges ruhadarabjaimat és nekiálltunk beszélgetni, amíg a sminkre vártunk.

Lassan kezdem megszokni, hogy jó emberismerőnek tartanak, de a mai esti sikerem engem is meglepett. Kész kis közönség gyűlt körénk Esztivel, amikor nekiálltunk beszélgetni. Azt mondták, tartsak stand-upot a helyen, annyira durva, ahogy átlátom a helyzeteket - és mellesleg haláli viccesnek tartották a stílusomat is.

Kisminkeltek (szépre!), port de bras és ladystyle salsa órán vettünk részt (kicsit hátrányban éreztem magam, láthatóan a többiek szinte mind salsáztak egy ideje), majd Esztivel vettünk egy-egy Cuba Libre koktélt és leültünk beszélgetni (ezúttal szomorúbb témákról, tehát tényleg privátban), közben néztük a táncolókat. Nem igazán volt alkalmam még ilyen helyre menni, így egészen magával ragadott a hangulat, ahogy a vendégek tényleg latin táncoltak, a fiúk felkérték a lányokat (sok fiú volt, különböző korosztályúak), vezették őket, figurákat csináltak együtt... Esztivel nem győztük nézni. A hely hangulata is, a tipikus karibi stílusú festmények, a rumok, likőrök a bárpult mögött... semmi erőltetettség vagy giccs nem volt benne, magától értetődően illeszkedtek a hely hangulatához. Volt néhány külföldi, gyaníthatóan ide származott dél-amerikai, akik néha zavarba ejtően bámultak, de ők csak még igazibbá tették a helyet.

Bárcsak tudnék rendesen latin táncolni!

Az emberek pedig nagyon kedvesek voltak. Láthatóan a legtöbbjük ismerte egymást, de nagyon közvetlenek és befogadók voltak, csupa "normális" arc, fiatal és kevésbé fiatal felnőttek, akiknek a latin tánc valahogy lételemükké vált. Ücsörögtünk, beszélgettünk velük, közben profi masszőrök megmasszíroztak mindkettőnket. Nem rúgtak be, nem ökörködtek, láthatóan kulturált emberek jártak ide, a hangulat így is kellemesen délies volt.

Az utóbbi időben egyébként is nagyon magával ragadott a délre vágyódás, Csabával anno még januárban beszéltünk is arról, hogy le kéne lépni egy kicsit valahova melegebb égövre, csak aztán végül nem. És most úgy érzem, mégis leruccantam a szubtrópusi éghajlatra, csak az utazással járó szorongás és költségek nélkül.

Eszti pedig a tökéletes társ volt ebben. Rettentően élveztük az egészet, és nagyon jól esett ezen a hideg februári napon.

(tudom, hogy ez egy hozzávetőlegesen unalmas poszt volt, de örülök, hogy legalább egy élményt le tudtam írni úgy, hogy nem törött bele a bicskám)

...whisper the sound... of silence

Némán, tompán sétáltam az Aréna Plaza előtti útszakaszon. A rózsa fityegett a kezemben, utáltam cipelni. Tisztán emlékeztem arra, ami történt, amik elhangzottak. Mégis, totális gondolattalanságban róttam az utcát. Megpróbáltam felidézni a szavakat, a saját érzéseimet, de belül határozottan tiltakoztam ez ellen. Semmire nem akartam gondolni. Nem azért, mert fájtak a gondolatok, hanem mert kellemetlen volt gondolkozni. Teljesen átadtam magam annak a belső, feszítő érzésnek, amikor tudod, hogy most megváltozott valami, és meg kell szoknod ezt az átrendeződött létállapotot. Mint más pózba fordulni félálomban és megszokni, hogy most máshol nyom az ágy. Mint oldani egyet a bonyolult csomón és újból szemügyre venni, hogyan állnak most a hurkok. Mint sósavat önteni az algás üveglapra (akvaristák értenek), és látni, ahogy barnul, pusztul, tisztul a felület.

Csak rutinból raktam be a zenét a fülembe, a hangok csak a receptorokig jutottak el. A fejemben a Sound of Silence szólt. Semmi mást nem akartam hallgatni, csak a csendet. Nem akartam semmit sem feldolgozni, csak meditálni. Nem azért, mert védekező mechanizmus kellett nekem. Majd egyszer talán elgondolkozom. Majd talán megbeszéljük. Vagy nem.

Veszteség mindig van. De a vereség más dolog, és most nem tudom elképzelni magamról, hogy bármi is maga alá nyomjon.

Most csak szörfözök a Sors kezén.

Zombiként baktattam haza. Már maga az út egy meditáció volt. Tökmindegynek éreztem, mikor érek haza. Hirtelen fáradtság zuhant rám, kellemes álmosság, mintha valami távozott volna belőlem, ami egy ideig egy részemet nem hagyta pihenni. De még a megkönnyebbülést is csak nyomokban éreztem, pedig tudtam, hogy ott van. Legszívesebben azonnal aludtam volna reggelig.

Azt hiszem, akármi is történik, mostantól jobb lesz. Mert ez a tompa transz-élményen határozottan éreztem, hogy valami mérget szívott ki belőlem.

I'm on the edge of glory

Ejj, de veszettül hosszú hónap volt ez a január!

Bár már február van, akkor is. Egészen 31-éig nem voltam hajlandó írni róla, hátha megváltozik még valami... mert láthatón a dolgok rohamosan változtak aszerint, milyen kedvük volt.

Két kapcsolatban lévő csaj kezdte az évet a 415-ben, két egyedülálló lépett át februárba, és erre bizony egyikük sem igazán számított.

Meg túl vagyok minden menő vizsgámon, a 4,15-ös átlagom (NYILVÁN, milyen más szám lenne az átlagom XD) huncutul vigyorog a teljesített kurzusok alatt, és ami ijedős és félős voltam a hónap közepén, most olyan tettrekésznek és egésznek érzem magam.

Igen, nagyon jól vagyok. Szépnek, tehetségesnek, ügyesnek érzem magam. Lehet, hogy hiába, de egyelőre egész jól profitálok belőle. Kicsit másokkal töltöttem az időt, mint eddig, kicsit máshogyan fogtam fel az életet... egy egész életút volt ez a január, a szorongásból a szomorúságon és a fellélegzésen át a lelki békébe. Kaptam egy adag megy-ez-ha-akarod és igen-a-belső-hang-jól-mondja bizonyítékot. És ezek bizony igen jó érzések.

Ha nem lennék halálosan pipa a felsőoktatási törvény miatt, tényleg minden tökéletes lenne.

Elmentem kangoozni egy új helyre, és majdnem jobban csináltam, mint az edző. De a vendégek közül mindenképp. (Mondjuk elég színvonaltalan volt az egész, nem is megyek többet.)

Jó volt újra bulizni Nórival. Pláne, hogy az én barátaimhoz mentünk és izgultam egy kicsit, hogy hogy fog menni, de minden a legjobban alakult. ^^ És milyen bulit csaptunk ott a BME-s geek bagázsnak, háhá! X)

2 óra Angry Birds után megnéztem egy 1939-ben készült filmet Pécsről. Az oszlopos épületek láttán azon kaptam magam, hogy spekulálok, milyen madárral kéne bombázni őket, hogy összedőljenek... (és ez most tényleg nem áthallás a dátumra és a későbbi eseményekre)

3 órán át rúgni a havat a kihalt és hófehér Mecsekben bizony varázslatos érzés. Random megrázkódó fák, befagyott Ágnes-vízesés, kukoricát majszoló széncinegék, vadnyomok a hóban, illetve a jól megérdemelt meleg ital a végén, megspékelve a plasztik cica sofőrrel, aki 2 percen belül felvett minket, miután a busz elzúzott mellettünk.

Van olyan kutya, mely a hóban mutat igazán. Attól lesz igazi, komolyan veendő Kutya, a farkashoz hasonló. A németjuhász (jelen esetben némi kopó beütéssel) ilyen. Fenséges érzés volt Mázlival szaladni a havas réten.

Zsófi húgom nagyon elszontyolodott, hogy nincs otthon tejszínhab a fagyijához. Találtam egy kis maradék habtejszínt és felvertem neki. Majd azon bánkódott, hogy nem marad meg a színes cukorgyöngy a bögrés süti tetején. Olvasztottam neki cukrot forró vízben és adtam hozzá ecsetet, hogy kenje meg a sütiket szórás előtt. Egyszerűen zseninek éreztem magam.

Nagymamám felvágott egy bútort, hagymában áztatott egy egész lepedőt, átszabott egy miniszoknyát boleróvá anyagmaradék nélkül, előhalászott egy higrométert a pince legaljáról és aranyszálból horgolt egy kistáskát, mindezt azért hogy egyetlen este jól nézzek ki egy jelmezben. Voltaképpen ő a zseniális.

Hát így telnek a napjaim mostanában.

alányszíveszépvirágzókert

Körülbelül óvodás korom óta meg akartam nézni, amióta csak meghallottam, hogy ez egy színházi előadás, és játsszák, jelmezben.

És ma néztem meg. :)

Nem tudom, jobb-e, hogy most láttam csak, mert kicsit ijesztő lett volna nekem kicsi koromban, ellenben most csak úgy éreztem, mintha valami történetféleséggel össze kellett volna ragasztani ezt a rengeteg remek dalt. Időnként magával a koherenciával is bajban voltam, ki mit miért tett, a befejezésről nem is beszélve. De jó volt ismerős színészeket látni, az ismerős dallamokra énekelve.

Mert alapvetően nem nagy kedvencem a musical műfaj. Ha megnézek egyet (vagy egy operettet), mindig nagyon elvarázsol, amikor ott vagyok és hallgatom, és rápörgök, hogy ez a legjobb zene a világon, de ez a katarzis valahogy olyan instant, hogy igen hamar el is kopik. Mint egy amerikai akcióregény. Van, hogy azért nem merek már többet meghallgatni musical számokat, mert félek, hogy már sokkal kevésbé lesz elsöprő az élmény, ha többedszerre hallom. És itt szó sincs arról, hogy az összetettségével tud újat mutatni, amitől újra érdemes lesz felfedezni.

De A dzsungel könyve annyira végigkísérte eddig az életemet, innen-onnan előbukkanva, hogy már rávetültek a régi emlékek, amik igenis adnak többletélményt minden egyes meghallgatáshoz.

Tehát ennek örömére a jelenlegi kedvenc dalom a musicalből, már csak azért is, mert most annyira baromi király módon nőnek érzem magam, hogy igazán kiérdemlem ezt a dalt. ^^

Mellesleg a hó király. Imádom így befedve a várost, még az utakat is... valahogy annyival közvetlenebb így, hogy elfedte a sávokat és a járdaszegélyeket. No persze én nem vagyok sofőr, ők erről biztos máshogy vélekednek, de engem nagyon elvarázsol. Forralt bor, kutyávalbirkózás és Mecsek. Most.