de most komolyan, mit csináljak

Szombaton végre hazaengedtek minket Antival, miután meggyőződtek róla, hogy nem fogok elvérezni mégsem ez az egész horror után. (One can dream...)

Király, otthon vagyok.

És most mi lesz.

Például elrakhatom a terhesruhákat és visszaszolgáltathatom a szopatós párnát a sógornőnek. A szülős szakirodalommal együtt.

Összehajtogathatom a hülye papírokat, amiket alá kellett írnom, és eltehetem a dossziéba a másik paksaméta mellé.

Ennyi maradt a lányomból. Egy paksaméta papír.

A világ egyik fele tudja, mi történt, a másik fele tud valamit, harmadik semmit, vagy nem is tudom mit... halál bosszantó.

Gondolkoztam a könyvtárban, mivel motiváljam magam, hogy megírjak pár kulcsszót az augusztusi SLE absztraktomhoz, és beraktam Olivia Rodrigo Drop Dead c. számát, amit az elmúlt hetekben sokat hallgattam. Alapvetően egy kezdődő szerelemről szól, de hát nem így éreztem magam én is?

Egyedül, az álmatlan éjszakákon, mikor már éreztem a simogatását a hasamban, és álmodoztam, milyen jó lesz majd együtt lenni, ő meg én meg Anti, milyen szuper, hogy lány, és van, és begyógyította az előző veszteség okozta sebeket, és végre mi is egy kis család leszünk, a szüleimnek lesz unokája, a tesóim meg nagybácsik és nagynénik lesznek, és mennyire örülni fogunk neki, együtt fogjuk felfedezni a világot.

És nem baj a görcs, se a polip, se a vérzés se semmi, mert majd együtt leszünk, és erre már olyan régóta vártunk.

Mint aki szerelmes. Imádtam ezt a pici lányt, és ahogy nőtt, csak egyre jobban.

Még akkor is éreztem a simogatását, amikor az első borzasztó tablettát már bevettem, és tudtam, hogy már csak órái vannak hátra.

Mégis miről tehetett ez a szegény gyerek?

hát ezt jól elkibabáltam.

Szerda délután nem akartak elmúlni a görcsök. Csak elmentünk az ügyeletre.

Elfolyt a magzatvíz.

Kinyílt a méhszáj.

Befeszült a hasam.

Csütörtökön jött az első borzasztó tabletta.

Ma a második.

Három órával később megszültem a második halott babám.

Nem tudok mit mondani.

Felfogni sem sikerült még.

vér, vér, vér

Lehet, hogy nem most kéne blogolnom, mert jelen pillanatban minden rendben a babával (tudtommal), de holnap jön a 20 hetes ultrahang, és ki tudja, az mit mond. De tekintve, hogy maximum kéthetente így is belém kukucskálnak, és egy szépen növekvő babalányt látnak ott, ahol lennie kell, nem aggódom nagyon.

Csak az a rohadt polip.

Nos arra is kicsi az esély, hogy a polip azóta nőtt vagy valami más vízi állattá változott volna. Állítólag. De hetedik hete vérzek folyamatosan. Folyamatosan! Minden nap! Nem kicsit! Nem tudok végigaludni egy éjszakát, mert vér. Vagy görcs.

Vérszagom van, vért törölgetek reggel délben este. Nőként az ember megszokja, hogy időnként vér folyik belőle, de 7 héten keresztül?? És még hol van október???

A polipot nem lehet eltávolítani. A polip nem veszélyezteti a babát. A polippal nem lehet mit kezdeni. Ez van, bírd ki.

A méhnyakpolipok a reproduktív egészségre gyakorolt ​​hatás mellett negatívan befolyásolhatják a terhes nők életminőségét. A terhesség alatti állandó aggodalom és szorongás károsíthatja az anya mentális egészségét, általános egészségi állapotát és a babát.

Ennyit tudtam kiolvasni az internetből. Tulajdonképpen én is ezt érzem: a legnagyobb probléma, amivel szembenézek az, hogy megőrülök ettől. A közvetlen környezetemnek már kínos, mennyit panaszkodok. Nem emlékszem, mikor éreztem magam utoljára gondtalanul. Voltam IFUSCO-n, meglátogatott anya és az öcsém, mindkettő tök jó, de akármit tervezek, megkerülhetetlenül jön velem a polip. Sápadt vagyok és fáradékony, mert kurvasok vért vesztek. Örülök, ha haza tudok biciklizni. Nem merek hosszabb túrára menni, vagy huzamosabb ideig távol lenni az otthonomtól/hotelszobámtól, mert ki tudja mikor kell azonnal ledőlnöm vagy kezelnem egy vércunamit. Azt sem tudja senki megmondani, mitől van több vér és mitől kevesebb... ahogy azt sem, ez vajon meddig tarthat. Pedig már a fél nőgyógyászati klinika (plusz pár medikushallgató) megvizsgált.

Mégis hány embernek magyarázhatom el, hogy azért kisebb most a fizikai és mentális kapacitásom, és általános teljesítőképességem, mert méhnyakpolip? Kórházban nem vagyok. (Bár lehet be kéne vonulnom. És akkor ott nem csinálnának velem semmit. De legalább orvosok és nővérek vennének körül. Steril börtön.) A gyerekem jól van. Betegszabira nem küldtek. (Bár többször is felajánlották, de minek, a doktorit akkor is meg kell írni.)

Csak a hosszútávú lelki amortizálódás. A vér, a görcs, a diszkomfort, az aggodalom.

Minden rendben, csak semmi sincs rendben.