(A a Kamara tulajdonosa, a B értelemszerűen én.)
A: Hihetetlen bizonytalanság van. Az ember nem tudja, mikor veszíti el azt a kicsit is, ami van neki. Komolyan mondom, ha most újrakezdhetném, inkább önkormányzati dolgozó lennék. Azoknak biztos a megélhetés, és nem árthat nekik semmi.
B: És az kielégítő munka lenne neked?
A: Figyelj, az olyan munka lenne, amiben délután 5-kor kiesik a kezemből a toll, és akkortól kezdve vége. Kapnék juttatásokat, lenne szabim. 2002 óta nem voltam szabadságon.
B: Akkor is belesavanyodnál. Tudnád, hogy többre vagy képes.
A: Idővel mindenbe bele lehet savanyodni. De 40 felett az ember már elkezdi értékelni, ha valami biztos. És nem állandóan csak a munka van, még otthon is.
B: Na jó, de most képzeld el, hogy 80 évesen visszatekintesz az életedre. Elégedettebb lennél, ha azt mondanád, hogy "hm, önkormányzati dolgozó voltam egész életemben, király", mint hogy "a zsinagóga melletti Kamara Café tulajdonosa voltam, volt egy csomó törzsvendégem, és a saját kávézómat igazgattam"?
A (mosolyogva): Hát igen... jobb napjaimon ebből merítek erőt...
(A dalt küldöm Gergőnek, mert szerintem tetszene neki)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése