elbúcsúzás 2024-től

Kicsit nehezen szánom rá magam ennek a posztnak az írására, ahogy az írásra általában.

De 2024 is megérdemli, hogy elbúcsúztassam.

A szavak, amik eszembe jutnak róla: hála, biztonság, egészség, szeretet, álomszerűség.

Nem olyan rossz szavak egy évre nézve. :) Na de jó, csináljuk ezt valahogy normálisan.

MUNKA, EGYETEM, TANÍTÁS

Az év során, főleg az első felében igyekeztem belerázódni a doktoranduszi életbe és valahogy tető alá hozni az első cikkemet. Teljesen nem sikerült. De részben igen. Imádom továbbra is az egyetemet, a kollégáimat, és különösen az órákat, amikre jártam, de jövőre mindenképpen több időt kell töltenem az irodámban, és jobban kell fókuszálnom a tudományos karrieremre, különösen az írásra, mert különben semminek semmi értelme. Ellenben nagyon büszke vagyok az eddigi kutatásomra, a jól sikerült kvalitatív interjúimra, a SOUL-előadásomra, az első recenzió-megbízásomra, és ahogy lassan beeszem magam a komolyan vehető tudományos közösségbe.

A 2 csoport + 1 magántanítvány felállás finntanítás terén nekem bejött - bár lehet, hogy ezt is csökkenteni kellene. Valahogy, ahogy egyre észtesedek el, úgy érzem magam egyre nagyobb imposztornak finn terén. Viszont nagyon szeretem minden diákomat, és nincs szívem búcsút mondani nekik. Továbbá a tanítás nagyban segít abban, hogy ne felejtsek el finnül. Valami azt súgja, hogy nem sokáig marad így ez az oldala az életemnek, de ameddig így marad, szeretettel, becsülettel csinálom.

ÖNKÉNTESSÉG, FINNUGORSÁG, ZENE

Úgy tűnik, amit a legjobban élvezek és a legjobban megy, még mindig a varázslénykedés a finnugor világban. Hogy itt mennyi minden történt!

Először is, végigvittem még egy évet, majd sikeresen leköszöntem a Hõimulõimed elnöki tisztségéről. A második év sokkal simábban és magabiztosabban ment - csináltunk egy mari táncházat, egy második finnugor diszkót, megjelent egy csomó tag csomó cikke, kirándultunk a Sörve-félszigetre, kiadtuk a lűd nyelvtant, szerveztünk szaunaestét... nem is tudom-bírom összeszámolni, mennyi minden történt. A nem-főnöki tisztséget megszokni meglepően nehéz, de mégis kellemes változás. 35 évesen már igazán nem kell a junior szekciót vezetni.

A Kännu Peal Käbi életében mindenképp csúcspont volt a Tallinn Music Week, mely annyira nagy hatással volt rám, hogy még blogolni is bírtam róla. Utána jött a változás: Anti kilépett, és sok ideig úgy volt, hogy én, is de meggondoltam magam - azonban elment Heikki, és persze Rodolfo sem tudott már velünk maradni, hisz Japánba költözött. Ez a sok változás és a velük járó sokkal kevesebb koncert azonban valahogy csak dobott a kedvemen a zenekarban maradáshoz és aktív részvételhez: a TMW után a másik egyértelmű csúcspont a rokon népek napi fellépés volt Narvában (szinte) az "új felállással": megerősített benne, hogy van még keresnivalónk a színpadon, és szuper új dolgok várnak még minket.

Twitteren tavaly örültem neki, hogy elértem az 1200 követőt. Most jelenleg 4900 van (bár volt már 5000 is). Ennek mindenképp látom a hatását: meginterjúvolt Sergei Sumlenny a finnugorokról, Sophia Smith Galer a lűd projektről, Thomas Mitchell az orosz ellenzéknek adott anyagaiban használta fel a felem készített interjúját, Antal Dániel a finnugor zene ügyét karolta fel, és ahogy fogalmazott, "visszaadtam kicsit a hitét az emberiségben"... :D Most jelenleg a brit nagykövettel való találkozásra várok. Viszont a rohadt élet, egyre nehezebb ignorálni, hogy ki és hogyan birtokolja a Twittert, és az milyen károkat okoz a világnak. Át kéne nyergelni a Bluesky-ra, át kéne keretezni kicsit a kontentemet, bele kéne vágni a videózásba, de 'szom de nehéz otthagyni 5 év alatt összegyűlt 5000 követőt.

Aztán ott volt a FUFF. Aminek a hatását és eredményét még mindig nem érzi a világ eléggé, de én igen, és mindenki más is, aki ott volt! Nekik igenis életük (vagy legalábbis az évük) egyik legjobb pár napja volt az a bizonyos néhány júniusi nap, ami sokaknak kihat az életére még mindig. Idén újra csinálunk workshopot, illetve feltett szándékom szélesebb körben elterjeszteni az elkészült alkotásokat.

Kicsit nőtt az előadások, random bohóckodások száma is. Márciusban Lettországban és két lengyel városban propagáltuk a finnugorokat (szuper jó volt), májusban az országos finn nyelvi versenyen tartottunk egy kis finnugor játékos délutánt, Anna Makeevvel három óvodában is felléptünk, az év második felében kétszer is eljutottam Mulgimaa-ba a magyar kajámmal. Igen, ebből is szeretnék többet. Főleg Antival. <3

Jó, ha az ember csinálja ezt a rengeteg dolgot, és még jobb, ha ezért meg is jutalmazzák. Októberben megkaptam a Veelinnurahvaste ösztöndíjat kiemelkedő unikornisi tevékenységemért, és bár ez nem okoz különösebben nagy változást az életemben, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól.

A részvételem tavasszal az (eel)arvamusfestivalon új szerepet nyitott meg az észtországi közéleti szereplésemben, név szerint a külföldi nyelvtanuló szerepét. A kerekasztal-beszélgetés szuper jól sikerült, és a szeptemberben írt cikkem is nagyon pozitív visszajelzést kapott. A brit nagykövet érdeklődését is ez keltette fel irántam. Ez, illetve általános bevándorló-dolgok Észtországban nagyon is foglalkoztatnak engem, és talán könnyebben is emészthetők, mint az elvont finnugor világ. Meglátjuk!

Ja és a portré(szerű)interjú a Maaleht-ben. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora méretben látom a fejem egy hetilapban, de láss csodát. Ennek nem volt nagy visszhangja, de nem bánom. Megerősített abban, hogy még mindig van érdeklődés irántam, és ez bőven elég.

BARÁTOK, KAPCSOLATOK

Először is a legfontosabb: Anti még mindig megvan! :) És továbbra sem kíván menni sehova, amiért nagyon hálás vagyok neki. Rengeteg közös kalandban volt részünk, rengeteget nevettünk, piszkáltuk egymást, pihentünk, küzdöttünk vállvetve valamiért, meg néha egymás ellen is. Nem lett a kapcsolatunk semmivel sem rosszabb, sőt.

Barátok terén a változás szintén többnyire pozitív. Nagy örömömre több sokéves kollégával-zenésztárssal érzem úgy, hogy eljutottunk a megértés és a bizalom szintjére. (De jó, hogy nem léptem ki a KPK-ból!) Szorosabb lett a viszonyom Edinával is.

A legjobban mégis a szeptember óta kialakult társaságnak örülök Orsival, Reginával és Bridge-dzsel. Ők kifogyhatatlan örömforrás, ami remélem, még sokáig megmarad.

A helyzet az ugyanis, hogy én örülök, ha új barátokat szerzek, de legalább annyira örülök annak is, ha egymással barátkoznak össze, vagy alakul ki köztük valamilyen pozitív kapcsolat nekem köszönhetően. Ezért élveztem olyan rettenetesen a FUFF workshopot is: láttam, ahogy emberek ismerkednek meg pont azokkal, akikre adott helyzetben szükségük van, és maradnak, fejlődnek ezek a kapcsolatok tovább. Ez az igazi érték.

Amúgy az év új embere Kristi Ilves. Az év régi embere Petar Kehayov, illetve a pszichológusom, Irén, de tudnék még írni mellé jó néhányat. Csak valahol őket is meg kell említeni. :)

EGÉSZSÉG, JÓLLÉT

Érdekes, hogy az egyik, amire a legnagyobb hangsúlyt fektettem idén, szinte egyáltalán nem látszott meg a szociális médiámban, és alig páran tudtak róla. (Pacsi Vicának, aki mindig türelemmel meghallgatta az aktuális kínomat.) Márciustól fogva, de különösen az év második felében komolyan befektettem az egészségembe. Szerváltam egy személyi edzőt, megismerkedtem a különféle masinák húzogatás-tologatásának tudományával, megtanultam kalóriát számlálni. Miután ez önmagában nem váltotta meg a világomat, szeptemberben beneveztem egy 8 hetes challenge-re, minek eredményeképpen gyakorlatilag minden nap edzettem, napi 10 000 lépést gyalogoltam és vezettem a kalóriákat is - és végre-végre sikerült fogynom, izmosodnom. Október 31 napjából 27-ben voltam edzőteremben, a november szintán hasonlóképp telt. A challenge adta tudás a mai napig elkíséri a mindennapjaimat, most is min. 8000 lépést sétálok, most is min. heti 4-5-ször veretem az edzőteremben, és sokkal, sokkal többet tudok a kajáról, mint korábban. Küzdök a normális fehérje- és vasbevitellel, és megtanultam kombuchát nevelni. Jól érzem magam a bőrömben, relatíve jól funkcionálok. 2025-ben szeretném csökkenteni a szervezetemet irritáló anyagok bevitelét és a felesleges túlevést. A kaja jó, nem kell rosszul lenni tőle.

Mindemellé komolyabban kezdtem veni a hidratálást és a rendes bőrápolást. Teljesen más dolgok mellett kötöttem ki, mint amiket 2024 elején gondoltam, de nem bánom a sok időt, amit ennek a kutatására fordítottam, és meglepően élvezem - mind a kialakult rutint, mind az eredményt.

Illetve idén is vettem egy halom ruhát, aminek nagyon örülök. Na jó, nem abszolút mindegyiknek - de mostanra kezdek sokkal tudatosabb lenni a ruhatáramat, főleg az anyagokat és szabásokat illetően, és sokkal jobb viszonyban vagyok a szekrényemmel, mint tavaly. Volt néhány világmegváltó felismerésem.

Szóval volt egy kis glow-up, különösen 2024 végén. :) 2025-ben folytatódni fog!

DOLGOK, AMIK NEM KELLENEK

Nagyon szeretném folytatni a 2024-ben, különösem 2024 utolsó negyedében kialakult életemet, de ebbe természetesen beletartozik néhány elengedés is.

Nagyon tetszett, ahogy egy pszichológus fogalmazott valamelyik tanácsadó hasábjában, valami olyasmit, hogy a boldogság egyik fontos sarokköve menedzselni az életünkben lévő emberek szerepét és a rájuk fordított időt. Néha ez az idő és szerepkör egyes emberek esetében itt-ott változott (csökkent vagy nőtt), és ezeket néha kisebb krízisek előzték meg. Viszont ez a hozzáállás segített kicsit nyugodtabban és kevésbé abszolutista módon közelíteni ezekhez a változásokhoz: nem arról van szó, hogy valaki már nem a barátom vagy ki akarom zárni az életemből, csupán igazítok a szerepén és a vele töltött időigényemen. Néha a nyugodt hozzáállás még mindig kihívást jelent, de mindig igyekszem, és esendő bűnös halandó lelkek vagyunk, ugye.

A Postimeesbe publikáltam pár cikket az év során, viszont nem vagyok biztos benne, hogy ez folytatódni fog. Korábban volt egy jól működő munkakapcsolatom a véleményrovat szerkesztőjével, de mióta őt áthelyezték, sokkal nehezebb lett megjelentetni valamit a véleményrovatban, és kaptam visszautasítást is. Meg amúgy is, kicsit fura dolgok mennek most a Postimeesben. Ki ez a Martin Ehala?

Nem kell továbbá olyan nagyon utazni. Mindig mindenki azt kérdezi tőlem, hova utaztam vagy tervezek utazni az év során. De idén a franciaországi út, a hamburgi konferencia és a mostani karácsony (no meg a csodálatosan eseménytelen tartui nyár) megerősítettek abban, hogy nekem egyáltalán nem hiányzik az utazás. A világ összes csodája és izgalma nagyon jól megvan nélkülem.

Idén kiléptem az Észak szerkesztőségéből és felfüggesztettem egy időre a nevelőoothonkodást is. (Bár nemsokára újrakezdem, hehe.) Jó sok mindenre mondtam nemet, mert nem mindenre van időm. Volt néhány kapcsolat is, amit talán lett volna lehetőségem mélyíteni, de nem tettem, és valszeg ez volt a helyes döntés. Élvezem ezt a szakaszát az életemnek, amikor a főbb dolgok a helyükön vannak, és foglalkozhatok a finomhangolással. Abban sem vagyok biztos, hogy rengeteget fogok ide blogolni a jövőben.

ÉS MÉG AMI JÖN

És persze volt pár ilyen-olyan random esemény. Például a petíció a Viljandi Kultúrakadémián történtek miatt, mely tényleges hatást gyakorolt az egyetem működésére. Az egy igazi hullámvasút volt, ami csodával határos módon megtérült.

Részt vettem az Ääremaastikud élményszínház három napján is, bár nem sznészként, hanem konyhásként. :) De történetesen imádok nagyobb csoportokra főzni, és hálás voltam, hogy hozzátehettem egy ilyen különleges élményhez, ill. lakhattam pár napot a legendás Eikellegimaa-n. Ez is olyan pár nap volt, ami rengeteget adott az évhez.

Az év során gazdihoz adtam két macskát: Puumát és Kuzját. Mindkettőre büszke vagyok, de különösen Puumára, aki a volt diákomhoz, Dorkához került a tesójával, Panterrel, és nagyon boldogok együtt. (Említettem, ugye, mennyire szeretem, ha szerepem van pozitív kapcsolatok kialakításában.)

Még mindig nincs vége a lakást érintő hülye pernek, de legalább történtek előrelépések, mi több, a nekem tetsző irányba. A következő nekem tetsző lépés lehetne az, hogy végre befejeződik ez az egész istenverte cirkusz. Nem szeretek bíróságra járni.

Félretettem x mennyiségű pénzt. Megmondtam magamnak év elején, hogy mennyit akarok, és sikerült. Nagyon örülök neki.

Illetve az évhez hozzátartozik az a rengeteg nap és élmény, amiben nem én tevékenykedtem aktívan, hanem mások tettek számomra széppé. Ilyen volt az évi több Kirjanduskohvik, vagy a január eleji talsipüha Obinitsában. Ilyen továbbá a sok szuper edzés, amin részt vehettem, a finom ételek, amiket ehettem, a kellemes kávézók és bárok, ahova elbújhattam és ahol mosolyogva üdvözöltek, a tavak, amikben úszhattam és az ösvények, amiket taposhattam, az üzenetek, amiket idegenektől kaptam (már ha pozitívak voltak), a cikkek, könyvek és videók, amiktől okosabb és műveltebb lettem (remélem).

TERVEK 2025-RE

Néhány dolgot csak fenn szeretnék tartani. A kapcsolatom Antival és a barátaimmal ezek közé tartozik. Meg a munkám az egyetemen. Azt is fenn szeretném tartani, ha lehet. :) Szeretnék a Hõimulõimed-ben is benne maradni, bár nem feltétlenül oda akarom fókuszálni az energiáim zömét.

Van, amit szeretnék fejleszteni. Ilyen a lakás itt-ott, meg a kertgondozási képességeim (melyek jelenleg nem léteznek, a kertem viszont igen, szóval ezzel valamit nos kezdeni kéne).

Van, amivel úgy érzem, hogy jó úton vagyok, de még nem értem célba - ilyen az egészségem, a ruhatáram és a napi rutinom.

És van, amibe lassan ideje belevágni. A helyzet ugyanis az, hogy idén félúthoz érek a doktori tanulmányamban, és lassan ideje lenne gondolkozni azon, mit szeretnék csinálni, ha a Tartui Egyetem nem finanszírozza tovább ezt a pazar életmódot, amit itt folytatok. És ha komolyan gondolom, hogy vállalkozni szeretnék és a saját főnököm lenni (neadjisten családot alapítani), akkor azt el kell kezdeni építeni nem jövőre és nem is fél év múlva, hanem most. Ötleteim vannak, nem is egy. (Belegondolva talán ez a baj.) Ideje legalább egyből valóságot csinálni.

Szóval az idei évet a tudatos növekedésnek szentelem. Meglátjuk, hogy alakul.

De rohadt hosszú lett ez a poszt.

Szóval ennyit az elmúlt és a leendő évről. :) A világ helyzetésről direkt nem írtam most, mert, nos, minek. A megőrülés elkerülése érdekében igyekszem saját hatáskörömre koncentrálni, eltekintve rendszeres és nem rendszeres adományozástól.

Hajrá nekem, és hajrá nektek is!