Lassan besötétedett. A Hermann tornyot már alig látom a Lido ablakából, ahol ülök. Tallinnban vagyok, orosz beszéd, házias koszt, akváriumok és észt feliratok vesznek körül.
Tervislik.
Värske.
Head isu.
A Lido a kötelezően meglátogatandó tallinni helyeim közé tartozik, a Promod mellett, amit kegyetlenül kifosztottam. A Lido orosz típusú önkiszolgáló étterem. A tányéromat héjában sült burgonyával nyakon öntő hölgy az én észt nyelvű kérdésemtől egy cseppet sem zavartatva magát magyarázta nekem oroszul, hogy fel kell mutatnom a védettségi igazolványomat, de nem nála, hanem a kasszánál. Meglepően zavartalanul váltott oroszra az agyam. Hipp-hopp.
Az utca túloldalán jólöltözött emberek igyekeznem az operaházba. Hmm, milyen régen is voltam én operán vagy baletten, pedig anyával annak idején még bérletünk is volt.
Az elmúlt két és fél napot anyával töltöttem. Nagy vidáman mutogattam neki az életemet, Syksyt, Antit, Tartut és mindent, ami engem jelenleg olyan boldoggá tesz. Anya mosolyogva szívta be a levegőt, a hangulatot vizsgálta persze az épülőben lévő házak vázszerkezetét, és dobott fel ilyen-olyan vállalkozásötleteket.
Drága anya, segíteni szeretne abban, amiben csak tud. De nekem tulajdonképpen mindenem megvan. És mindennél többet jelent nekem az, hogy magam teremtettem meg és magam tartom fenn.
Most elmegyek és jól megnézem Antit, hogyan hörög a színpadon. :) Már Tallinnt sem utálom annyira (tulajdonképpen sohasem utáltam).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése