Sajnos nem azért, mert olyan jó élmény volt. Biztos javított volna rajta, ha a tegnapi halálra fárasztó nap után alszom az éjjel és nem hánykódok depressziós fetrengős pszichózisban (ezúton is hálás puszi Csabának a lelki támasztékért), némi macifröccs által megsegítve, és nem hulla fáradtan, fájó lábbal kell végigcsinálnom a dolgot, de szeritnem frissen és kipihenten sem lettem volna teljesen elégedett vele. Már az is nagy fájdalmam volt, hogy nem tudtam hasznos részt vállalni a szervezésből, mert minden feladatot elhappoltak előlem, és ez az egész verseny alatt fennált. Akárhová mentem segíteni, valaki azt már megoldotta. Dolog híján pedig csak lógtam, nézelődtem, beszélgetni nem nagyon tudtam kivel, és rám telepedett az MTT-s tehetetlen semmittevés, amikor végtelenül szerencsétlenül érzem magam. Valahogy nagyon meg kell tanulnom rámenősnek lenni, mert ez nem állapot.
Náda izgatottsága viszont átragadt rám (ja, egy puszit mindenképp szállingóztatok neki is, ő volt az egyik legjobb dolog a napban), és nagyon lelkesen vártam a versenyzőket, különösen a noldáimat. Egy éven át nyúzott Meta és Kincső a határidőkkel, törtem a fejem a feladatokon, igazgattam őket, hogy megugorják a Meta által felállított elvárásokat valahol a felhők közt, szenvedtem a javítással, sírtam-nevettem rajtuk... jó lett volna, ha kicsit jobban megismerkedhetek velük. De az élet nem úgy hozta. Leültem állomásfőnöknek a kérdezz-felelek állomáshoz, amit Nádával csináltunk és fogadtam a csapatokat (természetesen a noldákat), és legnagyobb meglepetésemre és szomorúságomra az állítások fölött teljesen kukán álltak. A negyedik-ötödik állításnál sem ismerték fel a dolgokat, és egyre frusztráltabban meredtek rám, sokukról lerítt, hogy anyukám csuklását elintézték egy-két órára. Megjegyzem, ők sem voltak valami jó játékosok. Egy-két kivételtől eltekintve rém rosszul taktikáztak, képesek voltak egy-egy állításon eltökörészni 4-5 percet, holott nyilvánvalóan az életben nem találták volna ki annyi információból, míg a három másik cetlihez még hozzá sem nyúltak (egy cetlin öt állítás szerepelt), a háromfős csapatból összesen egy gondolkodott, a többi várakozóan nézett rá vagy velem alkudozott, és eleve, ne kerüljön elém egy TLV döntőn egy nolda csapat sem, amelyből egyik tag sem olvasta A Gyűrű keresését! Az állításokat nem tudták összekapcsolni, tehát míg valamiről tudni lehetett, hogy Nirnaed után történt, a szél szárnyán szállt és Angbandból jött, az utolsó állítás alapján rávágták, hogy Carcaroth! Például. Azok után, amilyen feladatokat adtunk nekik Metával, nem gondoltam, hogy ilyen felkészületlenek lesznek. De akárhogy is, a feladataink összességében túl nehéznek bizonyultak, és nagyon nagy kudarcélményt okoztunk a versenyzőknek. Vert seregként távoztak tőlünk, nekem meg majd' megszakadt a szívem.
A nap további részében sem bírtam hasznos szereplőként részt venni, csak mint önkéntes kajapusztító. Néhányakkal elbeszélgettem szerencsétlen leszereplésünkről, majd újra rám tört a búroham, ezúttal anyám szenvedte el. Alapvetően mélabús hangulatomra ez az élmény még negatívabb fényben rakódott rá. Figyelgettem a színdarabokat, a szuperdöntőt (közben átkoztam magam, hogy én magam sosem TLV-ztem versenyzőként), majd néztem, ahogy Meta, Kincső és Ankalimon levezényelik a díjkiosztót. Metával őszintén meghatódva figyeltük a győztes noldákat, akik egy tanévnyi megfeszített munka után jutottak el idáig, ehhez képest egy pillanat alatt átvették a díjat, különösebb örömködés nélkül, majd visszavonultak a helyükre. És rájöttem, hogy ennyi volt. Hazamennek és csá. Nem gondoltam volna, hogy én lelkesebb leszek a verenyzőknél.
Tudom én, hogy az MTT-s szervezés nem egy hálás dolog, mégsem tudom letagadni a csalódást, hogy még bemutatkozni sem volt alkalmam a versenyzőimnek (nem vagyok biztos benne, hogy mind tudták, hogy én vagyok tramit, főleg mert itt Bogi hívójellel működtem), és kategóriafelelősként nemhogy egy cseppet sem volt más a helyzetem, mint a többieknek, de még a legnépszerűtlenebb állomásfelelősként is sikerült bemutatkoznom, máshol pedig nem kaptam érvényesülési lehetőséget. Pedig nem vagyok én olyan béna... egész ügyesen tudok feladatot teljesíteni.
Ezt nem szánom senki számára szemrehányásnak, éppenséggel lehettem volna ügyesebb vagy rámenősebb vagy közvetlenebb, de könnyen háttérbe szorulok, sajnos ez a TLV nekem csalódás volt. :( A döntő nem megkoronázta azt a sok erőfeszítést, amit az év dorán végeztünk, hanem inkább lefejezte azt. Annak ellenére, hogy a szervezés nagyon profi volt, a feladatok tök jók, tehát minden jó volt, csak én mást vártam.
Aztán négy órán keresztül beszélgettem Ankalimonnal. Arról semmi értelme nem lenne írni, de a félreértések elkerülése végett: jó volt.
Nagyon jó volt.
Most újra előkerült a Szájról szájra album, és a nagyon megérdemelt pihenés reményével bedőlök az ágyba, hogy holnap friss legyek és üde minden eseményhez.
Kísérj anyám, kísérj
Csak a kapuig is
Azután elmegyek
Magam egyedül is
