színek, formák, dallamok

Én Ankalimonnak: Király ám ez a KÖMT.

Ankalimon: Tényleg? Neked is tetszik?

Én: Persze!

Ankalimon: Na hát akkor már tényleg nagyon jónak kell lennie.

-_-"

Igen, ez a KÖMT-ről szóló bejegyzés. Köszönjük, hogy velünk tart.

(Mindig visszaolvasom ilyenkor a tavalyi KÖMT-beszámolókat, és mindig megállapítom, hogy mennyit nőttem azóta... és már előre röhögök az egy évvel idősebb, jövőbeli énemen, aki ezt olvassa, hogy höhö, kis csíra...)

Szóval az idei KÖMT. Hát alapvetően máshogy éreztem magam rajta, mint az eddigi bármelyiken. Ez nem nagy mutatvány, minden KÖMT-ön kicsit máshogy érzem magam, de most valahogy különösen.

Meggyőződésem volt, hogy nem fogom valami nagyon jól érezni magam, de valahogy majd csak kibírom - de nem így lett. Nagyon is jól éreztem magam. Totál más okokból, mint eddig, és igen, elfáradtam, és igen, volt néha bajom, de úgy jöttem haza, hogy ez pöpec volt kérem.

Azért, mert eddig mindig az volt az issú, hogy Bogi vs közösség, de most inkább valahogy Bogi mint a közösség tagja vs... hát, Bogi.

Mert most először egy kicsit "belsősnek" éreztem magam. Nagynak, réginek, tagnak, vagy nem is tudom. Mert nekem mindig az a fájás minden KÖMT-ön, hogy nem érzem igazán idetartozónak magam, minden áldott KÖMT a félősségemmel való hadakozásról szólt, de most valahogy idén először nem. Mintha az emberek is máshogy szóltak volna hozzám, de ez király, kéremszépen, ez nagyon jó. Nagyon kellemes meglepetés volt így érezni magam, és ez bőven elég volt ahhoz, hogy nagyon jó kedvre derítsen egész idő alatt. Márpedig a fő cél az volt, hogy jókedvű legyek egész végig.

Mennyi idő is kellett neked ehhez, Bogáta, 5 év...? marha.

Teszem hozzá, imádom, hogy ennyi "fiatalabb", vagy új arc volt. Most nem a gyerekekre és a babákra gondolok, bár ők is most különösen imádnivalók voltak és nem zavartak, hanem a gimis korúakra. Felnőtt a TLV-generáció, aminek én írtam a feladatokat, nyuunnny!!!4!

A műhelyek egytől egyik zseniálisak voltak. (Jövőre énistartok énistartok énistartok!!!) Egy kis tánc, egy kis kreatív írás, egy kis játék, egy kis agyalás, egy kis kézműveskedés... néha már maga a műhelyvezető személye olyan volt, akiért megérte jelentkezni. Pont ezekre volt szükségem, izomlázra a fókusztánc után (a nyakamban!), Angwennel üvöltözésre (jelenetem felolvasása során) és hatalmas nevetésekre (talán a jelenetírás volt a kedvencem a műhelyek közül), őszi Zebegényre, a maga minden szolgáltatásával, röpizésre, kirándulásra, földönalvásra, paninire. És emberekre, és beszélgetésekre.

Beszélgetésekre a barátaimmal, Orsieval és Abdullal, és Nidoval, és Felixszel (észtek!!!), és Pillangóval miközben Tarcsay Tibi vs gyerekek epikus küzdelmet figyeltük, és különösen Eszturral, hogy önfeláldozó módon vállalta, hogy... váll lesz nekem tegnap éjjel, és még annyi emberrel annyi tevékenységre, amit nem láttam előre, de mégis király volt, illetve arra, hogy spontán királyságok történjenek kb. 100 irtózatosan király emberrel, akikkel volt szerencsém együtt tölteni 3-4 napot. :)

Néhány embert azért fájón hiányoltam. Nem ugyanaz a KÖMT Meta nélkül, Minc is nagyon hiányzott, Ági meg Esgal a feminista vitakörről, és a nagy beszélgetés Ankalimonnal is elmaradt, pedig mondjuk el tudtam volna viselni. Ellenben volt Zsolti, és bizony király élmény volt őt ott látni a KÖMT király közegében. :)

Fura, hogy idén kevesebb volt a műhely és kevésbé feszes a tempó, mégis mindenki istenesen elfáradt. De ez nem baj, elfáradni jöttünk ide, és én annyira örültem, hogy senki nem kísérelte meg megváltani a világot 3 óra alatt (hehe, kivéve a feminista vitakört :D)... nem volt kapkodás, dráma, hiszti. Legalábbis a simamezeiek számára nem látszott, de persze mindig megkérdezhettem Foxot a helyzetről, aki az ajtóban strázsált és bármelyik pillanatban lehetett filózni vele a KÖMT-ről. :) Ellenben megkaptam, hogy cuki vagyok. ^^  Meg az utolsó este... "mindenki ölelje meg Bogit", jaj! :')

Köszönöm, hogy drágák vagytok velem.

"A KÖMT mindig egy nagy adag meditáció, belső félelmekkel gyürkőzés, elvonulás, újjászületés, katarzis, feltöltődés, felkészülés a télre" - írtam tavaly. Most valahogy nem annyira ez volt. Felnövés, jókedv fenntartása, lazaság, barátkozás, hazajárás érzése voltak inkább a kulcsszavak - és ez nagyon jó volt így.

Fela söpröget, hirtelen rám néz. "Bogi, épp téged kerestelek! Volt duális az ősmagyarban?" :D Na az ilyenekért szeretem a KÖMT-öt.

Formák és vonalak, egymás mellé ülések, sár, kilátás, sárgák és zöldek és barnák, vízforraló, tűzveszélyességi osztályok, szőke csaposnő, elkapott és elkapott pillantások, almapálinka, mászó kisbabák, összeröhögés, didergés odakint, burger, kötelek és padok és zsámolyok, reggeli zene, társasozó gang, végiglejtés a sulin a szervezői szobáig, vagy a tornateremben garázdálkodók nézése... atmoszféra. Most is sokat tanultam magamról.

Rájöttem, hogy minden csak addig ijesztő és zavaró és fájdalmas, ameddig nem megyek szembe vele és ismerem meg. Ez izgalmas és jó.

Semmit sem vennék el, tennék hozzá (legfeljebb a kimaradt embereket). De tényleg. Nagyon jó szívvel emlékezem vissza ezekre a napokra. És ez sokkal több, mint amire számítottam.

Ezért jó a KÖMT. Azt hiszed, tudod, hogy milyen, aztán minden évben kiderül, hogy egész másmilyen is lehet. :)

Na helló, otthon.

Az alábbiakban a jelenetírós műhelyre készült "egy darab csokitól kitör minden feszültség  rosszul működő kapcsolatban" koncepció általam történt megvalósítását olvashatjátok. Ez műhelymunka, tehát az életemhez nincs köze.

Elfogyott a csoki (jelenetírás gyakorlat)

- Megjöttem!

- Ó, helló. Milyen napod volt?

- Ne is mondd, szörnyű. Van még a csokiból, ugye?

- ööö… nincs. Megettem.

- ...megetted? És nekem nem hagytál egy falatot sem?

- hát… igen! Te már megetted a részedet tegnap.

- A részemet? És ezért felzabáltad az egészet, ameddig én dolgoztam? Mióta szoktuk mi patikamérlegen kiszámolni, hogy ki mennyit eszik, és kinek mennyi jár?

- Hát elnézést, de engem úgy neveltek, hogy igazságosan kell elosztani…

- És az neked igazságos, hogy én reggeltől estig robotolok a munkahelyen, ameddig te itthon mereszted a segged, és annyi nincs benned, hogy egy kocka nem sok, annyi csokit hagyj, amikor…

- Jaaa, hogy én ilyen lusta szar vagyok, igen…

- Ne vágj a szavamba, basszus! Látod, pont ez veled a bajom, hogy soha nem vagy képes tekintettel lenni rám, amikor én naponta százszor többet szívok, mint te, és jól tudod, mennyire fontos hogy legyen itthon egy kurva kocka csoki…

- Oké! Itt van lenn a bolt, 3 perc, és…

- De érts már meg, nekem nem a csoki most a bajom, hanem hogy nélkülem már rég a híd alatt lennél, és erre az a hála, hogy a kaját megetted, a mosatlan halomban áll, a kukából folyik ki a szemét…

- Nekem meg tudod, miből van elegem? Abból, hogy minden áldott nap hazajössz, és szisztematikusan rajtam vered le az összes problémádat, és addig rinyálsz… csokik, meg ilyen faszomságok miatt, ameddig totál az idegeimre mész…

- Rinyálok? Rinyálok? Akkor érdekes módon nem volt bajod a rinyámmal, amikor hozzám költöztél a hisztis anyádtól…

- Amikor hozzád költöztem, nem gondoltam volna, hogy százszor hisztisebb leszel, mint az anyám…

- Igen? Ez a véleményed? Erre kell hazajönnöm, hogy még a pasim is csesztet? Komolyan, ha ma nem lett volna a Zoli, aki hozott nekem kávét…

- Óóó, a Zoli! Az a gavallér! Rózsát nem hozott, vagy…

- Jaj, talán zavar, hogy valaki törődik velem? Talán féltékeny vagy? És akkor én is féltékenykedjek arra a sok pornós macára, akit bambulsz mindig a gépeden?

- Az teljesen más…

- Ó persze, más! Na jó, nekem ebből elegem van. Tudod mit? Elmentem a Klárihoz. Nem bírlak elviselni. És a helyedben elgondolkoznék a jövőbeli terveiden, hogy ki a hisztisebb, az anyád vagy én!

*ajtócsapódás*