põhi

Ó, a doktoranduszélet....

Már nem is emlékeztem rá, milyen jó érzés elbújni egy tanulmányban. Kávé mellett bogarászni a mari szöveget. Órákon át lejegyezni egy beszélt nyelvi korpuszt. Basszus, most kezdek újra beleszeretni a nyelvészetbe, ezeken a hétfő estéken és csütörtök reggeleken és üres könyvtárszobákban, poros kötetek és ropogó könyvlapok között.

Kérem ezeket a békés pillanatokat az életembe. Még többet.

Még sosem lett abból senkinek baja, ha a munkáját végezte.

A tanszéken apokaliptikus a hangulat, de lassan inkább vágyunk magára az apokalipszisre, mint a századik intő jelre.

Még egy megkeresés, még egy nagy levegő. Nincs az a dallamos olasz háttérzene, nincs az a hidegkomlós sör, ami meg tudna nyugtatni jelenleg. Az egész istenverte ország minket akar, de basszus, mit is fogunk mondani nekik? Miért levelezek egyszerre huszonnyolc pedagógussal?

Hogyan fogom tudni elérni, hogy ez az egész ne kebelezze be az életemet?

(jaj jaj jaj talizni fogok Kristiina Ehinnel, úristen meg kell tanulnom rendesen észtül)

Szabadidőmben WP-honlapszerkesztek (mintha értenék hozzá) és informatikusokkal levelezek. És októberben az összes hétvégém foglalt, mind.

Amilyen indokolatlan volt a találkozó, tulajdonképpen igaz, hogy tisztázatlan körülmények között lettem az Észak egyik új szerkesztője. Megjegyzem, az elmúlt idők egyik legjobb estéje és legüdítőbb beszélgetése volt, melyet jellemzően túlpörgetett a fröccs, mert a beszélgetés túl jó volt ahhoz, hogy ne rendeljünk még egy kört, de az alkohol túl ösztönzőleg hatott a beszélgetésre ahhoz, hogy valaha befejezzük. Szemek és emlékek és nagyon közös problémák és nagyon hasonló gondolatok tették ellenállhatatlanná a több mint négyórás pillanatot, és én csak áldom az életemet (és örülök a saját hülye fejemnek amiért elég jónak bizonyultam ilyen élmények átéléséhez), hogy ez szembejött a skandinávosan puritán fapados bárban.

йӱла шӱмем, йӱла шӱмем, тудым ужын кутырде.

Fáj a fejem a saját életemtől, amint felébredek.

Taisi emoni taimen istutella, ei osant tuota kasvatella - tanévkezdés

Ülök a lakásban, a Kamarában, a tanszéken, a kávézókban, a KK-ban, nem találom a helyem.

Leadtam a cikkem, és elfogadták az absztraktomat a moszkvai konferenciára. (Juhú, megint Oroszország.) Ezen kívül csak a csinálnikéne, ezt is, ezt is kínoz folyton, gyakorlatilag megállás nélkül - csupa olyasmi, amihez én kevés vagyok egyedül.

A tanszéki értekezlet a szokásosnál is temetőibb hangulatban telt, viták nem voltak, csak szembesítések a tényekkel, és a kínzatás. A munkánk nem nagyon változik, se az enyém, se a kutatócsoporté, de nem mondhatni, hogy a hatalmi sakkozások és a felülről kijelölt ideológiák nem nyomják rá a bélyegüket a kedvünkre.

Sajnos rányomják.

Annyi mindent értünk el az elmúlt egy évben, annyi jó ötlet volt és olyan sok váratlan siker, de pillanatok kérdése, és visszasüllyedünk a szomorúságba. És most nem volt itt sem PP, sem Tücsi, hogy felvidítson, vagy perspektívába helyezze a fenyegető árnyakat.

A munkát azért folytani kell, a disszertációt meg kell írni, az eltervezett dolgokat meg kell csinálni, a barlangokból előbújó trollhadseregnek pedig nem azért kell válaszolni, hogy őket meggyőzzük, hanem hogy az olvasók lássák, hogy nem lapítunk.

Nincsenek diákjaim. A tavalyi izgalmas, kihívásokkal teli, szuper varázslatos óra után most nem jelentkeztek a diákok hozzám. Ez nem személyes kudarc, hanem a dinka elsőévesek 2. félévre akarják hagyni a finnugrisztikát, így üresen konganak a mostani kurzusok, aztán majd megy a sírás februárban, hogy nincs elég óra meghirdetve, de akkor is nagyon szomorú vagyok. Ezt vártam volna a legjobban, amúgy.

Talán jobb is, mert jobban tudok koncentrálni a disszertációmra. És a tavaszi mariföldi utamra. Mindkettő k félelmetes, és fogalmam sincs, hogyan leszek képes megcsinálni, de muszáj lesz, és muszáj lesz élvezetet is találni benne, különben miafenét művelek az életemmel.

Itt áll előttem az internet, mint egy végtelen préri, és én arra használom, hogy meggyőzzem magam saját tehetetlenségemről.

Bárcsak mindent meg tudnék oldani.

Bárcsak mindent meg tudnék csinálni, amit meg akarok.

Néha bárcsak ne ezt csinálnám.