nem, ne, ne sírj

Másfél napig egész jól is ment.

De ahogy a mindennapok felvesznek a vállukra és végigcipelnek az újabb napon, úgy szembesülök vele, hogy az újonnan észrevett részletek (van gyereksarok? alkoholmentes sör? milyen cuki az a hároméves aki már pótkerék nélkül teker az apja után) újra lényegtelenné válnak.

Belegondoltál Bogáta már abba, hogy ki leszel, mi leszel, mikor végleg elveszted a fiad?

Egy nem terhes nő. Nem leszek terhes a TMW-n, a finnugor diszkón, Vica esküvőjén, a FUFF-on, a CIFU-n. Nem lesz gyerekem jövő őszre. Egy sima normál nő leszek, akinek valamit kezdenie kéne az életével, fókuszálhat a karrierjére, a hobbijaira, járhat edzőterembe meg kocsmába a barátnőivel. Sokak számára ideális. Számomra is egyébként az lenne, ha nem jelente egyet a gyerekem elvesztésével.

Ne sírj, Bogáta. Rengetegen szeretnek.

Nem lehet örökké sírni. Nem lehet reggelig sírni. Sinderella úgyis odabújik melléd és dorombolva melegít. Meg Anti sem hagyna békén.

Sikerül is nem sírni, ha barátokkal vagyok, ha másra gondolhatok. Fejben tudom, hogy ami velem történik, cseppet sem rendkívüli. Ha nem esel teherbe, az a baj, ha teherbe esel, egymillió dolog mehet félre.

A tanszéki szobában félig reméltem, félig rettegtem tőle, hogy valaki rám talál. Utálok másokat terhelni a gyászommal, de egy ölelés rengeteget segít.

Néha sikerül időben elfojtani, néha nem.

Néha nem is kell. De ma este sajnos nem tudom abbahagyni.

kicsi szív

Emlékszem a megkönnyebbülésre, amikor az orvos először kimutatta a szívhangot. Január 13-a volt, és én először pillanthattam rá a fiamra. Valamiért nagyon féltem, hogy nem lesz szívhangja, de volt. 7 hetes terhes voltam, ő pedig babszem méretű.

Mi még nem tudtuk, de a bal szívkamrája már akkor sem volt kifejlődve. És azután sem fejlődött ki.

14 hetesen forgolódott bennem, amikor végre megtudtuk, hogy minden fontosabb genetikai teszt szerint rendben van. Újabb hatalmas megkönnyebbülés. Ekkor már túl voltam az első trimeszter nyomorain, egy pusztulatos influenzán, meg többrendbeli identitáskrízisen, és készen álltam arra, hogy bejelentsük a világnak, hogy babát várunk.

Nagy volt az öröm.

A mai napig kapunk gratulációkat. Pedig gyerekünk az nem lesz.

Az ember már csak olyan, hogy szabad idejében elképzeli, milyen babát hoz a világra. Szőke lesz, mint Anti, vagy barna, mint én? Égszínkék szeme lesz vagy bezöldül? Érdekelni fogják a vonatok, a traktorok, a kukás autók? Milyen daloktól fog elcsendesedni? Magyarul vagy észtül lesznek az első szavai?

Kiderül időközben, mennyi rokon-ismerős vár még gyereket. Milyen jó lesz ennyi kortárssal együtt lógni. Igazi kis csipet csapat. Megkapom a tanszéki babaruhákat.

A 16. heti ultrahangon is vidáman dobogott a szíve. A jobb fele. Háromszor is megvizsgáltak, sétáltattak, ide-oda pakoltak. A bal kamrába alig megy vér.

Pisze orra volt és apró kezei-lábai.

De ha egyszer születés után nem tudna életben maradni. Nem tudunk mit csinálni. Nem minden baba életképes, és a miénk nem az. Más babák más okokból nem életképesek, és az is ugyanolyan szörnyű.

Két hét múlva újra találkozom vele egy ultrahangon. Nem azért, mert bármi változna, hanem hogy jobban ki tudják deríteni, mi mehetett félre. Hátha egyszer lesz egy egészséges gyermekem is.

Aztán valahogy elbúcsúzunk.

Egy rendes szetu terhes nő nem emeli a kezét a válla fölé.

Sinderella szokott helyén, a bal oldalamon nyújtózkodik. Én fekszem az ágyban és kedvem van a hasamat simogatni. Hosszú nap volt, idegenvezettem Szetuföldön. Nem érzek még mozgást, csak azt, hogy van ott valami. Alma méretű fiúgyerek.

Esküszöm nem fogok folyton csak a terhességemről (majd a gyerekről) írni. De ez az én blogom, amiben arról írok, ami foglalkoztat, és ez most eléggé foglalkoztat. Még sosem vártam gyereket, és elég sok mindent át kell programoznom magamban, mire kibújik belőlem a prücsök.

Az első trimeszter jó szar volt. Hányinger, álmatlanság majd aluszékonyság, ködös tekintet és teljes fókuszálatlanság, ingerlékenység, ilyen-olyan fájás, plusz titkolózás, bizonyalanság és csak várakozás, várakozás a 12. hétre, hogy az orvosok végre szóba álljanak velem. Egyél folsavat és reménykedj, hogy benned marad a baba.

Ez a fáradékony, nyűgös, zsíros hajú, rózsaszín bőrű, egyre hízó nő itt a tükörben az új valóság. Ezt sikerült alkotnod, édes lányom. Várandós kismama lettél, azok egyike, akikről a feminista kollégáid enyhe lesajnálással nyilatkoznak kávészünetben.

Valószínűleg a lesajnálás az én fejemben is megtalálható volt itt-ott.

Most aztán én is azon unalmas anyukák egyike leszek, aki babakocsikat hasonlítgat és a fogzási lázról panaszkodik.

De kezdek egyre jobban megbékélni ezzel.

Igen, lehet, hogy babakocsikat fogok hasonlítgatni. Meg egy csomó béna dologról fogok beszélni meg béna dolgot fogok csinálni. Meg nehéz lesz és ijesztő. Ez nem macska meg nem kutya, hanem gyerek.

De ha nem ez a nehéz dolog várna, akkor várna valami más nehéz dolog. Például hogy miért nincs még gyerek. Vagy valami más.

Továbbá az én szüleim is csináltak egy csomó béna dolgot a kedvemért, és ennek eredményeképpen sikerrel felneveltek, és nagyon hálás vagyok nekik. Egy epikus feladatra vállalkozunk Antival, mert hiszünk bene, hogy sikerrel meg tudjuk csinálni, és az életünk gazdagabb lesz tőle. Létrehozunk egy embert! Legendás lesz!

Nem akarom túlmisztifikálni az anyaságot, vagy leönteni giccsel. Büdös lesz, fárasztó és gyakran kiborító. De akkor is jólesnek a bátorító szavak, a tisztelet, az őszinte kérdések a hogylétem felől, a segítség-felajánlás és a pozitív történetek más szülőktől arról, milyen örömöket hozott a gyerek az anyja-apja életébe. Terhesen még jobban támaszkodom a környezetem hangulatára, és még jobban érzem, hogy befogadnak-támogatnak-e, vagy kitaszítanak. Néha ezt érzem, néha azt.

Ma például jó érzés vett körül. Obinitsában örültek, hiszen nemcsak kedvelnek személyesen, hanem konkrétan egy szetu gyereket várok. Rieka Hõrn mesélt nekem egy csomót a régi szetu "nőnapi" hagyományokról, és kolléganőjével jól lecsesztek, mikor levettem egy zászlót egy szekrény tetejéről, hogy terhes nőnek nem szabad nyúztózkodnia, különben rosszul fordul a gyerek és lábbal előre születik meg.

A tizenhatodik hétben, lassan négy hónaposan már kész vagyok arra, hogy rendes Bogiból anyajelölt Bogivá váljak.

És annyit beszélek róla, amennyit akarok. :)