...ami mintha csak nekünk varázsolódott volna oda a pusztazámori faluközpontba, a vadszőlővel benőtt falaival, sötétre festett fa ajtókkal és ablakokkal, egy völgybe lejtő parkjával, tavacskával, gloriettel és egy fenséges, évszázados tölggyel. Súlyos drapériák és vidám, nyers színű dekoráció, fényfüzérek és vadvirágok. Népzene és jazz.
A magas, szőke, szoborszépségű skandinávok között én voltam a kicsi, sötét finnugor. Német, angol, svéd, norvég, izlandi keveredett a borokkal és az ikeás sörrel meg a paleo tortákkal. Igyekeztem mégis kihúzni magam: tudom, hogy színfolt vagyok, és úgy aránylok itt a germanistákhoz, mint a számi kisebbség Svédország lakosságához, de színfoltként is megállom a helyem, és ha megkérdezik, mivel foglalkozom, bárkit elszórakoztatok egy fél óráig a marikkal és a V-K vidéki sztorikkal.
Szimpatikus társaság. Színes ruhák és még színesebb sálak. Kata szépséges volt, mint egy valkűr, Dávid legalább ugyanannyira szépséges fekete hajával és eukaliptusz-koszorújával. Vicces és megható református esketés. (A lelkész kihagyta a vele megelégszemet.) Nem volt olyan hely, ahová leülvén ne kerültem volna izgalmas emberek közé - bár nem mindig volt kedvem emberek közé ülni.
Hirtelen felindulásból jött versfordítás egy kockás pléddel leterített karosszékben. Szerencsére épp volt két költő (meg egy Szonja) kéznél, hogy leellenőrizze. (Ennek ellenére így is elrontottam a rímképletet, de hát ezen ugyan ki lepődik meg, Bogáta.)
Magányosan vagy társaságban, ebben az elvarázsolt kastélyban és társaságban valahogy nem gyötört a megszokott szorongás ("elszórakoztatlak én, csak a diszimről ne kérdezz!") és nem-odaillőség érzete. Hát igen, nekem is voltak döntéseim az életemben, amiket vállalnom kellett, és most itt vagyok.
De megvagyok.
És nagyjából jól vagyok.
Kata és Dávid pedig legyenek boldogok és vigyázzanak egymásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése