lumivalkoinen

Első éjszakám a patyolattiszta, újrafestett-újrapadlószőnyegezett szobámban.

A böjt lassan véget ér, és szinte el sem hiszem, mennyi mindent ehetek újra ezután. :)

Az elmúlt napokban Zsófit pesztráltam Pesten, amit nagyon élvezett (ezúton is irtó nagy köszönet Nórinak a zseniális vendéglátásért!!), aztán pedig arra értem haza, hogy a lakás romokban, még a festés utáni káoszból próbál meg újra lakásalakot ölteni.

Most már konszolidálódott a helyzet, és rám az a nem valami hálás feladat vár, hogy a több mint 10 év alatt felhalmozódott kacat- és ruhamennyiségből érzelmi viharok nélkül kiválogassam, mi az, amiben még látok értéket. Jó kis böjt végi program.

És holnaptól minden más lesz.

Mert az elmúlt hetekben elég sok mindent nem csináltam, és ettől most tisztább a fejem, mint valaha, és ez most király, és felszabadító, és bizonyos dolgokat sosem akarok vissza úgy, ahogy voltak.

Nehéz elképzelni, hogy van, akinek ez az időszak ugyanolyan volt, mint az összes többi.

Kihagytam a nagycsütörtöki koncertet, sőt, nem voltam templomban egyáltalán a nagyhéten.

De amikor a szobámban körbe-körbe táncolva énekelem, hogy rakkaus on lumivalkoinen, nem kell több az ezévi felnövés-adaghoz.

Amikor végignézek az este pihenő családomon, vagy éjjel a fényben úszó Budapesten,  látom a rolleren távolodó Szonját és a vigyorgó Esztit, a nagyban telefonáló Nóri helyett megkeverem a csokiöntetet, meg amikor lehuppanok a fotelekbe és fáradtan összenézek Gergővel, vagy éjjel anyához bújok, mert a szobám még romhalmaz így vele alszom, amikor végigszaladok az udvaron és azon örvendezek, hogy milyen jó, hogy 2 hét múlva ilyen szép helyen fogadhatom a finnugrista vendégeimet...

Annyira jó.

És nem olyan Jégvarázsos-szuggesztíven, hogy "ugye jó, ugye jó", hanem tényleg az.

Akkor is, ha felnőttként többé semmi nem tűnik olyan hófehérnek, mint a most szobatakarítás során előásott, évekkel ezelőtti, idealista önmagam számára tűnt.