szuperudmurtok

Pécsi IFUSCO, wtf. Ennél már csak az a nagyobb wtf, hogy jövőre Hanti-Manyszijszkban lesz. (Ha minden igaz.)

Egy kicsit még midig összevisszaság van a fejemben. Valahogy mintha még mindig nem zárult volna le… talán mert legszívesebben belenéznék mindenkinek a fejébe, aki velünk utazott ezen a jó kis indokolatlan úton, és addig rugóznék rajta, ameddig teljesen le nem nyugszom (bele nem törődök a tejbe).

De én nem vagyok szervező, és nincs beleszólásom, nekem csak jönnöm kell, szállást biztosítanom, és jól érezni magamat… mint mindenki másnak!

!!!

Érdekes, ahogyan ez a 4 nap alatt én is újra felfedeztem Pécset. Általános iskolás koromból vannak emlékek az egyetem épületéről, az Alkotmány és Ifjúság útja környékéről, és most egészen új élményként éltem meg az egészet, a buszozást, a gyalogolást, a domboldalakat, Pécsnek ezeket a valahogy nagyon a 90-es évekre emlékeztető negyedét.

Mint egy hullámvasút. Nagyonjónagyonjó, nagyonaggódásnagyonaggódás.

Megspékelve azzal, hogy minden sarokról a múltam röhög vissza rám, ami egyébként is mindig megnehezíti a Pécsett tartózkodásomat. Meg hogy én tudom, érzem, látom, bökném magamból kifelé, hogy mire van épp szüksége a konferencia résztvevőinek, de nem tehetem meg, mert ez nem az én dolgom. Néha konkrétan viszketett a talpam, a kezem, az agyam.

De tényleg jól érzi magát mindenki, és tényleg nem elégedetlenek, meg így képzelték el, meg kaphatnak-e reggelit, meg lehet-e szólni anyáméknak, hogy segítsenek, meg nem baj, hogy utolsó busszal kell menni, de nem gondolnak rosszat rólam???

Oké, sétáljunk egy kört, üljünk le, rakjuk össze igenis az előadásunkat hajnali 3-kor, okosak és ügyesek vagyunk drágaság, nem baj, hogy a jegypénztárak zárva voltak, mindenki feltalálja magát.

De az előadások!

De a bemutatkozóest, pláne a hülye komi játék meg a Superudmurti!

De a nagyonkedves mari csajszi, akinek beszélhettem mariul!

De egyébként az emberek! <3

De a hullafáradt, mégis iszonyú jó fej pécsi banda!

De az imprószínházalás!

De anyukám, aki eljött megnézni minket!

De apám, aki előadta a nagy bölcsességeket a rengeteg pálinka mellett! (seggszög!!)

De a finnugor csillámfaszláma, meg a saját kis őrültködésünk az éjjel (töltöttkáposztával!!)

De az utolsó esti konyhában ücsörgős beszélgetés Lillával és Gergővel!

De Ditta, aki mindent olyan talpraesetten és ügyesen leszervezett!

De Olesia arca, amikor felköszöntöttük!

De a Mariamoi éneklése a Király utcában!

…

Volt egy pont, amikor egy kicsit minden szörnyű volt. Idehoztam egy rakat embert, de folyton ideges vagyok, 2 napig hallgattam előadásokat, a végletekig gyötörtem magam a saját előadásommal azért az 5 percért, eljátszottam itt a nagy valakit, pedig, makogtam oroszul, finnül, mariul, pedig, aztán ezt az egészet minek is?

Egy tányér marharaguleves a Korhelyben aztán visszaadta az életfunkcióimat, és végre egy kicsit Pécsbe is visszatért a hitem.

Mégis miért gondoltam volna, hogy a szülővárosomba szervezett IFUSCO ugyanolyan valóságból kiszakadós élmény lehet, mint az eddigiek?

Meg miért is ne lennék szorongós, és aggódó, ha történetesen a konferenciázás-szervezés-szállásadás mellett még dolgozom is, mert szabadságot már nem kapok.

Vagy mit pörgök itt a szervezés minőségén, amikor eddig a pécsiek jó esetben is csak 1 IFUSCO-n voltak, és még csak nem is finnugristák? Ahhoz képest egészen fantasztikusan maga a csoda. Ezt így kell szeretni, és lehet is.

Péccsel, és fura angol beszéddel, és szoci sétálóutcával, meg kókányolt előadásokkal, helyi hetijeggyel, kánikulával és megfagyással, sálvétellel, utolsó pillanatban összeálló szervezéssel, porokielivel, udmurtok utaztatásával a 42-es buszon.

És igenis ez nem az első IFUSCO-m volt. És igenis tetszett az embereknek az előadásom, és örülnek, hogy meghallgathatták. És igenis jól esett a mariknak, hogy beszélgettem velük. És igenis hálás a banda a szállásért-szervezésért. Gergővel pedig már nem csak random résztvevők vagyunk.

Szóval büszke lehetek Pécsre, az eltöltött időre, magamra, a csapatra.

És leszögezem, <3 Lillának, és <3 Dittának, és <3 Danielnek, és <3 Oleszjának és Marinának, és <3 Liljának, és <3 Németh Daninak és Herczog Zolinak meg a többi szervezőnek, és hihetetlenül sok <3 a családomnak, főleg anyának és Zsófinak, de mindenkinél jobban <3 Gergőnek.

See you in Hanti-Manyszijszk – mondta Alex. Hát.

Nähdään.

Volga-Káma vidéki török és finnugor dallamok

Kisétáltam a Duna-partra a nagy esti turistaözönben.

És lecsesztem magam, hogy hogy lehetek ekkora pózer.

Na nem baj, ám legyünk pózerek. Tulajdonképpen ez sem érdekel.

Érdekes, ahogy az ember a reneszánszát éli a munkahelyén a felmondási idő alatt. Az életben nem írtam ilyen profi szövegeket, és láttam át ennyire a teendőket. És kaptam pozitív visszajelzést. :) De persze nyilván ez olyan, hogy ha nem lennék felmondásban, ugyanúgy szoronganék.

De úgy várom a munkanélküliséget.

Hogy csak na.

És úgy imádom ezt az időt. És olyan jó, hogy április van.

És +200 pontot adok az emberiségnek, hogy ilyen hihetetlen drága egyedei is vannak, mint akikkel az elmúlt napokban találkoztam. Bonyolult, nehéz életszakaszban vagyok épp, de ez mintha inkább csak motivált volna mindenkit arra, hogy még kedvesebb legyen, mint amilyen egyébként.
What kind of sorcery is that...? :D

És holnaptól IFUSCO. Pécsett! :3 És ez bizony kezdi elnyomni az agyam bármilyen egyéb, nem ezzel foglalkozó részeit. A komi Alex már itt van Pesten, folyamatosan tölti fel a képeket az útjába kerülő látnivalókról, és lassan én is hangulatba kerülök a pentatonikus skálák és a kvintváltás során.

Meg a nagy szervezésben!

Most valahogy úgy érzem, hogy teljesen át tudom érezni az élet és a dolgok szépségét. Nem nyomaszt valami folyamatos visszafogás.

Budapest hazafelé menet igazi Ghost Town volt az odamenetelhez képest.

És gyönyörű.

Emelem poharam arra az időszakra, amikor mindenki jobban fogja tudni, mint én. :)

the butterfly effect

Leonyid Markelov számára kezdett már kicsit kellemetlen lenni a légkör. Mariföld első embereként eddig soha nem látott mértékben vagdosta le a marik jogait, eltörölte a kisebbség számára előnyös nyelvtörvényt, és még a hűséges mari származású embereit is kirúgta. Azonban kezdte kapisgálni, hogy nem volt jó ötlet Vladimir Kozlov mari aktivistát a nyílt utcán elveretni, legalábbis ezt mutatta a több külföldi miniszter és előkelőség által aláírt tiltakozás, melyben aggodalmukat fejezték ki a kisebbségi és emberi jogok figyelembe nem vételével kapcsolatban.

Kellemetlen.

2015-ben választás van, és ideje tenni valamit a nemzetközi rosszallás ellen. Így éppen kapóra jött az IFUSCO ötlete, azt állítólag úgysem szeretik megszervezni. Nincs más teendő, mint a 2014-es konferenciára Göttingába küldeni egy delegációt, csinálni egy vonzó videót néhány népviseletes mari lánnyal, elvállalni a szervezését, és lám, nem lehet a világnak több szava rá, hisz önként és dalolva idehívott Mariföldre egy nemzetközi finnugor konferenciát.

Amivel nem számolt, az 2 dolog.

Az egyik az a nagyszámú és lelkes pécsi delegáció, melyet egy szeles raszta fiú verbuvált össze a legendás sziktivkari konferencia után, hogy jöjjenek Göttingába is: a FU-hoz kevéssé értő, ám annál csillogóbb szemű társaságot elvarázsolták a látottak. A zárónap előtt egy sörgőzös kocsmában kipattant az ötlet, hogy mi lenne, ha elvinnék a 2015-ös konferenciát Pécsre.

A másik egy holland finnugrista volt, aki már túl jól ismerte a mariföldi helyzetet, és mellesleg szeretett volna imponálni egy épp megismert magyar lánynak, így impresszív magyartudásával felvértezve egészen feltüzelte a vállalkozó kedvű pécsieket.

A következő IFUSCO helyszínét eldöntő kerekasztal-beszélgetésen végül hamar megválasztották a zavartan ajánlkozó pécsieket a videós-előre megírt szöveggel készülős mariföldi delegáció helyett.

Így Leonyid Markelov, bár mindent olyan szépen elrendezett, nem kapott IFUSCO-t kirakatnak a választásai idejére.

Talán nem múlik ezen a történelem, de bizony néha ilyen dolgoknak ilyen eredményük van. :)

lumivalkoinen

Első éjszakám a patyolattiszta, újrafestett-újrapadlószőnyegezett szobámban.

A böjt lassan véget ér, és szinte el sem hiszem, mennyi mindent ehetek újra ezután. :)

Az elmúlt napokban Zsófit pesztráltam Pesten, amit nagyon élvezett (ezúton is irtó nagy köszönet Nórinak a zseniális vendéglátásért!!), aztán pedig arra értem haza, hogy a lakás romokban, még a festés utáni káoszból próbál meg újra lakásalakot ölteni.

Most már konszolidálódott a helyzet, és rám az a nem valami hálás feladat vár, hogy a több mint 10 év alatt felhalmozódott kacat- és ruhamennyiségből érzelmi viharok nélkül kiválogassam, mi az, amiben még látok értéket. Jó kis böjt végi program.

És holnaptól minden más lesz.

Mert az elmúlt hetekben elég sok mindent nem csináltam, és ettől most tisztább a fejem, mint valaha, és ez most király, és felszabadító, és bizonyos dolgokat sosem akarok vissza úgy, ahogy voltak.

Nehéz elképzelni, hogy van, akinek ez az időszak ugyanolyan volt, mint az összes többi.

Kihagytam a nagycsütörtöki koncertet, sőt, nem voltam templomban egyáltalán a nagyhéten.

De amikor a szobámban körbe-körbe táncolva énekelem, hogy rakkaus on lumivalkoinen, nem kell több az ezévi felnövés-adaghoz.

Amikor végignézek az este pihenő családomon, vagy éjjel a fényben úszó Budapesten,  látom a rolleren távolodó Szonját és a vigyorgó Esztit, a nagyban telefonáló Nóri helyett megkeverem a csokiöntetet, meg amikor lehuppanok a fotelekbe és fáradtan összenézek Gergővel, vagy éjjel anyához bújok, mert a szobám még romhalmaz így vele alszom, amikor végigszaladok az udvaron és azon örvendezek, hogy milyen jó, hogy 2 hét múlva ilyen szép helyen fogadhatom a finnugrista vendégeimet...

Annyira jó.

És nem olyan Jégvarázsos-szuggesztíven, hogy "ugye jó, ugye jó", hanem tényleg az.

Akkor is, ha felnőttként többé semmi nem tűnik olyan hófehérnek, mint a most szobatakarítás során előásott, évekkel ezelőtti, idealista önmagam számára tűnt.