Árgyélus királyfi

Egy sötét hajú királyfi vagy, csapzott fürtökkel és válladról lógó táskával, nyakadban lógó sállal, fejedről lógó fejhallgatóval, kósza dallamokkal, tánclépésben veted le a kabátod, az arcod a megszokott mosolyba merevedik egy pillanatra, mikor meglátsz, tánclépésben lejtesz végig a lakáson, majd leülsz és figyelsz, nézel, nézed a kőbe vésett szimbólumokat, melyek valakiknek valamikor betűk voltak, nézed a nap folyamán a Redditen felgyülemlett érdekességhalmot, nézed a Twitteren folyamatosan fel-felugró instant reakciókat és az újabb szellemességedre érkezett lájkokat, a nevetsz és bosszankodsz, felkapod és megszeretgeted a macskát,

te más vagy, mint a többiek, te kiszabadítod a csapdába esett békát és megmászod az égig érő paszulyt, te tudod az utat a sárkány barlangjába és a királylány szívéhez, a te furulyaszód elbűvöl bármennyi egeret, te szebb vagy, mint mások és megtehetsz dolgokat, amiket mások nem, mert te varázserővel születtél,

ez vagy te, egy álom, egy tündér királyfi, te a tündérek birodalmába tartozol, nem ide hozzánk a földre, egyszer majd elmész hosszú időre a tengerre, átvered a küklopszot és elidőzöl Kalüpszónál, felmész a hegyre és eggyé válsz a Nappal, és én csak nézlek, tehetetlenül, hisz én ember vagyok és a Földre születtem, elraboltál bikaháton és felfedeztettél velem egy új földrészt, de ez nem tesz engem tündérré, te tovaszállsz, én itt maradok, az örök emlékkel, hogy egyszer belenéztem a Napba és azóta minden más sötét és szürke.

Syksy hazajött.

 Egyszercsak hazajött. Kontextus, események, katarzis nélkül.

Az ablakban nyávogott, mintha mi sem történt volna, Imar beengedte, felkapta és az ölembe tette tanítás közepén.

Össze voltam zavarodva, a különbség akkora volt a két másodperccel azelőtti és a mostani világ között, éreztem a cica puha, bár kissé koszos szőrét, azt, hogy menekülni akar mert kicsit megriadt a sikításomtól, meg persze éhes is volt, de közben ott voltak a diákjaim is, kissé döbbent mosollyal az arcukon, hogy na most épp mi történik... de én is szinte csak félig fogtam fel az eseményeket.

Syksy hazajött, én kimentem és leszedegettem a kitett posztereket a környék villanyoszlopairól, útba ejtve az állatorvost, akinél foglaltam egy időpontot kivizsgálásra. Éreztem, ahogy egy kicsit hülyének érzem magam, szidom magam, tessék, kellett neked itt bőgni meg nyomtatni meg kiplakátolni a környéket meg telekürtölni a szociális médiát meg nyaggatni a barátaidat, hogy eltűnt a jószág, itt van, semmi baja. Az agyam poszttraumásan törölt minden érzést, amit a macska hiányzása alatt éreztem.

Elképzelésünk sincs, hol volt a macska öt napon keresztül. De most nagyon boldogok vagyunk, hogy itt van.

Bújósabb, mint valaha, elalszik az ölünkben, fáradhatatlanul dörgöli az arcocskáját hozzánk, dorombolva gömbölyödik össze mellettünk az ágyon, és már nem barangol el 20 percnél hosszabb időre.

<3

Syksy

 Syksyt befogadta egy öreg néni, és most vidáman dorombol egy horgolt terítőn a kályha mellett.

Syksyt megtalálták az építőmunkások a hengerek közt, és az építkezés "közös cicájává" vált, és felváltva hoznak neki enni.

Syksy egy pincében húzta meg magát, de az oda járó dolgozók néha előcsalogatják egy kis tejjel. Addig meg kedvére egerészik és van egy kis földbe vájt vacka.

Syksyt egy hozzánk hasonló fiatal pár próbálja szelidíteni, mert a négyévesforma kisgyerekük teljesen beleszeretett a csíkos-fehér bundájába, mosómedvére emlékeztető bozontos farkába. Egyszer már odadörgölődött egyikük lábához.

Syksy jól van.

Nem fázik és nem éhes.

Betűri a tappancsait a hasa alá és laposakat pislog.

Egerekkel játszik, fáról fára ugrándozik, szaglássza az avart, békákról álmodik.

Syksy boldog.

Boldog valahol, valakinél.

Csak nem itt van.

úgy fáj, hogy ordítani tudnék

a soha nem szűnő aggodalom, a végtelen fájdalom, az állandó hiányérzet

apró tappancsnyomok az ablakpárkányon, egy széthagyott játék, egy tele tál, egy szőrrel teli kefe

se éjjelem, se nappalom

ez maga a földi pokol.