üzenetek

A tabok ezresével szaporodnak a böngészőmben, a mari-angol szótár legalább 4-5-ször meg van nyitva, plusz a transzkripciós eszköz, hogy átlássam a hosszú bekezdéseket. Rendszeresen beleveszek a szintaxis útvesztőjébe, Tanja árgus szeme egyengeti ki a faramuci alárendeléseket és helytelenül kiszótárazott szavakat. Shit, ennél jobban kéne tudnom mariul, de legalább gyakorlok, mintazállat.

Pillangók röpködnek a gyomromban, ahogy a vk üzenetet jelez. Elképzelem, ahogy az általam elküldött üzenetek Joskar-Olában, Izsevszkben, Tartuban rezgetik meg emberek telefonjait, és azok meglepetten olvassák a kis hülyeségeket, amiket írtam nekik. Elképzelem, milyen fejet vágnak. Vajon örülnek-e, vajon egységnyi bekezdésben hány helyesírási, nyelvtani hibát ejtettem. (Azért ma is mariul kezdtem a levelezősdit, aztán jött az észt, ami udmurtba fordult, és befigyelt egy kis finn is. Meg angol. Az okmányirodában mint a hidegzuhany, nyilallt belém, hogy véletlenül észt illatívuszt használtam a finn szövegben - aztán kiderült, hogy nem, csak bepánikoltam.)

Minden újabb levél előtt szívverés felgyorsul, kéz megremeg, szem behuny, átfut rajtam egy néma fohász, enter. Gyerünk Bogi, ettől fejlődsz. Mostanában nagyon sok embernek írtam, akikkel hónapok, évek óta nem beszéltem. Ez baromira nem a komfortzónám.

Egy-egy ilyen produktív napra 2-3 egyáltalán nem produktív nap jut, de néha megértem: egy elszabadult gőzvonat tombol az érzelmi világomban ilyenkor.

Orosz vonatok és moszkvai Wizzair-járatok. Orosz vízum központ. Zizeg a fejem, ahogy a járatokat koordinálom egymáshoz, és már ott van a fejemben elképzelve, ahogy a vágóhídszerű bodegában hajnali fél 6-kor várok a felszállásra Ferihegyen, vagy álomittasan bámulom az Aeroexpress ablakából a moszkvai külváros százemeleteseit, felszállok a fekete csíkkal jelölt körkörös Kalcevo metróvonalra, tájékozódok a szürke-piros alapon fehér betűs útbaigazító táblákon a Kazanyszkij állomáson, kissé szorongva megágyazok magamnak a kék kárpitos placckartkocsiban. Tatamm-tatamm. Orosz vidék, díszes ablakú házak, ipartelepek, melyekről soha nem lehet eldöneni, hogy működnek-e vagy sem. Izsevszki kábelek, sarkani olajkutak, nyírek és fenyők, dombok és festetlen utak. Magas tornyok Kazány sziluettjén, fekete kocsik és alkoholmentes sörreklámok. Joskar-Ola laza nyugissága, gombákkal és falusi árusokkal teleszórt járdája, mari feliratok, végeláthatatlan mezők elszórt szent ligetekkel, Uncso színes utcafrontja, egyedi hangulata, mintha maga a falu egy világszférák közti átjáró lenne, nemcsak a hozzá tartozó liget. Mert nekem tulajdonképpen az. Minden út Uncsóba vezet - Чыла корно Унчыш вӱден нангая, ahogy Tanja mondta.

Első utam Oroszországba, melyet magam szervezek. Első út, amin nem diák vagyok, hanem a létező, meglévő tudásommal kell saját nevemben funkcionálnom, navigálnom, dolgokat elérnem.

Nyíííí bárcsak már ott lennék.