A víz felszíne hideg volt.
Mármint tudjátok, az a fajta hideg, amikor az ember este csobban bele, és a levegő már elkezdte hűteni a legfelső 1 milimétert.
Drage ugyanolyan gyönyörű volt, mint tavaly és tavalyelőtt, nem hiányzott egy sziget sem, és a tenger is ugyanolyan kék volt reggelente. Éjszaka már furcsa indigószínűre változott.
Még sosem voltam ősszel itt. És mint olyan, furcsa volt megtapasztalni, hogy bizony a horvát tengerparton is elkezdődik az ősz. Névnapomon még bougainvilleával köszöntött Csaba, és szeptember 18-án is bérelt hajóról csapódtunk bele a tengerbe, fagyiztunk és csevapot grilleztünk, de néha bizony már elkapott minket a zápor, és hidegen fújt a szél az esti kártyaparti közben. A két dragei kocsma egyike már bezárt, gyerekek sem nagyon szaladgáltak már a köves strandon, sőt, egy nap egy helyi kislányt láttunk hazabattyogni, sporttáska méretű iskolatáskával a hátán. Nahát, Dragéban van, aki suliba jár...!
Szóval úsztunk a halak közt, gyűjtöttünk kagylókat, ugráltunk a hajóról, felmásztunk a Velebit hegyeire, korzóztunk Zadar sikátorain, hallgattuk a tengeri orgonát, meg felmásztunk a toronyba, ahol lefújta a fejünket a szél (illetve megsüketített minket a harang), és lőn este és reggel, és lórumoztunk és gyűlöltük egymást, aztán megint imádtuk, de az a hurrányaralunk-lendület már csak nyomokban volt ott az élményben.
Most meg már hideg van és kabátot kell vinni magunkkal, és Csabával csak pislogunk, hogy nahát, mikor lett ősz.
Ez a nyár mintha végtelen lett volna. Már el is felejtettem, hogy létezik más, mint meleg és utazás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése