nyárutó Budapesten

 And I can see us lost in the memories,
august slipped away in a moment in time

Harminchat fokof forróságban suhanok a Duna-parton, előttem a Parlament és a Batthyány téri templom csúcsai derengenek, a budai vár kupolájával. Szmog üli meg a várost, enyhe folyóillat árad a Dunából, strandtáskás családok kúsznak a Dagály felé.

Tegnap hajnalban 12 fokban és esőben indultam Tartuból. Délután fél kettőre (időeltolódással) már landoltam is Budapesten. Most minimális öltözékben igyekszem túlélni a hőhullámot, de folyamatosan úgy érzem, az ájulás kerülget. A szívem táncot jár a koffeintől, a gyomrom liftezik a tegnapi söröktől. Bevetem magam a jó öreg Marangona légkondicionált belső terébe. Az elfogyasztott fagyi még jobban megpörgeti a szívemet. Két sarokkal odébb van egy lakás, amiben négy évet töltöttem. (Az ma már két lakás amúgy.)

Meglátogatom a kedvenc boltjaimat és a kedvenc embereimet. Feltöltődök itthon. Ez a terv.

Liljával szemben ülve számot vetettem a tartui életemmel és magam is elcsodálkoztam. Odaát folyamatosan úgy érzem, nem teszek eleget és elvacakolom az időmet. Ehhez képest most belegondolva igencsak nehezített pályán tolom ott az életet.

Mitől érzem magam nyugodtnak és magabiztosnak, és mitől nem? Hol van rám szükség?

Ki vagyok én?

Elmentél, kicsi lány,

a nagy északi Észtországba, a lábad sem érte a földet, vitt a szerelem és a menekülés a felrobbantott házasságból, elvert pénzből, megroggyant tanszékről és véget ért projektekből, majd Észtországban minden jobb lesz, becsszó, friss kezdés, friss szemlélet, mentél, mint Gollam Mordorba, ott majd megértenek, és jött veled minden démon és troll és vámpír, és lassan megérted, hogy önként ugrottál le a hálóból, ami az életedet egyben tartotta, és most egyedül vagy egy irigylésre méltó lakásban, amit nem engedhetsz meg magadnak, egy társadalomban, ahol esélyed sincs akár még pincérként is hasznosnak lenni min. C1-es nyelvtudás vagy programozói képességek nélkül, időnként megismerkedve emberekkel, akik veled ellentétben tudják, mit csinálnak az életükkel, és okosak és ragyogóak és intellektuálisak, és öröm velük beszélgetni csak túlságosan emlékeztetnek a te sajét belső ürességedre, ami mindig is ott volt, csak valami zajjal mindig elfedted, csak most nincs mi csinálja a zajt, nincs háló, nincs rendszer, nincs társaság és nincs inspiráció, áttetsző vagy az Emajõgi partján, magányosan bulizol a hűséges démonokkal, trollokkal és vámpírokkal, miközben minden úgy alakult eddig az életedben, ahogy te akartad.