"A boldog családok mind hasonlítanak egymáshoz...

...minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan."

Mondtaja asszem Tolsztoj. (Ja. Google approved.)

Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy közhírré tegyem, hogy

lófaszt.

Félreértés ne essék, egyáltalán nem akarom eltagadni a boldogtalan családoktól a diverzitást. Valóban elég sokféleképpen lehet boldogtalannak lenni.

De a fenti idézet számomra mindig is visszataszító volt. Lehet, hogy csak én képzelem bele, de nekem ez valahogy mindig azt implikálta, hogy a boldogtalanság legalább sokszínűbb, sőt kreatívabb, míg a boldog családok egyrészt uncsik, másrészt valami fura titok ismerői lennének, amely hozzáférhetetlen, ezzel kvázi külön kaszttá emelve magukat, és ettől mind "nekik könnyű".

De lehet, hogy ez csak az én túlgondolásom.

Mindenesetre azt akarom mondani, hogy tessék szépen a boldog családokat nem túlmisztifikálni.
Ha valamik, hát nem ugyanolyanok.

Boldog családban lenni a következőt jelenti (az én definícióm szerint): két összeillő ember igyekszik folyamatosan közös nevezőre jutni (azaz minél hatékonyabban működni), abban a hitben, hogy együtt valami jobbra és többre képesek, mint külön-külön lennének.

Nem többet.

És most ebbe azért nem veszem bele a gyerekeket, mert kisebb korukban még nem kell nekik tolniuk ezt a szekeret, de ha jól mennek a dolgok, később maguktól hozzáidomulnak ehhez a vezérelvhez.

De hogy kik mitől illenek össze és kiknél mit jelent a közös nevező... please.

Vannak, akik szeretnek mindent sülve-főve együtt csinálni. Mások megőrülnének, ha folyton a másikat látnák.

Egyesek gyümölcsöző közös vállalkozást/kutatást folytatnak, míg másoknak ez maga lenne a pokol.

Vannak, akiknek pl. nagyon fontos gazdagnak lenni, vagy elengedhetetlen kapocs a közös vallásosság.

Van olyan család, amelyben a nő tökéletesen boldog, ha otthon süt-főz-takarít-nevel, meg az urát várja, míg máshol ettől borulna a bili, és teljes a nemi "emancipáció". (Bár én nem ezt tekintem emancipációnak. Szerintem akkor van egyenjogúság, ha mindenki jól érzi magát abban a szerepben, amelyet végez, függetlenül attól, mi az.)
Vannak, akiknek hármasban a tökéletes és természetes, vagy esetleg exogám kapcsolatban, meg vannak, akik ezt el sem tudják képzelni.
Gyerekkel vagy gyerek nélkül. Sajáttal vagy nevelttel. Sérülttel vagy egészségessel. Sokkal vagy kevéssel.
Itthon vagy külföldön. Külön, vagy közös ágyban. Külön, vagy közös kasszán.

Boldog és kiegyensúlyozott családokból származó ismerőseimet láttam már olyan elképedve összevitatkozni azon, hogy mi a családban a "normális" vagy a "helyes" vagy a "hatékony", hogy nem más, mint szűklátókörű fasság azt mondani, hogy a boldog családok mind hasonlítanak egymásra. Abban hasonlítanak, hogy működnek.

De ezzel a logikával a boldogtalan családok meg abban hasonlítanak, hogy nem működnek.

Ez nem észosztás akar lenni, hanem csak ki akartam írni magamból, mert borzasztóan bosszant, ha valaki bárhogyan is azt sugallja, hogy a boldogság egyszerű vagy kiváltság. Nem, a boldogság döntés, és alkalmazkodás, és jó szándék.

Minden boldog család a maga módján boldog. Meg minden egyén is.

Nincs ebben semmi alkímia.