in Gutenberg's whirlpool

Könyvek. Nagyanyám azt mondta, válogassam ki a lakásukban lévő könyveket, melyiknek vennénk még mi hasznát és melyiket adja a helyi könyvtárnak. Persze szokása szerint dőlt belőle a szó, magyarázkodott, hogy próbáltak régen is maradandó darabokat válogatni, így is lehet, hogy elavultnak tűnik néhány könyv, de hát így az internet korában igazán... nem is tudja, ki mást kérhetne meg erre, mégiscsak én vagyok a magyar szakos (ezt el kell ismernem, hiába vagyok alkalmazott nyelvész)...

Sosem szenteltem különösebb figyelmet nagyanyámék könyvtárának, így megdöbbenéssel néztem végig a gyűjteményen. Klasszikusok, verseskötetek, amerikai, francia irodalom, történelmi, filozófiai írások... bevallom őszintén, filléres szoci regényekre számítottam, ehhez képest azon kaptam magam, hogy alig van polc, amin ne lenne könyv, amibe belelapozok és leülök, vajon mi van benne. Mondatok, foszlányok, megállapítások, és máris úgy éreztem magam, mint kicsi koromban, mikor olyan nagy éhséggel vetettem magam minden, számomra érdekesnek tűnő könyvbe, szakmai szinttől függetlenül. Ha én tudtam volna, hogy itt tájékozódhatok az iszlámról! Ha tudtam volna, hogy van itt egy gazdasági atlasz! Franc kotorászott volna a könyvtárakban ha itt egy tökéletes állapotú Arisztotelész!

Olyan lassan haladtam, mint a tetű. Félúton fel is szaladtam a saját lakásunkba, mert egyszerűen nem írtam a rengeteg gondolatot, ami támadt bennem.

Teljesen magával ragadott a betű. Korszakalkotó művek, ideológiák lenyomatai, szórakoztatás, információ, életek munkái... előttem kavargott három generáció műveltsége.

És én ezt válogassam ki!

Vagy kiválogatom a 90%-át, vagy nagyon szigorú és realista leszek.

Elképzeltem az egyetemistákat, akik a már vonalkóddal és könyvtári jelzéssel megjelölt könyveket kiveszik és forgatják. Érdekes volt, de tetszett.

Alig válogattam ki néhány könyvet. De hogy nekünk Maupassant-unk legyen 1912-ből, Ember tragédiája díszkiadásunk, és mai angolra fordított, jegyzetekkel ellátott, illusztrált Shakespeare összesünk (értsd: összesünk, nagyobb a könyv, mint a Cambridge enciklopédia) egyenesen Angliából, na hát ezt azért...

A hirtelen rám zúdult tudásvággyal még most is alig tudok mit kezdeni. De örülök, hogy könyvtárba adjuk ezeket a könyveket, és mások hasznukat veszik, nálunk meg csak porosodnánk, hiába érdekesek... fura gondolat, de legszívesebben bekameráznám a könyveinket, hogy lássam, kikhez jutnak és mihez kellenek majd... és olyan büszke lennék ha látnám, hogy valaki jó hasznát veszi valamelyiküknek!

you've just gotta let it go

Otthon. Hó. Határozott izomláz a jobb vállamban és karomban, avagy nem oly nagy boldogság 5 liter vizet cipelni keresztül Budapesten, majd Pécsen, vigyázva arra, minél kevésbé lötyögjön.
6 és fél óra alvás kb. azonnal, amint csak hazaértem. Ja, Pesten egy ideje nem alszom jól.

Túl vagyok a karácsonyi vásárlás örömein, most már ott szeretnék lenni a finisben. Fene tudja, miért nem tudom élvezni az otthonlétet... mintha az önrendelkezés jogától lennék megfosztva, pedig épp elég önálló vagyok itthon is... csak valahogy lustább, kedvetlenebb.

Szeretnék túl lenni ezen az univerzális unalmon, legalább addig, hogy valami történjen... már így is túl sokáig poshadtak bennem a negatív gondolatok.

De semmi sem változik sosem... groundhog day.

Talán a legnagyobb örömöm itthon anyukám. Mintha az egyik legjobb barátnőmmel töltenék sok, jól megérdemelt időt együtt, mely már régóta esedékes volt. De ez tulajdonképpen így is van. Azt hiszem, ez az értelme annak, hogy az ember lánya lánygyereket szüljön.

Meséltem neki egy kicsit a jelenlegi problémáimról... kérdéseimről. Önbecsülésem számára megnyugtató volt, hogy ő sem tudott azonnali okos választ rájuk. Ugyanakkor beljebb sem vagyok. Ha meg "minden igazodik", mint mindig, akkor meg ugyanott vagyok, ahol egy bekezdéssel feljebb voltam: oké, csak akkor igazodjon.

I'm here, knocking on the floor with my feet.


(Másnap du., kocsiban.
Anyám: Szeretem, ha itthon vagy! Sokat változott a kapcsolatunk az utóbbi időben. Már nagyrészt nem a gyerekemként vagy itthon, hanem akivel úgy lehet beszélni...
Én: Mintha egy barátnőddel találkoznál?
A: Igen! És tök jó. Nem sok ember van itt a házban, akihez szólhatok, ha nem vagy itt!
Én: ^__^")

questions... questions that need answering

Piszokul nehéz azt mérlegelni, hol van annak a bizonyos pohárnak a betelése. Jó ez a hasonlat, hogy "betelt a pohár", de az a helyzet, hogy haláli ritka, amikor jó döntés az, amit indulatból cselekszünk. Márpedig ha a pohár betelik, indulatok jönnek, törnek a vázák, szakadnak a hangszálak. Ugyanakkor ez megnyugtató. X mennyiségű feszültség kijön. A hiányolt érzelmi többletet is megkapjuk - és a pohár máris nincs tele. És akkor már lehiggadt indulatokkal és kellő megindultsággal és nem teli pohárral mi a teendő? Visszazökkenni a rendes kerékvágásba abban a reményben, hogy a kiborulás oka nem merül feledésbe? Nem? Akkor mi? Hány kiborulás kell még ahhoz, hogy tisztává váljék, mi a legjobb döntés?

Meddig tart a türelem és hogy döntsem el azt, hogy mi őszinte, amikor csalódnom kellett az őszinteségben?

Hogyan tartsak fenn egy kapcsolatot úgy, hogy nyilvánvaló, hogy túl korán kezdtük el? És most épp túl korán van? Vagy túl későn? Vagy úgy rossz, ahogy van?

Hogy építsek valakire, aki azért nem ölel meg, azért nem figyel arra, amit mondok, azért nem jut eszébe velem programot csinálni, mert nem én járok a fejében? És hogy döntsem el, akar-e ezen változtatni vagy nem? Meddig legyek elnéző, mert "hát nem akarja és őt is zavarja"?

Hogyan békíthető ki a hit és a jóhiszeműség a büszkeséggel, azzal a bennem kiabáló önérzetes hangocskával, hogy velem_ezt_nem_!!!! ?

Nem akarom azt pufogtatni, hogy minden a szereteten múlik. Kitartó munkával a szeretetet is meg lehet ölni, és nincs kiábrándítóbb, mint egy gyenge jellem.

Nem akarok itt most riasztóan kiteregetős lenni, ez nem ma kezdődött. Én már megint ugyanott vagyok, ahol eddig voltam: magamra támaszkodhatok, másra egyszerűen nem lehet. Ez a tény néha még mindig meglep.

-coming soon -

Mikulás! =)

Fene gondolta volna, hogy már egy éve ismerem Zámori Mátét. "Mintha csak tegnap lett volna", hogy a szöszke fejével odatotyogott elém próbán, ugyanakkor amennyi minden történt vele, és amilyen hatással volt az életemre, úgy pörögtek végig rajtam, mint egy hullámvasút.

Most már leállt a hullámvasút. Nehéz visszaemlékezni a tavalyi érzésekre, csak azt tudom, hogy nagyon szép volt. Már csak azért is, mert egy sivár és kétségbeesett nyár és ősz után érkezett, de akkor aztán csőstül. És nem is csak Máté.

Nem is tudom, mikor változtam többet, télen vagy utána, tavasszal. Vagy folyamatosan, ahogy az MTT konstans lobotomizált. Mindenesetre örülök ennek a decembernek is, egészen tavalyi hangulatom van. Hallatlanul élvezem az adventet és a karácsonyi készülődést, ami persze azt jelenti, hogy a szokásos melómennyiség többszöröse szakad a nyakamba, de shame on me, imádom, ha kényszerítve vagyok a pörgésre és hatékonykodásra. Valahol itt van elásva az a rendkívül idegesítő tulajdonságom is, hogy képtelen vagyok az utolsó pillanatban elkezdeni dolgozni - csak az azutániban. (Nem tehetek róla, de olyan büszkeséggel tölt el, amikor előrántok egy tízoldalas házi dolgozatot, ami még meleg a nyomtatótól, és mesélem a leesett állú szaktársamnak, hogy egyetlen éjszaka alatt dobtam össze... és nem is kapok rossz jegyet rá!)

És szeretek beszélgetni, levelezni, ajándékot gyártani, kedveskedni, uralkodni magamon, magabiztosan sétálni, poénkodni órán és kedvesnek lenni az eladóval. Ilyesmire gondolhatott Juhász Gyula is, amikor "szép Tündérország támadt fel szívében", hogy a kommerszet is felvillantsuk.

És talán ez marad most már így december végéig. Mert az idei decemberben sokkal több küzdelem van, mint tavaly, amikor a tenyerén hordozott a világ. Piszoknehéz időnként megérteni egymást, az a nagy büdös helyzet.

Na de nem akarok itt emózni. Bőven van miből töltődnöm... és jóság van.

És új Nightwish!!! :3 Feleségül akarok menni Tuomashoz.