Én egy hölgy vagyok, és hölgy módjára viselkedem akkor is, amikor a gyerekek ide-oda dobálják az udmurt nyakékemet, amőbáznak vagy látványosan alszanak az órámon, vagy kénytelen vagyok fegyelmezni őket. Ha kénytelen vagyok, akkor is hölgy módjára fegyelmezem őket, udvariasan és világosan tisztelettel megkérem őket, hogy segítsenek nekem előadni, mert ha folyton beszélnek, belezavarodom a mondandómba. Hölgynek kell lenni, amikor túlkiabálok 20 db hulla fáradt zsezsgő ötödikest, és ugyanolyan tisztelettel kell egyenként szót adni mindenkinek, jelentkezési sorrendben, ha 20-an jelentkeznek egyszerre. Hölgyként nem szabad fáradtnak, sem rekedtnek lennem, nem tehetnek a gyerekek arról, hogy én jutottam nekik az életünk random 45 percére, de ha már én jutottam, az én felelősségem, hogy az a 45 percük jól, sőt nagyon jól teljen, akkor is, ha ez nekem már zsinórban a negyedik 45 percem.
Hölgy vagyok, amikor a tanár még végighordoz engem a tanárin mint a véres kardot, felteszi ugyanazokat a kérdéseket, amiket több tucat tanárkollégája előtte, és mentegetőzik minden miatt, amit miatt több tucat tanárkollégája előtte. Ilyenkor illik valami szépet (de mindenképpen őszintét!) mondani a diákjairól. Hölgy módjára, biztonságosan és türelmesen kell átbiciklizni a Lánchíd turistaáradatában az egyetemre.
Akkor is hölgy vagyok, amikor étlen-szomjan, kialvatlanul és koffeinhiányosan kérnék dolgokat az egyetemi büfében, és a pultos olyan bunkó velem, hogy elsírom magam ott helyben, ami nyilván meglepi, először magyarázkodik, aztán bocsánatot kér, de igen, megérte nem drámázni és jelenetet csinálni, hanem még meg is nyugtatni, hogy a reakcióm nem teljesen arányos a bunkóságával, és nem teljesen az ő hibája, hogy belepityeregtem a kártyás fizetésbe. Ha fáj a hasam mint az állat, érzem, hogy betegszem meg, megvágtam az ujjam kora reggel, éhes maradtam és pont a nem megfelelő szókincset néztem át, akkor sem érdemli meg Tanja, hogy az ő óráját hanyagoljam el, és legyek rajta felkészületlen (persze az voltam, pedig hogy átnétem a házbelső részeit!), senki nem tehet az én személyes fájásaimról, de szépen eldönthetem, hogy vállalni tudom-e az adott interakciót, vagy nem. Viszont ha vállalom, akkor legyek ott rendesen.
Najó, ez Tanjára nem vonatkozik. Ő 6 éve tanít, látott már mindenféle állapotban, egy lélegzetvételemről tudja, hogy milyen hangulatban vagyok, és esélyem sincs megjátszani magam előtte. De azt is tudja, hogy mikor igyekszem, és mikor nem, és egyébként akartam, hogy látszódjon rajtam az igyekezet.
Hölgy vagyok egészen addig, ameddig Tücsi diadalmenetben be nem vonul a tanszékre (zseniális haknit tartott ugyanis Várpalotán), aztán megbeszéljük, mit éneklünk IFUSCO-n, de nem tudjuk elpróbálni, mert a konyhában Gergő és Andris bele vannak szerelmesedve a japán társalgási szótárba, így végre megiszom Merit sörét, amit kb. októberben hagyott a tanszéki hűtőben (nem is baj, mint kiderült, világos volt, ő pedig a barnát szereti), Tücsi pedig a Liza, a rókatündér direkt-giccses japán slágereire, majd jakut elektropopra rázta, rázatja velünk, és mire észbe kapok, mindannyian ott poppolunk a konyhában. Hát aztán kell-e ennél jobb. Végül csak elpróbáltuk, amit el akarunk énekelni IFUSCO-n, ami kicsit közelebb hozta hozzám, hogy az IFUSCO tényleg meg fog történni lassan-lassan.
És azt, hogy nincs az a nehézség, ami el nem múlik, és ha visszatekintek rá, akkor legalább jó tudni, hogy hölgyként kezeltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése