Az egyetem főépületéből távozva arra gondoltam, milyen boldog lenne a 7-8, de akár 2-3 évvel ezelőtti Bogáta is, hogy itt sétálok, a Tartui Egyetem főépületéből távozom az esti kóruspróba után, ugyanis a Tartui Egyetem Akadémiai Női Karában énekelek.
A szél hűvösen fúj, a levelek sárgák, engem otthon vár a befűtött otthon, a párom és a macskáim. De én még betérek a Vein ja Vine-be, iszom egy pohár fehérbort és átismételem a kórusműveket. Hazaérvén gyógynövénytea vár és összebújás. A felkészültség megnyugtat.
Lassan összeáll a második cikkem is, juhhú.
Rokon népek hete van.
Egy időre megfeledkezem az egészségügyi problémáimról. Megkönnyebbülés. Máskor elég sokat pörgök rajtuk.
Az egyensúly megvan, bár erős kilengésekkel. Néha a legkülönbözőbb pillanatokban ki akarom sírni a szememet, máskor nem hiszem el, hogy ilyen jó minden.
Múlt héten kellett volna szülnöm. Pénteken meguntam, hogy sehogy sem sikerül kisírnom magam, úgyhogy elővettem a kamerát, a tripodot és a ringlightot, és belemondtam az objektívbe az egész történetet, 2025 elejétől. Az is megkönnyebbülés volt. És valahogy jó tudni, hogy valahol fel van véve, érdekes módon. Amikor Imar kicsinált és azt próbáltam feldolgozni, akkor is használtam a kameraterápiát.
Most sincs nagyon sok vagy specifikus mondanivalóm. Igyekszem minden napnak örülni, és egy pöttyet jobb lenni, mint előző nap.
A világ jelenlegi állásával nem is nagyon akarok hosszabb időre tervezni. Örülök minden békés percnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése