Legalábbis most már 2024 van, és soha többet nem lesz 2023 a naptárban. Hála istennek.
Jó, tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha az elmúlt év rettenetes lett volna. Nem volt az. Sőt, talán egy kicsit túl jó is volt. Kimerített és egy kicsit kiborított, nem várt módokon, ami nem feltétlenül baj, de attól még nem volt kellemes keresztülmenni rajtuk.
10 éve volt 2013, életem legjobb és legmeghatározóbb éve. Az akkor volt jó és meghatározó, mert annyi minden új volt és varázslatos. Mindezen új és varázslatos dolgok lassan hétköznapokká szilárdultak vagy továbbfejlődtek, de továbbra is képesek újdonságot és varázslatot hozni. Én viszont más vagyok. Én már nem a finnugor elsőbálozó vagyok, szép fiatal tehetséges lány, akinek a testi, lelki és szellemi kegyeiért versenyeznek a különböző tanszékek, tevékenységek és férfiak. Felnőtt nő vagyok, akinek a testi, szellemi és lelki erőforrásaiból úgy kell gazdálkodnia, hogy azokból legyen valami, és ne pazarolja el őket. És jó kemény évet nyomtam le most is.
Amikor kézzel írtam magamnak összefoglalót, észrevettem, hogy az életemnek különböző "frontjai" vannak. Úgyhogy most én is frontok szerint összegzek.
SZAKMA
Valamikor az év elején írtam le azt, hogy nem akarok többet tanítani. Ennek ellenére még most is tanítok, de csak két csoportot és egy magándiákot, ami összesen 12 diákkal és 10 órával kevesebb, mint amivel kezdtem az évet. Felszabadultak a reggeleim, az estéim és nagyon sok szellemi energiám (azzal együtt, hogy nem volt egyszerű leadni a megismert és megkedvelt diákjaimat). Anna Branets adta az utolsó lökést ahhoz, hogy végül úgy döntöttem, újrapróbálom a PhD-t, és bár nagyon tartottam a jelentkezéstől, csupa pozitív visszajelzést kaptam. Végre általam tisztelt és szeretett témavezetőim vannak, egy tiszta kép, mit akarok kutatni és egy jól működő egyetem, ami támogat ebben. Imádom a tanszékemet, a kollégaimat, az érzést, amit ad. Féltem attól is, hogy most is alulteljesítek, mint az ELTE-n, de úgy tűnik, az első félévem után elégedett velem a tanszék, és a közösségi életbe is tudtam hozni egy kis protouráli unikornis-csillámot. Fura élmény volt a karácsonyi bulin az én finnugor szettemre buliztatni a dolgozókat - de valahogy működött. Anyagilag is nagyon jó, hogy visszamentem az egyetemre, és lelkileg is. Nagyon örülök, hogy van még 3,5 év!
INFLUENSZER-VILÁG
Ha jól számolom, 4 Postimees-cikkem jelent meg az évben, és meghívtak a Terevisioon-ba is, hogy reggeli műsorban osszam az észt Orbánról meg Magyarországról. Utóbbi azért egy kicsit traumatikus volt, és utána tartottam is egy kisebb szünetet a közszerepléstől, mielőtt belőlem lett volna az új ügyeletes megmondóember. A Fenno-Ugria meghívott, hogy tartsak vitaestet egy fideszessel, na ekkor tudtam, hogy kicsit vissza kell vennem. (Nyilván nem vállaltam el a szereplést.) Nyár végén viszont újrakezdtem az írást, októberben előadtam egy tallinni iskolában vagy 60 diáknak a demokráciáról, és nagyon éreztem, hogy van erre igény. Novemberben odahaza, a Lajosban is tartottam két haknit, ami nagyon jól esett a lelkemnek. A twitteren rendre osztogattam meg politikai és finnugoros tartalmakat, mostanra majdnem 1700 követőm lett, ami lassan jelent valamit. (Kár, hogy a platform maga elkurvult Elon bácsinak köszönhetően.) Szóval ezen a fronton abszolút látom a potenciált és a kedvet is, hogy tovább, esetleg valamilyen más felületen vagy rendszeresebb formában beszéljek az embereknek a szerintem fontos dolgokról, mert számomra is meglepő módon úgy tűnik, érdekli őket.
HÕIMULÕIMED
Öeh. Oké szóval kisebb késlekedés után átvettük a vezetést Brittel és Agnesszel az év elején, és munkához láttunk. Pár hónap múlva Agnes lemondott a tisztségéről, így Brittel vittük tovább kettesben a vezetést. Nem akarok nagyon részletekbe menni, mert nem akarom ezt a blogot szennyes kiteregetésére használni, de az év nem volt könnyű. Ellenben nem volt hálátlan. Magunkra vállaltunk néhány projektet, a lűd nyelvtan kiadását, a finnugor diszkót, az Ypsilon-cikksorozatot, a lejátszási listákat, nem beszélve az IFUSCO-részvételről, a finnekkel való szorosabb kapcsolatról (Szetu Királyság Napja, Rokon Népek Napja...), Alex interjújának a megjelentetéséről, a Kännu Peal Käbi pénzügyi leválasztásáról és a belső kommunikációs rendszer átszervezéséről. Több pénzt kerestünk és sokkal láthatóbbak lettünk, mint korábban. Érkezett is hozzánk 3 új tag. De ennyi változás nem problémamentes, főleg nem úgy, hogy pont én vagyok a főnök, és én tapasztalatlan vagyok, és lobbanékony, de közben érzékeny, meg nem is észt az anyanyelvem, illetve a csoport jó része alig ismer. Nyilván vétettem hibákat, meg kezeltem helyzeteket helytelenül. Bele kellett rázódnom. Nem beszélve arról, hogy 33 évesen vezetek egy fiatal egyetemisták számára létrehozott szervezetet. Szóval lényeg a lényeg, nagyon büszke vagyok az elért eredményekre, kicsit a személyes fejlődésemre is az év során, de nagyon bonyolult és többször rettentő fájdalmas volt ez az út.
KÄNNU PEAL KÄBI
A másik öeh. Nagyjából azt tudom elmondani róla, mint a Hõimulõimed-ről. Nagyon intenzív év, nagyon sok fejlődés, sokkal nagyobb láthatóság, és masszív szellemi kimerülés. Emlékeim szerint 22 koncertünk volt, lett külön aloldalunk a honlapon, facebookunk, hivatalos fotóink, meghirdettük magunkat, jöttek is megkeresések, rommá zenéltük magunkat - és kifáradtunk. Én legalábbis kifáradtam. Megint, nem akarok részletekbe menni, de emberileg és zeneileg is arra a pontra jutottam, hogy szükségem van egy kis időre a zenekartól távol, és inkább magamra koncentrálni. Igen, büszke vagyok a zenekarra, és a koncertjeinkre, de egy kicsit vissza kell találnom ahhoz a részhez, ahol élvezem ezt az egészet. És tanulom folyamatosan, hogyan kell csapatjátékosnak lenni. Nagyon, nagyon nehéz év volt ez az önbecsülésemnek.
EGYÉB
Vettem egy lakást, belekeveredtem egy perbe, szereztem ügyvédet, év elején még kajafutárkodtam a Fudynál, aztán február és június között hétvégente gyümölcsöt árultam az Eeden bevásárlóközpontban (elég vicces volt), letettem a B2 aztán a C1 (felsőfokú) nyelvvizsgát is észtből, hazahoztam 3 új cicát, és megtanultam az észt jelnyelv alapjait.
ÉLETMINŐSÉG
Az ember nem képes mindezt kiégés nélkül csinálni úgy, ha nincs mögötte egy támogató rendszer. Nagyon sok energiát fordítottam idén a támogató rendszerre, és az cserébe támogatott is. Szeretem a youtube és podcast feedemet, hasznos, segítő, a hangulatomon javító tartalmakat hallgatok. Sokat javult a reggeli és az esti rutinom is, aminek az eredményét látom a bőrömön, a hajamon, az energiaszintemen. Szinte teljesen elhagytam a húst az étrendemből, erősen tendálok az organikus, háztáji alapanyagok felé, és érzem a különbséget. Az étel, a beszerzéstől az elkészítésen át a megevésig kifogyhatatlan örömforrás számomra. Emellett őrült olívabogyó-fogyasztó lettem (ami annyira nem rossz), sokkal több gyümölcsöt eszem, illetve minden nap iszom chagát és lám én vagyok az egyetlen, aki ősszel és télen nem betegedett meg. Rengeteg ruhát is vettem, amik szintén sokat adtak hozzá az életminőségemhez. Drágák voltak, ellenben állandóan hordom őket és jól érzem magam a bőrömben. Nem vagyok hajlandó többé ruhaalakú szemetet hordani. Nyilván az új lakás berendezése is sokat változtatott a mindennapjainkon - de nagyon tetszik, ahogy minden kinéz (nyilván van még hová fejlődni), és szeretem a szomszédságot, szomszédokat is. Továbbá végre kivizsgáltattam a gerincem és a krónikus merevségem is, és kaptam használható segítséget. Meg megnyugtatást arra nézve, hogy 1) nem vagyok annyira reménytelenül merev, 2) nem a feldolgozatlan traumák meg stressz tesz merevvé, hanem egy születési rendellenesség. Úgyhogy nyugi. It's not a bug, it's a feature.
KAPCSOLATOK
Egészség és jó kapcsolatok. Az eddigi legnagyobb boldogságkutatás szerint ezek a boldog élet titkai. És bár sok emberi kapcsolat komoly fájdalmat és önbizalomvesztést hozott az az év során, mások nagyon is sok örömet adtak. Anti továbbra is velem kíván élni, és az év összes hullámvasútja sem volt elég ahhoz, hogy ne szeressük egymást, ha lehet, csak még jobban. Közelebb kerültem a családjához is. A díjnyertes új kapcsolat egyérteűen Christiana, akiből a tartui legjobb barátnőm lett és nemcsak inspirál, de támogat és megerősít is, amikor Antin kívül nem nagyon támogat senki itt Észtországban. Már említettem korbban a tanszéket és az ottani kollégákat - ez vonatkozik a dokoranduszokra és az oktatókra is. Külön említést érdemel Kristel Algvere és Petar Kehayov - mindkettejüket azonnal megkedveltem és azóta csak egyre jobban. November végén, amikor az önbecsülésem a mélyponton volt, rengeteget adott a magyarországi út is. Ahogy egyik helyről a másikra mentem, csak azt éreztem, hogy szeretnek. Ahogy Nórinál kettő, Szonjánál egy éjszakát aludtam, találkoztam a finnes csapatommal, aztán a családommal megünnepeltük Zsófi szalagavatóját. Meg hogy megint volt nagy családi banzáj rengeteg pezsgővel és lelkizéssel. :D
Hát így telt ez az év. Egyszerre vagyok nagyon büszke rá és akarom nagyon magam mögött hagyni. A kedvenc részem benne az volt, hogy megtapasztaltam, ahogy a rendszeres, következetes, fegyelmezett munka eredményeket hoz. Erre szívesen építek az új évben is.
A legkevésbé kedvenc részem az volt, hogy még mindig képes vagyok - a jelek szerint - úgy viselkedni, hogy mások nem képesek azt elfogadni vagy elnézni. Ez ennyi idősen azért már meglepett. És a legrosszabb benne az, hogy ilyenkor egy kicsit elvesztem a kapcsolatot önmagammal, mert ha képes vagyok tudattalanul ENNYIRE botrányosan rettenetesen viselkedni, akkor nyilván a korábban véltnél kevésbé látok rá arra, milyen benyomást keltek másokban. Ilyenkor jön a mélyrepülés önbizalom terén és az önutálat-ciklusok. Meg az a kérdés, hogy ha ennyire zavarok másokat, muszáj-e velük együtt dolgoznom. Az évet azzal indítottam, hogy én nem vagyok a főszereplő, csak a munka elvégzője, az üzenet hordozója. Talán ezért is bántott ennyire, hogy vissza kellett terelnem a figyelmemet magamra, a stílusomra, arra, hogy én vagyok a probléma, nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok, és esetleg az üzenet is jobban járna, ha más hordozná, a munka is jobb lenne, ha más végezné. Ez az érzés, éles kontrasztban az elvégzett munka mennyiségével és minőségével, melyet nem bírok letagadni, kicsit szétrepeszti a fejem.
Lényeg a lényeg.
2024-ben szeretnék egy kicsit a saját álmaimra, saját márkámra, tevékenységeimre koncentrálni. Továbbra is én vagyok a Hõimulõimed elnöke, meg a zenekarból sem lépek ki, de most más dolgok izgatnak.
Jó lesz. Hacsak nem rohan le minket Oroszország.
