Oulu 4.1

Igen, a 3. hetet egy az egyben kihagytam.

Hiba.

Mert írni akartam Kuusamoról (amibe soha nem mentünk be, csak a környékére, így biztos vagyok benne, hogy csak egy internetes hoax), Rovaniemiről, a Hailuoto-ról, a kurzus végi projektről, a játékokról, emberekről, eseményekről, gondolatokról.

De az a helyzet, hogy véget ért a kurzus, és nem volt időm erre, mert a 3. hét minden energiámat igénybe vette.

A búcsúbulin bámultam az embereket és arra gondoltam, mennyire igazságtalan dolog elbúcsúzni megismert és megkedvelt emberektől, akik közt teljesen jól éreztem magam.

Nem nehezítette meg az elköszönést az sem, hogy mindenki a nyakába akasztott egy kartonszívet, hátracsapta, és utolsó feladatként mindenki írt valami kedveset a másik hátára. Aztán most tüncögök ezerrel meg szótárazok. :)

Meg vérfarkasosat játszom.

Meg elájulok a fáradtságtól.

Egész tisztességes sötét van most már így hajnali 1 környékén (és július vége környékén).

Ezt a tiszta levegőt, ezeket a keresetlenül emberközeli házakat, utcákat, nyírfákat, tópartokat nagyon fogom hiányolni.

Talán nem ez volt a legeslegjobb dolog az életemben... de mindenképpen a legjobbak közt van. Na nem akarok elérzékenyülni.

Egyébként legjobb jegyet kaptam minden részeredményre a kurzus során. (Miért?!) Juhú. :)

Pitää mennä nukkumaan, ja huomenna lähdetään Helsinkiin!

Oulu 2.4

Nem tudom mi történt, talán látszott az arcomon, hogy épp nagyon élvezem a fülesemből szóló zenét a zöld lámpára várva, de megláttam, hogy néz, az utca túloldaláról, a biciklijén, és a bajsza alatt mosolyog. Pirulva lesütöttem a szemem, próbáltam visszatérni a zenébe, aztán lopva visszapillantotta, és láttam, hogy még mindig néz, egyre nagyobb mosollyal. Zöld lett, a biciklijét felém fordítva elindult, az utolsó pillanatban kikerült, akkor már leplezetlenül vigyorogtunk egymásra.

Ezt azért írtam le ide, mert különben elfelejteném.

Ez, meg a random svéd srác, aki úgy tett, mintha a sétálóutcát keresné, pedig mint kiderült, inkább csevegni szeretett volna. ("Tudod, ez hozzánk a legközelebbi nagyváros." "Milyen messze is laksz?" "500km-re.")

Meg a rém kedves pénztárosok, akik mind örömmel fogadják, ha nyilvánvaló külföldi létemre nyökögök finnül, a világ legaranyosabb buszsofőrei, és az a hozzáállás, hogy 1. lehet ám csak úgy simán, természetből fakadóan kedvesnek lenni a másikkal, 2. nem kell ahhoz komoly ok vagy súlyos agylövés, hogy megszólíts egy szimpi üldögélő-álldogáló embert - vagy akár csak rámosolyogj.

De rohadtul imádom ezt a várost, te úr isten.

Oulu 2.3

Vagány. Anyáék azt mondták, hogy mindegy, milyen vagyok, vastag, vékony, szép, csúnya, csak legyek vagány. Egyébként a vagány az egyik kedvenc magyar szavam. Pont azért, mert elég nehezen lefordítható.

Biciklikölcsönzés. Az volt a terv, és sikerült is kölcsönözni 24 órára 20 euróért bicikliket - amik rohadt kényelmetlenek voltak. Minimális környékismeretünket felhasználva nekivágtunk Oulusalonak, nem tudván, hogy ott semmi izgis nincs. Mindenesetre kb. 15 km után egy kempingbiciklin kezdtünk elég fáradtak lenni, így kötöttünk ki a legelső strandon - ami, mint kiderült, magánstrand volt.

A pasik, akik megérkeztek, megkérdezték, minden oké-e. Azt mondtuk, igen, csak elfáradtunk és egy partot kerestünk, ahol leültünk, mert Ouluból jöttünk. Felajánlották, hogy a jachtjukkal hazavisznek.

Valószínűleg évekig nem fogom tudni megérteni, miért mondtak erre a többiek nemet. Mindenesetre csak én vállalkoztam az útra, ők visszatekertek.

Így alakult, hogy luxusjachtot vezettem, finnül-angolul beszélgettem közben a 3 pacákkal, közben megkínáltak pár itallal, és iszonyú jól éreztük magunkat. Megmutatták Oulu partjait, meséltek az épületekről és a lappföldi háborúról, engedték, hogy a kormányos mellett üljek, kinyitották nekem a tetőt, és közben Sweet Child o' Mine bömbölt És még azt is mondták, hogy szép vagyok. :) Meg egyébként is, nagyon kedveltek (és én is őket).

Jaj, Bogi hagyta magát elvinni 3 tök ismeretlen ötvenes pasival hajón. Jaj.
Elmondom, mit akarnak csinálni a hajóval rendelkező ötvenes pasik fiatal külföldi lányokkal, akik váratlanul a magánstrandjukon kötnek ki. Meg akarják mutatni a hajójukat, szívességet akarnak tenni nekik, viccelődni akarnak, meg mesélni pár dolgot magukról, meg akarják nevettetni a lányokat, és lenyűgözőnek, jó fejnek és fiatalnak akarják magukat érezni ez által. Akkor boldogok, ha a fiatal lány jól érzi magát velük. Hogy is mondjam, szerintem ez... nem baj.
Változatlanul úgy gondolom, érdemes megbízni a másik emberben (és ne nevezzetek naivnak, sült már el rosszul nekem is. De akkor sem vagyok más véleményen).

Kikötöttünk, de még kb. fél óráig nem mentünk ki a partra, hanem beszélgettünk. Szóba került a nyelvrokonság, nagyon lelkesedtek a hasonló hangzású szavakért. És persze nem értették, miért tanulok finnül. :) (de megdicsértek, hogy jól megy)

Na hát ezért az élményért már kb. megérte minden. Nem mintha eddig rosszul éreztem volna magam, de.... de ez wow.

Na jó, hazaértem, egyben vagyok, élek, tudok másra is koncentrálni, de mégis... what were the odds??! :D Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a nappal. :)

Oulu 2.2

Van egy tipikus illat az előszobánkban. A fekete áfonya, a random kozmetikumok és tisztítószerek, illetve a salmiaakki keveréke. Azt hiszem, ez lesz számomra az Oulu-illat. (És tök jó, hogy megtaláltam!)

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy izlandi/dán társaságában finnül fogok érvelni a cannabis legalizálása ellen (gyakorlat volt, nem saját vélemény), de hát a nyári kurzusok arról szólnak, hogy olyanokat csináljunk, amiket egyébként nem szoktunk.

Ma voltam szaunában a világ tetején, és azóta minden jobb.

(kivéve ha hajnali 2-ig pofáznak az oroszok a szomszédban.)

Oulu 2.1

Rászállottaa cineeege cinege...!

 

Ja, jól elénekeltük, lefordítottuk, elmutogattuk, másokkal is eltáncoltattuk ezt a jó kis népdalt, ahogy anno Göttingenben. (Na annak is mi lett az eredménye! Lett egy tapírom.)

Ellenben most tényleg élvezték az emberek. Ahogy, ezt soha nem gondoltam volna, a kb. 50 db palacsinta is elfogyott, amit az est előtt közösen sütöttünk ki a magyar/romániai magyar bandával. (Tényleg, azoknak mi most a polkorrekt elnevezésük? A székely az magyarnak nevezhető? Az Erdély az mit fed le? Le vagyok maradva... mindenesetre mi voltunk az Iso-Unkari csapat.)

Nem fáradtunk Magyarország bemutatásával vagy sok beszéddel... csak fél lábon cinegéztettük a kesäkurssit. Jó volt ez így. Az erkélyről látszott a legóváros.

 

Ma volt nyelvészeti előadás, de hülye idegesítő unalmas kognitív volt. Pedig mennyire vártam...!

 

Kezd a fejemre nőni ennek a bandának a szeretete. A magyar(ul beszélő) lányok jószíve és kedvessége is, ahogy az egész csoporté. Még ha nem is beszéltem valakivel még sokat, vagy nem kifejezetten szimpatikus, akkor is pillanatok alatt sikerült megtalálnunk a hangot, mert mindenki intelligens és nyitott.

Órákig lehet beszélgetni a mindenről, aztán lemenni egyedül a tópartra és sok-sok percig bámulni a kacsacsalád esti programját (vacsi, mosakodás). Nincs sehol olyan csend, mint Észak-Finnországban.

 

Alakulnak a programok is. This is going to be a hell of a summer..... nem is tudom, mivel éremeltem ki.

 

Együnk még egy kis mustikkát.

Oulu 1.3

Szombat van, részeg finnek vannak az utcán.

Fél órával lekéstem a nyelvjárásos bögréket árusító nőci boltját, majd fél órával lekéstem az utolsó nyitva tartó boltot is, így most kb. vajas hapankorppun élek, és még söröm sincs. Igen, hüpp.

Találtam egy helyet, ahol adnak értelmes kávét, juhhé, és bele is futottam az egyik tanárba, aki nagyon örült nekem. Mikor megkaptam a lattémat, az eladó megkérdezte, kérek-e hozzá cukrot, mire én bután bámultam rá, ugyanis ott mosolyogtak a kockacukrok az orrom előtt egy kis tálban, és nem értettem, miért izgatja, hogy teszek-e bele. Erre felkapott a pult mögül egy kis tasak cukrot, és megmutatta, hogy ez a cukor. Egy kicsit szomorúan távoztam a pulttól, abban a tudatban, hogy az eladó most azt hiszi, azt sem tudom, mi az a cukor finnül...

Azért szeretek egyedül sétálni, mert ekkor tudnak váratlan dolgok történni velem. Mint például az ír és skót nyugdíjas nő, akik leszólítottak, hogy katolikus térítésben részesítsenek, de mikor megállapításra került, hogy köszönöm jóban vagyok az Istennel meg ilyesmikkel, Szűz Máriához, pedig sem most fogok elkezdeni imádkozni, akkor csak beszélgettünk egy kicsit. Az ír belelkesült, hogy nyelvész vagyok, megkérdezte, hogy esetleg írül is tudok-e egy kicsit, majd megajándékoztak egy emléklappal, amin egy ortodox Mária-ikon van, a hátulján a finn Miatyánkkal. Vigyorogva megköszöntem, és közben buzgón sajnálkoztam, hogy erre a találkozásra nem változhattam Antal Gergővé.

Gondolkoztam, hogy ők ilyenkor azt gondolják, hogy Isten munkáját végzik, és Isten munkáját szerintem nem úgy kell hatékonyan végezni, hogy random finneket (stb.) szólítanak le, hogy ugyanmá miért nem katolikusok (lol), de igazából hazudnék, ha azt mondanám, hogy fájt ez a találkozás. Ari volt. :)

A magányos sétálás további öröme volt meghallgatni pici finn zeneiskolások utcai koncertjét a sétálóutcán (a legkisebb hegedűje akkora volt, mint a tenyerem!!!), illetve véletlenül bezáratni magamat, kb. 4 finn tini társaságában, egy bevásárlóközpontba. Végül sikeresen megmenekültünk.

Na legalább ma 15 km-t gyalogoltam, felfedeztem az oului gyalogos és biciklihálózatot, majdnem hazavittem egy elgörbült kerekű félredobott bringát (megjavíttatom, csak legyen már min tekernem!!!!), és megint elmerültem abban, milyen szép és igazi és élhető ország Finnország.

Úgy élvezem ki, mint a finnek a nyarat (amikor nem ilyen): lelkesen, gondolkodás nélkül, hedonistán, ösztönösen. Teljes szívvel nekieshetek a kritikátlan imádatának, mert úgyis hazamegyek belőle. Úgy idealizálom, ahogy akarom. Csak el ne higgyem túlságosan.

Oulu 1.2

Ma volt a csoportbeosztás. Beraktak a legerősebb finnes csoportba. Nem tudom, mikor jön már rá a világ, hogy _nem beszélek jól_ finnül.

Lehetne egy kicsivel jobb idő is. Mint a 10 fok és szakadó eső. Nem tudom, mi szállt meg engem, amikor a CHB-s vastagpulcsimat az utolsó pillanatban kidobtam a bőröndömből (valószínűleg a budapesti 40 fok), de kompenzálja, hogy a bakancsomat pedig az utolsó pillanatban bedobtam. Most épp megmenti az életem.

Ilyen időben a kedvenc elfoglaltságom az evés. Minden egyes pillanatban hatalmas lakomákkal hódolnék a finn élelmiszeriparnak (kivéve a kávét), csak azért, hogy utána újra ne bírjak ellenállni a karjalanpiirakkának és a mustikkajogurttinak meg a juustoleipä-nak lakkalekvárral. És igen, egészségesek, de 20 db vajas hapankorppu sajnos már nehezen magyarázható.

A megmukkannisetudok-állapot (na ez is olyan így egybeírva, mintha finn kaja lenne) újra beállt, de igazából nincs is kedvem megszólalni. Ellenben rábírtam az előadót, hogy magyarul beszéljen - finn lektor volt Debrecenben, és rápörgött, hogy lehet megint magyarul beszélni valakivel.

Eső volt ma meg egy értékelhetetlenül bugyuta Audrey Hepburn-film. Meg az, hogy ha nem lenne internet, lehet, hogy én is inkább a lakótárs észttel vagy a lengyelekkel beszélgetnék épp, mint egy magyarral filmeznék bezárkózva. Ófúj, micsoda bezzegelős gondolat.