Én fehér ingben voltam, ő feketében. Ölelkezve feküdtünk a kanapén, mint jin ég jang.
Ő sírt, aztán én sírtam.
A lakás romokban hevert, ahogy a közös terveink, az önbecsülésünk és a világról alkotott képünk is.
Az autók kint zúgtak, a konyhából valamilyen szag áradt, de nem voltam hajlandó már takarítani egy ideje. Az egész életem visszafojtotta a lélegzetét.
Egyszer majd, ha nagy leszek, újra tükörbe tudok nézni, és akkor majd azt mondom, hogy ahhoz ennek meg kellett történnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése