Alszom. Vagy nem, mert egy kicsi szőrgombóc nyomakodik az oldalamba. Egy kis gerinc, egy medencecsont, egy apró láb, egy farok csiklandozza az arcomat. Félálomban megsimogatom, de túl kába vagyok ahhoz, hogy folytassam a cirógatását. A kezem megáll rajta. Kikúszik alóla, mocorog, helyezkedik, tesz egy kört majd megint ledobja magát mellém. Megkeresi, ahol behajlítom a lában, a könyökhajlatomat, az ölemet, a nyakam és a vállam közti gödröt. Halkan durmog. A durmogás álomba ringat engem is. Nemsokára úgyis újra felébredek arra, hogy Sinderella megint az oldalamba furakodik és a farka az arcomon fickándozik.

Az éjszaka sötétjében a két hatalmas szeme világít, azzal néz rám mint a legjobb barátjára. Haverok vagyunk, ugye. Együtt tök jó. Együtt nincsen semmi baj.

Egymillió ilyen éjszakánk volt. Akkor értettem meg, hogy nagy a baj, amikor először nem jött velünk aludni.

Nem tudom, jövő héten lesz-e még macskám.