A bögre még meleg a jázminos zöld teától, a kezemben szorongatom, melegítem vele magam. (Imádom ezt az új jázminos zöld teát, amit vettem.) Nincs itthon senki, jazz szól a laptopból, rajtam bécsi IFUSCO-szervezői póló és szetu mintás kötött zokni. Vidáman süt be a késő őszi nap, a növényeket megöntözte a tegnapi eső, a sárga falakon táncol a fény.
Észt verseket bogarászok, és azon gondolkozom, elő kéne venni a tekerőlantot még a délelőtt.
És hogy mindig milyen sokat kértem a világtól, de még annál is többet kaptam.
Gyöngyike magabiztosan vezettette magunkat a megfelelő asztalhoz. Nem volt kényelmes, és zajos is volt, de hősiesen leültünk és végigszórakoztuk az estét amerikai barátainkkal.
És milyen érzés az, hogy egytől egyig ilyen sikeres gyerekeid vannak? - kérdezte Bill anyukámat.
A tesóim elpirultak és szabadkozni kezdtek. Én is ezt tettem voln, ha nem járnék pszichológushoz pár hete. Még hogy sikeres, ők...? Az jutott eszembe, amikor a pszichológus az abszurd önértékelési zavart taglalta (már a legelső alkalommal).
Na hát vannak családi vonások, illetve kiderült rólam pár dolog.
De van pár dolog, ami nem a pszichológus miatt derül ki rólam, hanem a húgommal való együttlakástól, az öcsémre való rávigyorgástról, a közös utcán grasszálástól, fertengéstől, teázástól, beszélgetéstől.
Tudom, hogy a családját nem választhatja meg az ember, de ha megválaszthatná, én őket akarnám. <3
...ami mintha csak nekünk varázsolódott volna oda a pusztazámori faluközpontba, a vadszőlővel benőtt falaival, sötétre festett fa ajtókkal és ablakokkal, egy völgybe lejtő parkjával, tavacskával, gloriettel és egy fenséges, évszázados tölggyel. Súlyos drapériák és vidám, nyers színű dekoráció, fényfüzérek és vadvirágok. Népzene és jazz.
A magas, szőke, szoborszépségű skandinávok között én voltam a kicsi, sötét finnugor. Német, angol, svéd, norvég, izlandi keveredett a borokkal és az ikeás sörrel meg a paleo tortákkal. Igyekeztem mégis kihúzni magam: tudom, hogy színfolt vagyok, és úgy aránylok itt a germanistákhoz, mint a számi kisebbség Svédország lakosságához, de színfoltként is megállom a helyem, és ha megkérdezik, mivel foglalkozom, bárkit elszórakoztatok egy fél óráig a marikkal és a V-K vidéki sztorikkal.
Szimpatikus társaság. Színes ruhák és még színesebb sálak. Kata szépséges volt, mint egy valkűr, Dávid legalább ugyanannyira szépséges fekete hajával és eukaliptusz-koszorújával. Vicces és megható református esketés. (A lelkész kihagyta a vele megelégszemet.) Nem volt olyan hely, ahová leülvén ne kerültem volna izgalmas emberek közé - bár nem mindig volt kedvem emberek közé ülni.
Hirtelen felindulásból jött versfordítás egy kockás pléddel leterített karosszékben. Szerencsére épp volt két költő (meg egy Szonja) kéznél, hogy leellenőrizze. (Ennek ellenére így is elrontottam a rímképletet, de hát ezen ugyan ki lepődik meg, Bogáta.)
Magányosan vagy társaságban, ebben az elvarázsolt kastélyban és társaságban valahogy nem gyötört a megszokott szorongás ("elszórakoztatlak én, csak a diszimről ne kérdezz!") és nem-odaillőség érzete. Hát igen, nekem is voltak döntéseim az életemben, amiket vállalnom kellett, és most itt vagyok.
De megvagyok.
És nagyjából jól vagyok.
Kata és Dávid pedig legyenek boldogok és vigyázzanak egymásra.
