szorosan a karjaiba zár, lerázza a cipőjét és megkérdezi Syksyt, mire készül éppen, engem pedig arról, hogy milyen napom volt, hátradobja lófarokba kötött szőke haját, rám mosolyog, rutinosan előkapja a dohányzóasztalt, elmosogatja és eltörölgeti az edényeimet, megkérdezi, segíthet-e még, leellenőrzi, elég meleg-e a kályha, beleszürcsöl a fekete teába, elmeséli, mi volt a munkában vagy mit alkottak épp a zenésztársai, beszélgetünk egy kicsit a közös finnugor dolgokról és a közös barátainkról, megdicsér ha ügyes voltam, fegyelmezetten megeszi, amit elé rakok és még egyszer elmosogatja az edényeket, türelmesen megölel, ha valami bánt, hangosan mereng egy véletlenszerű - általában finnugor - témán, beleharap az alsó ajkába, váratlanul elneveti magát, váratlanul gyönyörűnek nevez, védelmez a széltől, az esőtől és a fejemben táncoló depressziótól, visszaveri a vissza-visszatérő démonokat, rendületlenül a karjaiban tart miközben én magzatpózban sírok, nevet az indokolatlan hisztimen, lepereg róla a világ igazságtalansága és a generációs krízis, az alkotói válság és szégyenérzet, meghatódva fogad minden csésze teát és tál levest, elmerengve pengeti a saját dalait a gitárján, együtt énekel az autórádióval, a youtube-playlisttel és az ortodox pópával, átadja magát a zenének, a gondolatnak, a hangulatnak és nekem.
You don't have to be anything or prove anything.
That's not how love works.
And least of all do you have to be perfect.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése