Péntek este van, és magammal igen elégedetten verem a billentyűzetet a Barlovában. Becsületesen végigcsináltam minden edzést, minden litvánházit, minden modalitásos tudományos cikket, neveltem egy kombuchát és nem hanyagoltam el senkit. Itt van még ez a Postimees-cikk, amit jó lenne befejezni, de most egy kicsit csak pihenek és örülök.
A Sulps/Naiiv tulajdonosa befűtött a hideg hajón. Regina és én lehuppantunk a kanapékra és vártunk, hogy bemelegedjen a kandalló. Más nem is jött be a hajóra egész vasárnap este, miénk volt az Emajõgi ezen apró része, és kiélveztük minden pillanatát. Regina szuper, ahogy a Naiiv tulajdonosa is, én meg büszke voltam, hogy létre tudtam hozni ezt az estét. Ringott a padló, sötéten folyt kint a víz, vasárnap este csak kötelességtudatos helyiek hazafelé menet, illetve tanácstalan turisták járták az utcákat. Egy kicsit indokolatlanul szeretem a vasárnap estéket a belvársban: minden olyan békés és összezavarodott. Éjfél körül csupán a fáradtság miatt kúsztunk haza.
Santeri ragyogott a boldogságtól az 50. szülinapján. Én is ragyogtam az örömtől, hogy elmondhattam a többieknek, hogy mégis benne maradok a Kännu Peal Käbiben, és csinálhattunk egy remek koncertet. Santerihez elmenni mindig öröm és kiváltság, főleg hogy lenyűgözhettem annak a történetével, hogyan égettem el a kandallójában Imar szerelmes leveleit 2021-ben. De a legjobb mégis Heini volt, hogy vele végre beszélgethettem egész pontosan 2021 óta először, és ezt senki és semmi más nem pótolhatta volna. Egyes emberek pótolhatatlanok az ember életében, még akkor is, ha nem beszélgetünk valami sokszor, és nekem Heini az.
Orsi belecsobbant az obinitsai mesterséges tóba. Elvittük magunkkal Szetuföldre gombászni és felfedezni. Lüübnitsában vettünk egy indokolatlan méretű zsák hagymát, Obinitsában körülnéztünk a Taarka Tarõ finnugor szentélyében, a Meremäe kilátótoronyban elláttunk Petsereiig, a Piusa folyó völgyében leszedtük a rókagombát és megmártóztunk a hideg, varázserejű vízben. Senki nem mondhatja nekem, hogy a Piusa folyónak nincs varázsereje. Receptre írnék fel egy délészt túrát minden kiégett értelmiséginek és alulszocializált cserediáknak, hadd szeressenek bele örökre Észtországba, és keressék ugyanazt az érzést (hiába) máshol.
Anti mellett állva a Meremäe kilátóban a bőrömön éreztem a fájdalmát. Az ő gyerekkora ott van Petseriben és azon túl. Az ő egyetemi évei, kutatásai és magányos felfedezései ezek a dombok, völgyek, földutak és félig elhagyott falvak. Ellátunk a petseri gyár kéményéig de az a hely világokra van tőlünk. Ha valami értelme van az életemnek, az ez. Érezni magamon minden finnugor nép minden örömét és problémáját, érteni, honnan jön az öröm és a bánat, mit lehet tenni, legyen az csak csöndben hallgatás.
Soha nem fogom ezt megunni.
Ehh!
Izgalmas beszélgetések folynak e-mailekben, izgalmas felkérések érkeznek innen-onnan.
Végigmenni a folyosón a tanszéken, játszani a MyFitnessben, leülni egy kávészünetre, elmenni ebédelni és kibeszélni a világot, belefutni emberekbe váratlanul, örülni, szeretni, várni, mit hoz még az élet...
Mivel érdemeltem ki a konstans pillangókat (és lovakat és százlábúkat) a gyomromban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése