Niinkö luulit, neito nuori?

EAN. A szimpatikus rendszer túlpörög, gyomor borsónyi, beszédtempó az átlagos 200%-a, kéz remeg, enyhe szédülés, hisztérikus nevetés, túlzott mimika.

Miután utoljára másfél hete aludtam ki magam, hétvégén kisebb alkoholmérgezést kaptam néhány lelkes finnek köszönhetően, a tűrésküszöböm a szokásos töredékére csökkent, aminek a környezetem issza meg a levét, illetve még békés éjszakákon is rendszeresen felriadok, most már csak azt várom, hogy elájuljak. A szóróanyagok nyomtatása-terjesztése, a ppt összeállítása majd előadása kb. 100 ember előtt (na kinek nem ismerte fel a gép a pendrive-ját, és kellett a gmail-ben szerencsétlenkednie a plénum előtt, naaa?) illetve emberek abbéli hite, hogy én tudok dolgokat, nos, izé, még nem tudom, mennyire fárasztott le, mert még visszavan az éneklés, és nem szabad leereszteni. Illetve a büfészervezés. Helpmí.

***

Na lezajlott ez a nap, heilu reilu rallala. És nem felejtettem el az inkeri csúfolódó 6. sorát, pedig nagyon benne volt a pakliban. És a csajok eljöttek megnézni, ami nagyon jólesett.
Kicsit felemás az az érzés, hogy ennyit készültünk az anyanyelvi napokra, és szerintem nagyon jópofa dolgokat találtunk ki (az a társasjáték! "Elszaladtak a rénjeid, kimaradsz egy körből." "Alapítottál egy kolta-számi nyelvi fészket, dobhatsz újra." Imádom.) és mi nagyon jól éreztük magunkat, de kár, hogy rajtunk kívül gyakorlatilag senki nem jött, mert manapság senki semmire nem ér rá és semmi nem érdekli. Szóval ez így is egy jó nap volt, csak még jobb lett volna, ha nem magunknak tartjuk. Gergő kifejlesztett egy finnugor személyiségtesztet, amit mindenki imádott, én összeállítottam egy "Finnugor GYIK - azonnal bevethető válaszok laikusok kérdéseire" kisokost, ami mindenki szerint tök jó lett, de hát ez elsősorban nem nekünk tartalmaz új információt.

Na talán az internet majd segít.

Továbbra is teljes zavarban vagyok, mi megy itt körülöttem. Talán most már lesz lehetőségem lenyugodni, de mélységesen fel vagyok zaklatva.

De az biztos, hogy pihennem kell.

Igyál és aludj.

And the heart is hard to translate
It has a language of its own
It talks in terms and quiet sings
And prayers and proclamations.

Na igen, izé, leadtam.

A szakdolgozatom valahogy megíródott, szinte észrevétlenül, kávéházakban, Kamarában, könyvtárban, otthon. Nyilván egy csomót a végére hagytam, de nem tudtam annyira a végére hagyni, hogy végül ne legyen egy egész működőképes munka. Talán-talán.

But with all my education
I can't seem to command it
And the words are all escaping
And coming back all damaged,

And I would put them back in poetry
If I only knew how
I can't seem to understand it

Nyilván nem ment minden simán (tisztázatlan körülmények közt tök más lett a PhD témavezetőm), de összességében most nem kapott el annyira a szakdoga-szplín, mint 4 évvel ezelőtt. (Te jó ég, az előző szakdogámat 4 éve írtam. Na az nagyon gázos volt. :D ) Írtam-írtam, szenvedtem vele, aztán beköttettem azért, hogy alig pár órára legyen nálam, majd adhattam le több száz másik emberrel együtt, akik ugyanúgy megcsinálták, mint én, és lehet, hogy nem is annyira gázra sikerült, mint az enyém. Szelfizgettek vele, illetve meglepetten állapították meg, hogy a megkönnyebbülés helyett inkább tovább aggódnak azon, hogy ezt a tákolmányt valaki el is olvassa és véleményezi, aki feltehetőleg sokkal többet tud a témáról, mint az írója.

Oh nyüssz.

Éppen meg tudtam mutatni a diplomamunkámat a kamarás finneknek, akik lefényképeztek, és a képet ki is rakták FB-ra, illetve azt mondták, jöjjek vissza este, megünnepelnek. És tényleg megünnepeltek. Hoztak virágot, meghívták a haverjaikat, fizették az italfogyasztásomat, és hulla jó fejek voltak. Mellesleg közölték, hogy mióta kint van a képem FB-on, egy csomó ember szólt, hogy taliznának velem, mikor meglátogatom őket Tamperében (ugyanis meglátogatom őket Tamperében), mert érdekli őket ez a finnugorozás, úgyhogy lassan már nem lesz elég idő találkozni mindenkivel. Közben a haverjai is úgy megkedveltek, hogy ők is meghívtak, illetve írogatnak nekem cseten nagy erőkkel.

Úgyhogy most konstans bámulom a semmit, és próbálom megemészteni, hogy ez a két vén finn celebritást csinált belőlem, és teljesen random "közönségre" leltem, avagy nem egy és nem kettő emberre, akiket kajak érdekel szerény személyem, és hogy mit csinálok. What the flying fuck.

And I would give all this and heaven too
I would give it all if only for a moment
That I could just understand
The meaning of the word you see
Cause I've been scrawling it forever
And it never made sense to me at all.

És erről gyakorlatilag senkinek nem tudok beszélni, hiszen nem nagyon lehet átadni, milyen, amikor a random finn aki 1 napja ismer, hozzám vág egy üveg bort ajándékba csak azért mert jót beszélgetett velem előző este, vagy amikor egy másik a cseten írja, hogy azonnal visszajön Magyarországra amint tud mert élete legjobb vakációja volt - szóval most legszívesebben otthon vagyok egyedül, sertefertélek, kolbászolok, és felidézgetem azt a csiklandozó kellemes érzést, amit egy jól elsült vicc vagy valamelyikük hatalmas és szűnni nem akaró mosolya keltett bennem.

Voi jumalauta.

De az élet folytatódik, és utána kicsit kellemetlen visszazökkenni a mindennapokba, illetve végre kialudnom magam. Élni tovább az én kicsi indokolatlan életemet, ahogy eddig.

Már megint nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt az egészet, de úristen köszönöm.

Ahogy a kész szakdolgozatot, a leadott doktori jelentkezést, a készülő kongresszust, és a Duna-parti üldögélést is Nórival a vasárnap estében, amikor felsoroljuk, mi mindenért lehetünk hálásak, és olyan sokért. :)

obligát nyelvész-dal a szakdoga leadása után, avagy egyik kedvenc számom evör :)

oooh a language doesn't deserve such treatment
and all my stumbling phrases never amounted to anything
worth this feeling.
All this heaven.

Never could describe such a feeling as I knew it,

Words have never been so useful,
So I'm screaming out a language
that I never knew existed before.

Pontosan tudtad, hogy ez lesz.

Úgyhogy kuss.

Pontosan tudtad, hogy az utolsó héten meg fogsz dögleni a szakdolgozatírásban, mert te már csak ilyen vagy, mindenhez csak az utolsó pillanatban tudsz rendesen nekikezdeni, és most hiába csápolsz nekem, hogy mióta dolgozol, tudod, hogy az volt a lóf*sz része, és bár kifelé azt mutattad, hogy marhára előre vagy haladva, tisztában voltál vele, hogy a fél dolgozatot az utolsó héten fogod legyűrni. Minden egyes alkalommal, amikor azt mondta valaki neked, hogy "áhh, akkor te jól állsz", a fejedben elhatároztál egy szabadnapot meg lazsálást. Tudtad. Azt is, hogy próbára teszed PP idegrendszerét azzal, hogy 2 nappal az elutazása előtt küldöd el a szakdolgozatot neki.

És azt is tudtad, hogy a szakdolgozat ilyen ripsz-ropsz lesz, random korpuszból, random emberekkel, és amúgy is, miafaszt gondoltál a te kis mari nyelvtudásoddal, hogy regényeket fogsz olvasni meg minden. Gyökér. Te abban vagy jó, hogy legyen egy jó ötleted, amit aztán majd ellazsálsz, és lesz belőle egy igényességre törekedő, de időhiány miatt összecsapott munka. Múltkor is ez volt? Minden más esetben is ez volt? Na ugye.

Az pedig, hogy megbetegedtél, olyan, hogy számítanod kellett volna rá. Ha szakdoga van, shitstorm van, ezen senki nem lepődött meg.

Úgyhogy uzsgyi, dolgozz. Vannak ám jó dolgok is azokban, amiket találtál, és a munka elején még ebben sem lehettél biztos, úgyhogy csak örülj a hüle fejednek, amiért nem csaphatod a kukába az egész munkát.

Ejnyemár. :)