Dojng dojng
dojng dojng dojng
csattognak a cipők, ahogy néhány lány pattog bennük, elcsépelt tutsz-tutsz dallamokra, melyek olyan távol állnak az ízlésemtől, mint ide Lacháza, mégis a megszokástól már új lendülettel vetem bele magam a koreográfiába minden újabb témára. Ugrálok, repülök, számolok, hogy le ne maradjak, koncentrálok, hogy még följebb emeljem a lábam, még kecsesebben lendítsem a karom, és úgy érzem magam, mint egy szita, melyből minden rázással esnek ki a nemkívánatos dolgok. Van értelme még küzdeni és ugrálni és feszegetni a korlátaimat. Ilyenkor becsülöm igazán azt az érzést, mikor kipirultan, kócosan és izzadtan belenézek a tükörbe és megállapítom, hogy nehéz volt, de megcsináltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése