A múlt heti órán PP meglátott és lendületből belém töltött egy adag Liiwimaa Palsamot. Ma Tanja két eposzfordítás között meghívott egy falafel pitára, bedig nem is kértem, de ahj de jólesett.
Az észt film előtt zseniális ötlet volt mindenkinek kiosztani egy long drinket és a rendezővel közösen meginni, de arra senki nem volt felkészülve, hogy a 90-es évek vidéki Észtországának kilátástalanságát bemutató film kétórás lesz. A vécéért bizony közelharc folyt.
Aztán a retro fotelekbe süppedve, a Humen-magazinok és az avokádós brosúrák között Flórával és Tanjával elméláztunk a bölcsészélet hasonló kilátástalanságán. Elvesszük a pénzed, elvesszük a fiatalságod, ingyen dolgoztatunk, kivéreztetjük a lelked disszertációírással, aztán nem adunk munkát! Jutalomként megpörgetheted a szerencsekereket és választhatsz a tyúkbeles pelmenyi, a pacalos pirog és a halszemes pástétom között! (mindegyik valódi és személyes élményen alapul.) Ja és mellesleg az általad kutatott nyelvek ki fognak halni, mert a beszélőiknek több életösztönük van, mint neked.
A menő jazzklubban tőlem 1-2 méterre a Verbarium tagjai belefeledkeztek a zenébe. Az elektromos szólógitár messze túl volt hangosítva, és az észt nyelv sem tudott eléggé érvényesülni a mikrofonból, de ahogy a reflektorok súroltak, az arancinimet századszor is beleejtettem a curryszószba és előttem a vokalista hölgy billegett, át tudtam érezni az összevisszaságot. Egy részem csak Szonjával akart volna beszélgetni tovább, de közben örültem, hogy szenteltünk az időnkből erre a koncertre. Épp nemrég méláztunk el egy kicsit azon, hogy felnőtt fejünkre mennyit csökent a régen oly prominens "indokolatlanfaktor" az életünkben - hát ilyen a felnőttkori indokolatlankodás, vagy mi. Ördögsarok helyett jazzkoncert az Opusban. A szomszédos asztalnál Leila és Eda is próbáltak csevegni velem észtül, de hagytam bedögleni a társalgást. Én most nem a tanszéken vagyok, és nincs energiám úgy viselkedni, mintha ott lennék!
Fontos embernek éreztem magam, ahogy Bradley úr előadására bevonultam - hiszen épp eleget vártam erre a találkozásra, és ezt a többiek is tudják! Az előadás és az este azonban nem csupán az online mari szótár dicséretéről szólt, hanem jóféle fröccsözésről is, ahol pillanatok alatt az észttudásom került mérlegre, mikor Bradley úr és Santeri azt találták tökéletes lingua francának. Egy-két mondatig követni is tudtam. :)
Vannak olyan találkozások, amikor azonnal megvan a kémia meg az összenevetés meg a hozzádakarokbeszélni, és ez mindig olyan tapinthatóan csodálatos érzés, hogy szinte látom a szikraesőt. Ezt éreztem Hanna kisasszonnyal is a munkahelyemen (az ő eladásait próbálom növelni a telefonálgatással), és most Bradley úrral is. Épp eleget szenvedtem éppen azon, hogy az utóbbi időben teljesen megrekedtem a nyelvtudományos teendőimmel, és konkrétan 4 hónapja nem tudok megírni egy ötoldalas cikket sem a szakdolgozatomból - hogy teszek le így 3,5 év múlva egy 200 oldalas opuszt az asztalra ugyanarról?? De Bradley úr olyan volt, mint akit az ég küldött, a furcsa amerikaiságával, zseniális munkáival, csillogó tekintetével, az őt belengő marisággal. Hosszú órákig beszélgettünk, nem is csak mari témákról, és bőven tudtunk volna még tovább. Ha vannak még ilyen nyelvészek, én is mindenre képes vagyok!
Ha belegondolok, hogy majdnem nem mentem el erre az irodalmi estre. Hogy majdnem nem láttam Silvert a gyermekét nyugtatgatni, majdnem nem ültem előre Dorka közelébe, hogy közelről lássam az eseményeket, hogy majdnem nem kaptam el Kristiina pillantását, ahogy vele együtt tátogtam a Kuidas seletada sulle oma keelt c versét... úristen.
Az ember éldegél a világban, egy kiveszőfélben lévő dolog képviselője, és minden erejével próbál hidat képezni a haladó idő és a távolodó múlt között. Minden finnugrista ezt csinálja. És itt van Kristiina Ehin, aki a világ legszebb verseit írja a belőle fakadó ősi érzékenységből, melyre mi már tompák vagyunk, mégis, mikor hallgatjuk, minden szava valami ismerőset nyit meg bennünk. És itt van Silver Sepp, aki mintha egy naiv eposzból lépett volna elő a lenszőke hajával, és műanyag palackokon ad elő kazimi hanti dalt egy hangszedővel és egy effektpedállal, és ehhez még meg sem kell erőltetnie magát, hiszen egy tengerparti tanyáról jön, ahol a családja 600 éve lakik, és egy ő a göcsörtös almafákkal és az állandóan verdeső hullámokkal.
Olyanok ők, mint Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona. Mint maga Észtország, mikor a legszebb arcát mutatja. Kb. hatodik próbálkozásra sikerült állnom Kristiina tekintetét.
Azt hiszem, örült, hogy észtül tanulok és észtül szólhat hozzám, és ha belegondolok, hogy finnül is azért kezdtem el tanulni, hogy Tuomas Holopainennel váltsak két szót, bizony ez az este megérte az elmúlt másfél év minden észtóráját.
Meg ez az egész hét.
Köszönöm, hogy ezek megtörténhettek velem.
