A Protokollkommunikáció instagram-oldalán bukkant fel ez a kérdés, és gondolkodóba ejtett.
Na nem azért, mert olyan nehéz lenne bármit is találni, amiért hálás vagyok anyának. :) De hogyan foglalom szavakba? Mi a legfontosabb?
Nem is olyan egyszerű. Mint mindenkinek, nekem is rengeteg gondolatom és érzésem van édesanyámmal kapcsolatban. De a legerősebb a megnyugvás. Ha anya ott van, akkor minden rendben. Akkor a dolgok meg lesznek oldva valahogy. <3
Na de és még mi? Hol tudom tetten érni anyukám hatását magamon és hol tudok hálás lenni? Úgy döntöttem, kiemelek 5 dolgot, nyilván 6 lett belőle.
-
Általános iskolás osztályfőnököm, Gréti néni
mondta egyszer, hogy sokan örülnének, ha ilyen anyjuk lehetne, aki ennyire
partnerként kezeli a gyerekét, és nem akar uralkodni felette. Ezt nagyon megjegyeztem (a 13 éves fejemmel) és valószínűleg igaza volt. Azt hiszem, az az egyenrangú hozzáállás, megérteni vágyás és
rugalmasság, amivel anya kezelt és kezel engem (és a tesóimat), meghatározó
hatással volt arra, ahogy én kezelem az embereket. (Ami remélem nagyrészt jó.)
- Hálás vagyok azért, hogy mindig az értelmes
dolgokat értékelte, és azok felfedezésére bátorított. Sosem motiválta a
kinézet, a presztízs, a hatalom, a befolyás. (Persze utóbbi kettőre azért szert
tett, de sosem ezek voltak a végcélok.) Anya a Hermione Granger típus,
könyvmoly és matekzseni, de megbocsátotta, hogy én végül nem lettem olyan, mint ő,
és sosem ellenezte, hogy bölcsész pályára lépjek. Nagyon örülök, hogy hagyta, hogy a saját életemet éljem.
-
Mindig nagyon világosan és értelmesen tudott
magyarázni. Ha anya mondta el, mindig megértettem és mindig biztonságban
éreztem magam.
- Apával szinte mindig közös álláspontot
képviseltek. Nagyon ritkán volt, hogy egyik szülőm mellett állást kellett
foglalnom a másikkal szemben. Nem voltunk eszközként használva, és nem
versenyzett egyikük sem azért, hogy neki „higgyünk” vagy őt „jobban szeressük”.
(Persze ez ugyanígy apa érdeme is. Neki is kéne egy lista!)
- Hálás vagyok a zene szeretetéért. Bár sok
szempontból elcseszettnek bizonyult a zenei oktatásom, nagyon fontosnak érzem,
hogy négyéves koromtól jártam zeneiskolába, kórusba, énekeltünk, zenéltünk
otthon együtt, a tesóim is tanultak hangszereket és együtt is zenéltünk
(nyilván ők sokkal ügyesebbek), és ez a tudás végül nagyon sokat adott.
- Naéshát végső soron azért vagyok hálás, hogy
hajlandó fejlődni, új dolgokat felfedezni, felülvizsgálni magát, változni a
kedvünkért (meg a sajátjáért is, persze). Tudom, hogy ebben munka van, és
értékelem.
Anya, annyi idősen, mint én, a harmadik gyermekét szülte. Ahogy
öregszem, úgy vagyok egyre megértőbb iránta. Huszonévesen az ember mégiscsak
fiatal, és fogalma sincs, hogy kéne ezt a dolgot csinálni, csak teszi, ami
szerinte remélhetőleg a legjobb. Aztán a gyerek valamilyen lesz. (Na hát
igazából nyelvet tanítani is ilyen.)
De azért én elég jó anyát fogtam ki. :)
Tudom, hogy anyák napja egy hete volt, de itt Észtországban, és a világ legnagyobb részén ma van anyák napja. Úgyhogy ez a bejegyzés egyáltalán nem késett el. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése