Uppsala 1. nap, semmi sem 'lagom'

Uppsala, egyetem. Nagy nehezen és hosszú szenvedések árán megleltem az egyetemi kávézót, így az étlen-szomjan való vándorlásom után egy picit megpihenhettem, és legalább valami szénhidrát és koffein került a szervezetembe. Ez már nagy szó. Persze az eduroam nem működik, mert miért is működne.

A hostelem egy ablaktalan lyuk, melyet éppen „felújítanak” (vagy csak ezzel álcázzák, hogy kurvára nem működik semmi és nincs melegvíz se fűtés), első dolgom volt egy lerázhatatlan szomáliaiba belefutni, aki teljesen okénak tartotta azt, hogy dörömböljön az ajtómon, amikor csak kedve tartja. Egy ilyen alkalommal közölte velem, hogy magyar nyelvű segítség kell, mert mittomén miért, mert egy magyar vendégnek segítségre van szüksége, és ragaszkodott hozzá, hogy vele menjek. Egy undorítóan mocskos szobába vezetett, ahol pusztulatos arab zene szólt, halmokban állt a szemét, és egy fogatlan vén pasas várt, meg valami haverkája, aki rögtön puszizkodni akart velem. A fogatlan pasasról sikerült, hogy kurvára nem magyar, hanem román, és szexet akar, ezzel a zárszóval pedig sarkon fordultam és kisiettem a szobából. A szomáliainak, aki közben magunkra hagyott minket, és most a folyosón jött szembe, szépen udvariasan ordítva elmagyaráztam, hogy békén hagyhat a picsába, anyját nézze szexmunkásnak, és többet legyen szíves ne dörömböljön az ajtómon, sőt lehetőleg vegye úgy, hogy kurvára nem vagyok itt. Persze dörömbölt, de egy öblös „fuck off” után végül nem próbálkozott többet. (Amúgy gyanítom, hogy ő tényleg jót akart, csak buta szegénykém, és alulszocializált, de azt tényleg nem értem, hogy hogy képzelte a magyart románnak.)

Hejj, Uppsala, nem tudom, mennyire kedvellek téged. A tegnapi utam úgy kezdődött, hogy a Wizzair legombolt rólam 15000 Ft pótdíjat, mert mint kiderült, az online becsekkolás elérhetőségének időtartama kb. olyan, mint a Magányos Hegy bejáratáé (az őszi napéjegyenlőség idején naplementekor amikor a rigó hármat koppint a kövön). Aztá megérkeztünk abba a birkakarámba, amit Skavsta repülőtérnek csúfolnak, és ahonnan egy ropogós kb. ötezresért el is szállítanak busszal Stockholmig, röpke 1 óra 40 perc alatt. Majd miután Stockholmban az infópultos rossz helyre irányított engem, végül sikerült szerválnom egy jegyet a következő vonatra Uppsalába (újabb 50 perc ücsörgés a fájós derekammal), ahonnan már csak meg kellett találnom (jó 15 perc sétával) a fűtés és melegvíz nélküli hostelemet, amiben a fent említett módon szexmunkásnak néztek.

Biztos jobb lenne, ha lenne itt valamilyen svéd-szakértő vezetőm, pl. az Északos szerkesztőtársaimból valaki, de nekem ez az egész Svédország egyelőre elég fura. Még soha nem voltam olyan városban (Finnországban sem), ahol hétköznap 9-10 óra környékén a városközpontban konkrétan semmi nem volt nyitva. Miazisten baja van itt mindenkinek? Nincs itt egy rohadt kávézó? Miért nincsenek kiírva a dolgok? Folyamatosan az az érzésem volt, hogy egy utopikus társadalomba kerültem, amelyben mindenki ismeri a szabályokat, csak én nem. Az utcák kihaltak voltak, a magas, szőke emberek céltudatosan közlekedtek a dizájnos kabátjaikban, az egyetemen is alig szóltak egymáshoz, az épületek mintha be lettek volna oltva dekoráció ellen. Igen, tudom, skandináv letisztultság. Mindenki hordjon szürkét, intelligens sokfunkciós hátizsákot, bluetooth-os fülhallgatóval védje magát a többi élőlénytől, és almás laptopjával üljön egy műanyag széken, lehetőleg egyedül egy hatfős asztalnál. Különösen a fiúk furák. Mindegyiknek tökéletes frizurája van, ingben és pulcsiban jár, kerek szemüvegben, karcsú, magas, olyan, mint egy modell, és a közelükben én azonnal koszosnak és lomposnak érzem magam (pedig esküszöm figyelek a külsőmre, és direkt szürke ruhákat hoztam).

Azt sem tudom, mennyire leszek hasznos itt, az INFUSE, izé COPIUS-megbeszélésen, de hogy hogyan fogom eltölteni az időt úgy, hogy nem fagyok halálra, nem szegényedek el és nem csavarodok be, azt végképp nem tudom.