Tudom, hogy mit ígértem és minden engedélyem/információm megvan ahhoz, hogy meg is írjam, mégis a mai nap úgy hozta, hogy nem mások kapcsolatairól írok, hanem a sajátomról - illetve a sajátom megszűnéséről.
(megjegyzem beváltottam az ígéretem és felképeltem Csabát. Nem azonnal, de váratlanul és őszintén, szóval mission complete.)
Ha sokat gondolkozom a dolgon, valószínűleg meg fogom tudni érteni Mátét. Talán még úgy is, hogy nem zuhanok gödörnyi önvádba. Jelenleg még egy kicsit zavaros, amitől nem leszek ingerültebb vagy kétségbeesettebb, csak hiányolom a dolog megértését.
Nem akarok mérges lenni, vagy vádolni, azt sem, hogy más vádolja, attól nekem nem lesz jobb... őt akarom, vagy pedig időt, mellyel világosodik a jelen miértje és a jövő horizontja nélküle. Erőt szeretnék és némi szerencsét, meg következetességet tőle, hogy ne bántson engem jobban annál, mint amennyire muszáj.
Azt kell mondjam, kifejezetten könnyebb a kidobott félnek lenni. Nincsen folyamatos tépelődés és bűntudat és a hatalom terhe... tisztán, egyszerűen kisírhatom magamból a bánatot és készülhetek a holnapra, tudván, hogy a mögöttem bezáródott kapu kulcsa nem nálam van.
Attól még a szívem darabokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése