home is where them fuckers ain't

Nyamvadtan, szipogva, hőemelkedéssel battyogtam a tanszékre egy fárasztó (nem rossz, de fárasztó) munkanap után, hogy némi felkészülést követve szembenézzek HF tanár úrral, és mérlegre tegyük a féléves adatbázis-hegesztési munkálataimat...

...de mire észbe kaptam, már Vali szobájában ücsörögtem kávéval és észt csokival megkínálva, míg ő hihetetlen empátiával hallgatta az éppen rajtam kibukó panaszt, miszerint bár nagyon megkedveltem a kis cégecskémet és munkatársaimat, egyszerűen nem tudom megszokni a telefonálgatást. Bárcsak ne lenne így, de így van, viszont mintha a Jóisten tüntette volna el a vízforralót a konyhából (talán ellopták), hogy Valinak kelljen kisegítenie, mert egy pillanat alatt beszélgettünk el háromnegyed órát a pályakezdők hányatott sorsáról, és olyan, de olyan jólesett. Én vagyok a világ leghendikeppesebb finnes diákja, mert a finn nyelvvel való viszontagságos megismerkedésem alatt egyszer sem tanított Vali, így valószínűleg a világ boldogtalanabb feléhez tartozom, ezzel viszont már nincs mit tenni - nem ülhetek be a BA-sok közé monikon partitiivit tanulni. Vali kisugárzása azonban így is feltöltött, és ezért a potya háromnegyed óráért nagyon hálás vagyok neki.

És akkor megjelent Szíj tanárnő, aki teljesen váratlanul felajánlotta a tegeződést (omg), majd a Finnországból hazaesett, rég nem látott D.K. kisasszony, aki elég meglepetten konstatálta, hogy Q tanárnő szobájában engem talál, de nagyon örültünk egymásnak. A valószerűtlenül jól alakuló délután végét fejfőnevek és birtokos személyjelek dominálták HF tanár úrral, akivel átnéztük a kérdéses pontokat az adatbázisos munkámmal kapcsolatban, és hát ez olyan, mint, mittudomén, Einsteintől tanulni fizikát. Mindent sokkal könnyebben megértettem, cserébe teljesen belefeledkeztünk. :) A tipológia általában nem a kedvenc nyelvészeti ágam, kivéve ilyenkor. A nap végére már csak az maradt, hogy jajdejó.

~

És nem, megint nem a reggeli gyomorgörcsökről számolok be, hogy már megint dolgozni kell... a bunkó finnekről, akik csúnyán beszélnek velem a telefonba, meg hogy néha alig értem, miről beszélnek... arról, hogy kapitálisan elcsesztem az angol nyelvű cikkemet, és persze már megint halogatok és még mindig nem olvastam el azokat a tök fontos tanulmányokat... nem beszélve a napi mérlegről, hányszor voltam fura, szociálisan alulfejlett, illetve kreáltam kínos szituációkat magam körül... egynél több ilyen helyzet generálódik naponta, higgyétek el.

Eh.

De egyszerűen szégyellném ezeket megörökíteni ezekből a napokból. Az otthon ott van, ahol nincsenek a baszakodók, és annyira örülök, hogy nekem több ilyen "biztonságos terem" is van, ahol a rossz napok is megjavulhatnak.